Lukáts Andor és Hámori Gabriella a Belvárosiban

2015. február 12-én mutatja be az Orlai Produkciós Iroda a Belvárosi Színházban Florian Zeller az Apa című abszurd bohózatát Gáspár Ildikó rendezésében. Az előadásban a mostanában itthon színpadon ritkábban látható Hámori Gabriella játssza Anne szerepét. Az apát Lukáts Andor alakítja. További szerepekben Lázár Kati, Makranczi Zalán, Bohoczki Sára és Molnár Gusztáv látható.

A darab színlapján ez áll : “André mindig is akkurátus ember volt, aki fejből meg tudta mondani, mennyi a pontos idő. De most, mintha „egy apró lyuk volna az agyában” – a dolgok nem állnak össze. A lakása nem a lakása, a lánya nem a lánya, amire holnap számít, azt állítólag csak álmodta, ami pedig tegnap volt, úgy tűnik, meg sem történt. Fenyegetve érzi magát, és egyre inkább elveszíti a kapcsolatát a valósággal. Minden elfelejt. Még azt is, hogy mindent elfelejt.

Anne, a lánya tanácstalan. Fáradhatatlanul keresi apja számára a megfelelő gondozónőt, de amint megkönnyebbül, hogy talált valakit, kiderül, André, máris végérvényesen összeveszett vele. Apja váltig azt hajtogatja, neki nincsen szüksége senkire. Anne pedig szégyen és bűntudat, tehetetlenség és harag közt vergődve próbálja megoldani a megoldhatatlant.”

Florian Zeller, a fiatal francia író mély empátiával ábrázolja az Alzheimer-kórban szenvedő, idős André küzdelmét a betegséggel. A 2014-ben Moliére-díjat nyert színdarab nagy bravúrja, hogy a világot a beteg férfi szemszögéből látjuk, és így együtt élhetjük át vele a teljes talajvesztettség érzését, ahogyan az idős ember minden erejét megfeszítve önmaga után nyomoz. Florian Zeller abszurd bohózata szeretettel teli humorral ábrázolja azt a tragikus folyamatot, ahogyan egy ember alulmarad az elmúlás ellen folytatott harcban, és eljut a gyermeki öntudatlanság állapotába. A dráma a párizsi ősbemutatót követően Európa számos országában színre került. 

Premier: 2015. február 12., Belvárosi Színház

További előadások: 2015. február 13., 14.

(forrás: Orlai Produkciós Iroda)

Budapestre költözik a Mizantróp

A Spirit Színház előadása vidéki vendégjátékok után Budapestre költözik. Január 24-től látható az Atrium Film - Színházban. A főbb szerepeket Szinetár Dóra, Makranczi Zalán, Perjés János, Szendi Szilvi, Jászberényi Gábor és Kolti Helga játsszák. Az előadás a Quimby zenekar dalaira épül, melyekhez Szabó Ádám harmonikán és Kutik Rezső gitáron szolgáltatja a zenét.

"Írhatnék az elmagányosodásról, a vélt vagy valós sérelmeink okozta rossz döntésekről, a világgal szembeni megfelelni akarásunkról. Hogy elég gyakran nem vesszük észre azt a szűk mezsgyét, amikor a kompromisszumaink megalkuvásba csapnak át. Vagy arról, hogy sok ember között is lehetünk elképesztően magányosak. Hogy annyira félünk önnön tükrünktől, meg a belső csendtől, hogy mindenféle „zajokkal” bástyázzunk körül magunkat. Én egy olyan előadást szeretnék  létrehozni, amelyben ezeket a kérdéseket úgy járjuk körbe, hogy közben merünk röhögni magunkon. Hogy azért Quimby-zenék, mert nagyon passzolnak mindehhez." (Bori Tamás, rendező)

Az előadás női főszereplője, Szinetár Dóra így vallott a munkáról: - Nem volt kötődésem, és emlékeim sem korábbi Mizantróp előadásokról.  A katonás előadásokból interneten fellelhető részleteket, képeket láttam, de azt kell mondjam, hogy a mi előadásunk tényleg annyira más lett, hogy szinte mindegy is, van-e előadásemlékem. Nem zavarna egyébként az sem, ha lenne, mert nem szokott befolyásolni, itt viszont annyira a nulláról indultunk, annyira belőlünk találódott ki, annyira benne vagyunk mi a saját életünkkel, vergődéseinkkel ezekben a karakterekben... Persze, beleírta ezeket Molière is, igaz, nem mindig kerek mondatokban, de megtaláltuk benne magunkat. Eddig nem sok előadás volt belőle, de színész és dramaturg kollégák úgy fogalmaztak, hogy a mi előadásunkban az az érdekes és új, hogy a főhősök szerethetők. Mert valljuk be, Alceste-et és Célimène-t nem írta a szerző különösen szerethetőre, és ez a színpadon általában két ordítozó, egymást maró embert eredményez, a közönség pedig kissé megkönnyebbülve azzal távozik, hogy legalább rosszul jártak. Az, hogy szerethetők, azért fontos, mert a néző azt a fajta színházat szereti, és nézőként én is azt szeretem, ahol lehet valakinek drukkolni, ahol mehetünk valakivel.

jegyvásárlás

forrás: OK Cast, Fidelio

Színházzal az erőszak ellen

"A sajnálat kevés, tettekre van szükség" - közönségtalálkozó május 4-én.

A fiú a tükörből avagy rekviem a gyerekkorért című előadás egy országos kampány mellé állt, amelynek célja, hogy a családon belüli erőszak ellen a jog eszközeivel törvényesen fel lehessen lépni. A kezdeményezés az Országgyűlés elé kerül, amennyiben május 1-ig 50.000 aláírás összegyűlik. 

A darab szereplői személyesen és a rendelkezésükre álló eszközzel - a színdarab előadásával álltak a cél mellé. Makranczi Zalán és Perjés János maguk is gyűjtöttek aláírást a Jaksity Kata által szervezett kampány hétvégén. Hogy milyen eredményt ér el a kampány és sikerül-e a törvényhozásba vinni a témát: "Joggal a családon belüli erőszak ellen" - erről is beszámolnak az alkotók a darab május 4-i előadása után tartandó közönségtalálkozón, melyen az eredeti regény, a Bólébál szerzője, Paulinyi Tamás is részt vesz, aki átélte a történteket. A beszélgetést, amin több szakértő és a színészek mellett jelen lesz Halász Pálma, az Élet-Érték Alapítvány vezetője és a kezdeményezés szervezője, Herpai Rita vezeti. A találkozó interaktív, a résztvevők kötetlen beszélgetésen oszthatják meg gondolataikat a témáról. 

időpont: május 4. 19.30

helyszín: Thália Színház, Új Stúdió

A színházcsináló: Perjés János

Perjés János amolyan régimódi színházcsináló. Mélységes hittel dolgozik, és bizonyítja, hogy van helye azoknak az előadásoknak is, melyek nem csupán szórakoztatni, de elgondolkodtatni is akarnak.

- Emlékszel még az első színházi élményedre? 

- Hétéves koromban voltam először színházban, a Madách Kamarában láttam a Mesterdetektív című darabot. Odatelefonáltam, hogy ez való-e egy hétéves gyereknek, és egymagam beültem a nézőtérre. Ezt követte az Oedipus király, Gábor Miklóssal. Nem tudom, hogy honnan jött ez nekem, talán előző életemből hoztam a színház iránti vágyat.
- Ezek szerint nagyon korán megfogalmazódott benned, hogy színházban akarsz majd dolgozni.
- Színész szerettem volna lenni. Felvételiztem a főiskolára hét alkalommal, háromszor, vagy négyszer el is jutottam a harmadik rostáig, de nem vettek fel. Kerényi Imre nagyon szeretett, de mégse jártam szerencsével. Montágh Imre javasolta, hogy menjek vidékre, de az az elhivatottság nem volt bennem, vidéki büfékben ücsörögjek, én Budapesten akartam színész lenni.
- Nem csapódtál amatőr társulatokhoz?
- Nem. Még a Pinceszínházba sem vettek fel. Most kezdek alternatív forma lenni, engem mindig a klasszikus dolgok érdekeltek. A hetedik felvételi próbálkozásom után már kicsúsztam a korhatárból, és nem is tettem különösebb lépéseket azért, hogy színpadon állhassak. A Nemzeti Stúdióban tanultam évekig, majd a Nemzeti Színházban lettem ügyelő, de az végképp nem volt kompatibilis a személyiségemhez, így egy év után felmondtam. Figyeltem ott, hogy hogyan dolgozik Vámos László, Kerényi Imre, és olyan színészek álltak a színpadon, mint Sinkovits Imre, Kállai Ferenc, Agárdi Gábor, Bubik, Kubik Anna… Remek produkciók születtek, de nem voltam elégedett a munkámmal. Ezt követően a Magyar Televízióban dolgoztam szerkesztőként, így mégis csak a szórakoztatás lett a munkám.
- A szerkesztés már majdnem rendezés…
- Tulajdonképpen igen. Azt gondolom, hogy a rendezés első momentuma az, hogy letisztázzuk, mit szeretne az ember mondani a másik embernek. Már akkor is ez érdekelt. Most például Müller Péter Szeretetkönyvét csináltuk meg a Tháliában Papadimitriu Athinával és Kutik Rezsővel, ebben is a szituációkon van a hangsúly.
- A színésznővel nem ez volt az első találkozásod, hiszen egy nem mindennapi koncertet is rendeztél már neki.
- Három évvel ezelőtt a Művészetek Palotájában állítottam színpadra Athina latin estjét, amely egy különleges belső utazássá vált, hiszen a színésznő a dalok mellett például Goethe és Coelho sorait is mondta, és egy flamenco táncos is részesévé vált ennek a bensőséges műsornak.

- Hogy a te szavaddal éljek, színházcsináló lettél…
- Igen, született egy társulat, közösen csináljuk a dolgunkat. Pontosan egy évvel ezelőtt kezdtem adaptálni Paulinyi Tamás parapszichológus Bólébál című önéletrajzi regényét, melyet a Thália be is fogadott, de kellett köré egy társulat. Az A fiú a tükörből című előadás még mindig műsoron van. Remélem lassan eléri a célközönségét is.
- Hogy jutott eszedbe éppen egy Paulinyi művet színpadra vinni?
- Ismerem a szerzőt régen, és azt sajnáltuk, hogy ezt a könyvét nem ismerik sokan. Egy gyerek sérelmére elkövetett családon belüli –leginkább verbálisan elkövetett- erőszakról szól. Foglalkoztatott a kérdés, hogy ezt hogyan lehet túlélni. Monológként képzeltem el, de egy furcsa dupla monológ született belőle végül, melyet Makranczi Zalánnal játszunk ketten, ugyanazt a figurát párhuzamban. Ő a fiatal Tamás, én pedig a már érett énje vagyok.
- Így aztán a színészi álmod is teljesült…
- Ha már lúd, akkor legyen kövér! Maga a történet is eléggé bennem van, így aztán hirtelen átugrottam huszonöt évet a színházcsinálásban, és a Thália színpadán találtam magam a Nemzeti Színház színészével. Kényesen vigyázok arra, hogy „újonc” színészként ne lőjek túl a célon. Kiderült azonban, hogy nem lehet ezt szervezett háttér nélkül csinálni. Spirit Színház lett a neve, és már az ötödik bemutatónál tartunk. Legutóbb a világhírű Biff evangéliuma című könyvből készült darabunkat mutattuk be, melyhez a jogokat, a világon egyedül mi kaptuk meg. A Millenárison megy Haveron a Messiás címmel, a színész-rendező Bori Tamással Józsua szerepében. A vele való találkozás szintén meghatározó a színház életében.

- Min dolgozol most?
- Popper Péter két könyvét visszük színpadra Malek Andreával februártól. Boldog vagyok, hogy őt sikerült megnyernem ehhez a produkcióhoz. Megpróbáltam úgy átírni a műveket, hogy szerepjátékok lettek belőle. A bemutatót megelőzve hangoskönyv változatban CD-n is megjelent már a hanganyaga. A Városmajorban készülünk ezután a Mizantrópra, a Quimby zenekar dalaival egészül ki majd a mindenki által ismert mű.
- Mindenki sír, hogy most nem lehet színházat csinálni, ehhez képest te csillogó szemekkel beszélsz a tervekről…
- Szerintünk lehet, sőt meggyőződésem, hogy jövője is van a magyar színháznak, csak másként, mint ahogyan azt az elmúlt években megszoktuk. Muszáj az emberek lelkét megcéloznunk, ezért is lett Spirit Színház a nevünk. Képtelenségnek tűnhet valóban, de működik, amit csinálunk. Olyan energiák működnek bennünk, körülöttünk, hogy kétségünk sincs arról, hogy meg tudjuk csinálni az újabb produkciókat. Nagyon rossz helyzetben vannak a színházak, de mi tudunk örömmel dolgozni.
- Nem kapsz rosszindulatú megjegyzéseket, hogy mit próbálkozol te itt, amikor sorra haldoklik az összes színház?
- Nem foglalkozom vele. Egy- két írást elolvastam, és a nem hízelgő sorok természetesen rosszul estek, de ez mind lényegtelen. Birtokában vagyok annak a képességnek, hogy tudom, hova helyezhető el az, amit csinálok. Visszaigazolta az idő azt az elgondolásomat, hogy ha engem huszonhét évvel ezelőtt felvettek volna színésznek, nem tartanék itt. Rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok alkalmas a pályára, ha nem én diktálhatok. Rámentem volna már erre lelkileg. A sors sorra elém teszi azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, és meg van az a közönség réteg is, akit pont ez érdekel. Van, hogy ingyen állunk a színpadon, mert a bevételből éppen csak a színház bérleti díját tudjuk finanszírozni, de így is csináljuk.

- Talán tudatosan úgy készülnek az előadásaitok, hogy ne legyenek helyfüggőek. Kevés szereplő, kevés díszlet, vihető bárhova az országban.
- Visszük is vidékre. Most kezdtünk egy börtön turnét is A fiú a tükörből-lel. Döbbenetes reakciókat vált ki az elítéltekből a darab mondanivalója. De természetesen vidéki színházakba is megyünk örömmel, ha hívnak. Nyitott előttünk az út, csak nyitott szemmel kell járni rajta.

- Küldetéstudat ez benned?
- Igen. A mai kommunikáció szinte annyira kimerül az internet világában, hogy sérült a fiatalság. Nekem annyi a küldetésem, hogy felélesszem a kommunikációt, azzal a vággyal, hogy az ember az emberrel beszélgessen. A fejek nyitottak, de most nagyon inger gazdag és felgyorsult a világ. Ha nem sokkolod a nézőt, akkor nem figyel. Meg is szerettem ezt a klasszikusan alternatív világot.
- Miben változtál még azóta, hogy színházcsináló lettél?
- Ember centrikusabb lettem. Jobban figyelek a karakterekre. Foglalkozom asztrológiával is, ami szerintem kompatibilis a színházcsinálással. Nyitottabb a szemem arra, hogy mi miért történik.
- Ha ennyire hiszel a sorsban, van-e olyan művész, akivel tudod, hogy dolgod lesz még? 

- Béres Ilonával szeretnék valamit dolgozni. Beszélgettünk már erről, és ő is nyitott a közös munkára. Mindennek eljön a megfelelő ideje, amit szeretnék, az úgyis létrejön.

A fiú a tükörből

Január 26-án újra látható a Thália Színházban a Paulinyi Tamás könyvéből készült megrázó darab. Minden családban őriznek titkokat, melyeket mélyen elrejtenek a fiókok mélyére. A fiú a tükörből című darab missziót próbál teljesíteni azzal, hogy ezeket a tabunak számító témákat viszi a közönség elé.