- Emlékszel még az első színházi élményedre?
- Hétéves koromban voltam először színházban, a Madách Kamarában láttam a Mesterdetektív című darabot. Odatelefonáltam, hogy ez való-e egy hétéves gyereknek, és egymagam beültem a nézőtérre. Ezt követte az Oedipus király, Gábor Miklóssal. Nem tudom, hogy honnan jött ez nekem, talán előző életemből hoztam a színház iránti vágyat.
- Ezek szerint nagyon korán megfogalmazódott benned, hogy színházban akarsz majd dolgozni.
- Színész szerettem volna lenni. Felvételiztem a főiskolára hét alkalommal, háromszor, vagy négyszer el is jutottam a harmadik rostáig, de nem vettek fel. Kerényi Imre nagyon szeretett, de mégse jártam szerencsével. Montágh Imre javasolta, hogy menjek vidékre, de az az elhivatottság nem volt bennem, vidéki büfékben ücsörögjek, én Budapesten akartam színész lenni.
- Nem csapódtál amatőr társulatokhoz?
- Nem. Még a Pinceszínházba sem vettek fel. Most kezdek alternatív forma lenni, engem mindig a klasszikus dolgok érdekeltek. A hetedik felvételi próbálkozásom után már kicsúsztam a korhatárból, és nem is tettem különösebb lépéseket azért, hogy színpadon állhassak. A Nemzeti Stúdióban tanultam évekig, majd a Nemzeti Színházban lettem ügyelő, de az végképp nem volt kompatibilis a személyiségemhez, így egy év után felmondtam. Figyeltem ott, hogy hogyan dolgozik Vámos László, Kerényi Imre, és olyan színészek álltak a színpadon, mint Sinkovits Imre, Kállai Ferenc, Agárdi Gábor, Bubik, Kubik Anna… Remek produkciók születtek, de nem voltam elégedett a munkámmal. Ezt követően a Magyar Televízióban dolgoztam szerkesztőként, így mégis csak a szórakoztatás lett a munkám.
- A szerkesztés már majdnem rendezés…
- Tulajdonképpen igen. Azt gondolom, hogy a rendezés első momentuma az, hogy letisztázzuk, mit szeretne az ember mondani a másik embernek. Már akkor is ez érdekelt. Most például Müller Péter Szeretetkönyvét csináltuk meg a Tháliában Papadimitriu Athinával és Kutik Rezsővel, ebben is a szituációkon van a hangsúly.
- A színésznővel nem ez volt az első találkozásod, hiszen egy nem mindennapi koncertet is rendeztél már neki.
- Három évvel ezelőtt a Művészetek Palotájában állítottam színpadra Athina latin estjét, amely egy különleges belső utazássá vált, hiszen a színésznő a dalok mellett például Goethe és Coelho sorait is mondta, és egy flamenco táncos is részesévé vált ennek a bensőséges műsornak.
- Hogy a te szavaddal éljek, színházcsináló lettél…
- Igen, született egy társulat, közösen csináljuk a dolgunkat. Pontosan egy évvel ezelőtt kezdtem adaptálni Paulinyi Tamás parapszichológus Bólébál című önéletrajzi regényét, melyet a Thália be is fogadott, de kellett köré egy társulat. Az A fiú a tükörből című előadás még mindig műsoron van. Remélem lassan eléri a célközönségét is.
- Hogy jutott eszedbe éppen egy Paulinyi művet színpadra vinni?
- Ismerem a szerzőt régen, és azt sajnáltuk, hogy ezt a könyvét nem ismerik sokan. Egy gyerek sérelmére elkövetett családon belüli –leginkább verbálisan elkövetett- erőszakról szól. Foglalkoztatott a kérdés, hogy ezt hogyan lehet túlélni. Monológként képzeltem el, de egy furcsa dupla monológ született belőle végül, melyet Makranczi Zalánnal játszunk ketten, ugyanazt a figurát párhuzamban. Ő a fiatal Tamás, én pedig a már érett énje vagyok.
- Így aztán a színészi álmod is teljesült…
- Ha már lúd, akkor legyen kövér! Maga a történet is eléggé bennem van, így aztán hirtelen átugrottam huszonöt évet a színházcsinálásban, és a Thália színpadán találtam magam a Nemzeti Színház színészével. Kényesen vigyázok arra, hogy „újonc” színészként ne lőjek túl a célon. Kiderült azonban, hogy nem lehet ezt szervezett háttér nélkül csinálni. Spirit Színház lett a neve, és már az ötödik bemutatónál tartunk. Legutóbb a világhírű Biff evangéliuma című könyvből készült darabunkat mutattuk be, melyhez a jogokat, a világon egyedül mi kaptuk meg. A Millenárison megy Haveron a Messiás címmel, a színész-rendező Bori Tamással Józsua szerepében. A vele való találkozás szintén meghatározó a színház életében.
- Min dolgozol most?
- Popper Péter két könyvét visszük színpadra Malek Andreával februártól. Boldog vagyok, hogy őt sikerült megnyernem ehhez a produkcióhoz. Megpróbáltam úgy átírni a műveket, hogy szerepjátékok lettek belőle. A bemutatót megelőzve hangoskönyv változatban CD-n is megjelent már a hanganyaga. A Városmajorban készülünk ezután a Mizantrópra, a Quimby zenekar dalaival egészül ki majd a mindenki által ismert mű.
- Mindenki sír, hogy most nem lehet színházat csinálni, ehhez képest te csillogó szemekkel beszélsz a tervekről…
- Szerintünk lehet, sőt meggyőződésem, hogy jövője is van a magyar színháznak, csak másként, mint ahogyan azt az elmúlt években megszoktuk. Muszáj az emberek lelkét megcéloznunk, ezért is lett Spirit Színház a nevünk. Képtelenségnek tűnhet valóban, de működik, amit csinálunk. Olyan energiák működnek bennünk, körülöttünk, hogy kétségünk sincs arról, hogy meg tudjuk csinálni az újabb produkciókat. Nagyon rossz helyzetben vannak a színházak, de mi tudunk örömmel dolgozni.
- Nem kapsz rosszindulatú megjegyzéseket, hogy mit próbálkozol te itt, amikor sorra haldoklik az összes színház?
- Nem foglalkozom vele. Egy- két írást elolvastam, és a nem hízelgő sorok természetesen rosszul estek, de ez mind lényegtelen. Birtokában vagyok annak a képességnek, hogy tudom, hova helyezhető el az, amit csinálok. Visszaigazolta az idő azt az elgondolásomat, hogy ha engem huszonhét évvel ezelőtt felvettek volna színésznek, nem tartanék itt. Rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok alkalmas a pályára, ha nem én diktálhatok. Rámentem volna már erre lelkileg. A sors sorra elém teszi azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, és meg van az a közönség réteg is, akit pont ez érdekel. Van, hogy ingyen állunk a színpadon, mert a bevételből éppen csak a színház bérleti díját tudjuk finanszírozni, de így is csináljuk.
- Talán tudatosan úgy készülnek az előadásaitok, hogy ne legyenek helyfüggőek. Kevés szereplő, kevés díszlet, vihető bárhova az országban.
- Visszük is vidékre. Most kezdtünk egy börtön turnét is A fiú a tükörből-lel. Döbbenetes reakciókat vált ki az elítéltekből a darab mondanivalója. De természetesen vidéki színházakba is megyünk örömmel, ha hívnak. Nyitott előttünk az út, csak nyitott szemmel kell járni rajta.
- Küldetéstudat ez benned?
- Igen. A mai kommunikáció szinte annyira kimerül az internet világában, hogy sérült a fiatalság. Nekem annyi a küldetésem, hogy felélesszem a kommunikációt, azzal a vággyal, hogy az ember az emberrel beszélgessen. A fejek nyitottak, de most nagyon inger gazdag és felgyorsult a világ. Ha nem sokkolod a nézőt, akkor nem figyel. Meg is szerettem ezt a klasszikusan alternatív világot.
- Miben változtál még azóta, hogy színházcsináló lettél?
- Ember centrikusabb lettem. Jobban figyelek a karakterekre. Foglalkozom asztrológiával is, ami szerintem kompatibilis a színházcsinálással. Nyitottabb a szemem arra, hogy mi miért történik.
- Ha ennyire hiszel a sorsban, van-e olyan művész, akivel tudod, hogy dolgod lesz még?
- Ezek szerint nagyon korán megfogalmazódott benned, hogy színházban akarsz majd dolgozni.
- Színész szerettem volna lenni. Felvételiztem a főiskolára hét alkalommal, háromszor, vagy négyszer el is jutottam a harmadik rostáig, de nem vettek fel. Kerényi Imre nagyon szeretett, de mégse jártam szerencsével. Montágh Imre javasolta, hogy menjek vidékre, de az az elhivatottság nem volt bennem, vidéki büfékben ücsörögjek, én Budapesten akartam színész lenni.
- Nem csapódtál amatőr társulatokhoz?
- Nem. Még a Pinceszínházba sem vettek fel. Most kezdek alternatív forma lenni, engem mindig a klasszikus dolgok érdekeltek. A hetedik felvételi próbálkozásom után már kicsúsztam a korhatárból, és nem is tettem különösebb lépéseket azért, hogy színpadon állhassak. A Nemzeti Stúdióban tanultam évekig, majd a Nemzeti Színházban lettem ügyelő, de az végképp nem volt kompatibilis a személyiségemhez, így egy év után felmondtam. Figyeltem ott, hogy hogyan dolgozik Vámos László, Kerényi Imre, és olyan színészek álltak a színpadon, mint Sinkovits Imre, Kállai Ferenc, Agárdi Gábor, Bubik, Kubik Anna… Remek produkciók születtek, de nem voltam elégedett a munkámmal. Ezt követően a Magyar Televízióban dolgoztam szerkesztőként, így mégis csak a szórakoztatás lett a munkám.
- A szerkesztés már majdnem rendezés…
- Tulajdonképpen igen. Azt gondolom, hogy a rendezés első momentuma az, hogy letisztázzuk, mit szeretne az ember mondani a másik embernek. Már akkor is ez érdekelt. Most például Müller Péter Szeretetkönyvét csináltuk meg a Tháliában Papadimitriu Athinával és Kutik Rezsővel, ebben is a szituációkon van a hangsúly.
- A színésznővel nem ez volt az első találkozásod, hiszen egy nem mindennapi koncertet is rendeztél már neki.
- Három évvel ezelőtt a Művészetek Palotájában állítottam színpadra Athina latin estjét, amely egy különleges belső utazássá vált, hiszen a színésznő a dalok mellett például Goethe és Coelho sorait is mondta, és egy flamenco táncos is részesévé vált ennek a bensőséges műsornak.
- Igen, született egy társulat, közösen csináljuk a dolgunkat. Pontosan egy évvel ezelőtt kezdtem adaptálni Paulinyi Tamás parapszichológus Bólébál című önéletrajzi regényét, melyet a Thália be is fogadott, de kellett köré egy társulat. Az A fiú a tükörből című előadás még mindig műsoron van. Remélem lassan eléri a célközönségét is.
- Hogy jutott eszedbe éppen egy Paulinyi művet színpadra vinni?
- Ismerem a szerzőt régen, és azt sajnáltuk, hogy ezt a könyvét nem ismerik sokan. Egy gyerek sérelmére elkövetett családon belüli –leginkább verbálisan elkövetett- erőszakról szól. Foglalkoztatott a kérdés, hogy ezt hogyan lehet túlélni. Monológként képzeltem el, de egy furcsa dupla monológ született belőle végül, melyet Makranczi Zalánnal játszunk ketten, ugyanazt a figurát párhuzamban. Ő a fiatal Tamás, én pedig a már érett énje vagyok.
- Így aztán a színészi álmod is teljesült…
- Ha már lúd, akkor legyen kövér! Maga a történet is eléggé bennem van, így aztán hirtelen átugrottam huszonöt évet a színházcsinálásban, és a Thália színpadán találtam magam a Nemzeti Színház színészével. Kényesen vigyázok arra, hogy „újonc” színészként ne lőjek túl a célon. Kiderült azonban, hogy nem lehet ezt szervezett háttér nélkül csinálni. Spirit Színház lett a neve, és már az ötödik bemutatónál tartunk. Legutóbb a világhírű Biff evangéliuma című könyvből készült darabunkat mutattuk be, melyhez a jogokat, a világon egyedül mi kaptuk meg. A Millenárison megy Haveron a Messiás címmel, a színész-rendező Bori Tamással Józsua szerepében. A vele való találkozás szintén meghatározó a színház életében.
- Popper Péter két könyvét visszük színpadra Malek Andreával februártól. Boldog vagyok, hogy őt sikerült megnyernem ehhez a produkcióhoz. Megpróbáltam úgy átírni a műveket, hogy szerepjátékok lettek belőle. A bemutatót megelőzve hangoskönyv változatban CD-n is megjelent már a hanganyaga. A Városmajorban készülünk ezután a Mizantrópra, a Quimby zenekar dalaival egészül ki majd a mindenki által ismert mű.
- Mindenki sír, hogy most nem lehet színházat csinálni, ehhez képest te csillogó szemekkel beszélsz a tervekről…
- Szerintünk lehet, sőt meggyőződésem, hogy jövője is van a magyar színháznak, csak másként, mint ahogyan azt az elmúlt években megszoktuk. Muszáj az emberek lelkét megcéloznunk, ezért is lett Spirit Színház a nevünk. Képtelenségnek tűnhet valóban, de működik, amit csinálunk. Olyan energiák működnek bennünk, körülöttünk, hogy kétségünk sincs arról, hogy meg tudjuk csinálni az újabb produkciókat. Nagyon rossz helyzetben vannak a színházak, de mi tudunk örömmel dolgozni.
- Nem kapsz rosszindulatú megjegyzéseket, hogy mit próbálkozol te itt, amikor sorra haldoklik az összes színház?
- Nem foglalkozom vele. Egy- két írást elolvastam, és a nem hízelgő sorok természetesen rosszul estek, de ez mind lényegtelen. Birtokában vagyok annak a képességnek, hogy tudom, hova helyezhető el az, amit csinálok. Visszaigazolta az idő azt az elgondolásomat, hogy ha engem huszonhét évvel ezelőtt felvettek volna színésznek, nem tartanék itt. Rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok alkalmas a pályára, ha nem én diktálhatok. Rámentem volna már erre lelkileg. A sors sorra elém teszi azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, és meg van az a közönség réteg is, akit pont ez érdekel. Van, hogy ingyen állunk a színpadon, mert a bevételből éppen csak a színház bérleti díját tudjuk finanszírozni, de így is csináljuk.
- Talán tudatosan úgy készülnek az előadásaitok, hogy ne legyenek helyfüggőek. Kevés szereplő, kevés díszlet, vihető bárhova az országban.
- Visszük is vidékre. Most kezdtünk egy börtön turnét is A fiú a tükörből-lel. Döbbenetes reakciókat vált ki az elítéltekből a darab mondanivalója. De természetesen vidéki színházakba is megyünk örömmel, ha hívnak. Nyitott előttünk az út, csak nyitott szemmel kell járni rajta.
- Küldetéstudat ez benned?
- Igen. A mai kommunikáció szinte annyira kimerül az internet világában, hogy sérült a fiatalság. Nekem annyi a küldetésem, hogy felélesszem a kommunikációt, azzal a vággyal, hogy az ember az emberrel beszélgessen. A fejek nyitottak, de most nagyon inger gazdag és felgyorsult a világ. Ha nem sokkolod a nézőt, akkor nem figyel. Meg is szerettem ezt a klasszikusan alternatív világot.
- Miben változtál még azóta, hogy színházcsináló lettél?
- Ember centrikusabb lettem. Jobban figyelek a karakterekre. Foglalkozom asztrológiával is, ami szerintem kompatibilis a színházcsinálással. Nyitottabb a szemem arra, hogy mi miért történik.
- Ha ennyire hiszel a sorsban, van-e olyan művész, akivel tudod, hogy dolgod lesz még?
- Béres Ilonával szeretnék valamit dolgozni. Beszélgettünk már erről, és ő is nyitott a közös munkára. Mindennek eljön a megfelelő ideje, amit szeretnék, az úgyis létrejön.
