A HoneyBeast zenekar neve nem ismeretlen a közönség számára,
hiszen több éve létező formációról van szó, dalaikat játszották már korábban is
a rádiók. 2013-ban a Maradok című
nótával hirtelen betörtek a köztudatba, de az igazi áttörést mégis A legnagyobb hős hozta meg számukra,
mely bekerült az idei Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjébe.
Tarján Zsófi, a zenekar énekesnője szintén ismerős lehet
innen- onnan. Láttuk már őt klubokban, ahol zúzós rock bandákkal hörgött a
színpadon, de a Balkan Fanatikkal is énekelt, sőt színésznőként is megmutatta
magát édesanyja, Hernádi Judit oldalán, egy kétszereplős darabban. Színpadi
munkái mellett iparművészként is egyre ismertebb.
- Nem vagy kezdőnek mondható a szakmában, mégis most, A Dal című műsor kapcsán figyelt fel rád
a nagyközönség. Milyen érzés, hogy végre ilyen sokan ismerik a neved, és a
hangod?
- Nagyon jó érzés, hogy végre elismernek. A HoneyBeast az
eddigi legkomolyabb vállalkozásom zeneileg.
Két évig énekeltem a Balkan Fanatikban, rock zenekarokkal léptem fel,
illetve többször álltam színpadra vendégként az Anna and the Barbies
zenekarral. Emlékszem, egyszer pont Annáék koncertjén hörögtem a mikrofonba a
Fészek Klubban, de a technika ezt már nem bírta, és percekre elment az áram.
Színésznőnek sosem tartottam magam. Volt egy színdarab a Tháliában, az Egy színésznő lánya, amiben anyu volt a
színésznő, én pedig inkább csak énekeltem, és rajzoltam mellette a színpadon. A
HoneyBeast-ben Bencsik-Kovács Zoltán személyében igazi mentorra is találtam, aki
nem csupán nagyszerű zenész és költő, de nagyon szerény ember is. Nem szereti,
amikor ilyeneket mondok, de ő is megérdemelte azt, hogy végre a nagyközönség is
megismerje a nevét, illetve a művészetét.
- A HoneyBeast korábban más felállásban működött. Te hogyan
kerültél a zenekarba?
- Az előző énekesnő, Anett két gyermeket szült, és már nem
fért bele az életébe a zenekar, mely 2005-ben alakult. A Kőbányai Zenei
Stúdióba járok zenekari gyakorlatra, onnan ismerem Kővágó Zsoltit, aki egyszer
megszólított, hogy játszik egy zenekarban, és megnéznék, mit tudunk kezdeni
egymással. Elmentem, megpróbáltam, be is vettek, és azóta sem bántam meg ezt a
döntésemet.
- Számítottatok arra, hogy ekkora sikert értek el A legnagyobb hőssel?
- Arra számítottunk, hogy hátha bejutunk az elődöntőbe, és
látnak majd minket a tévében. Amikor ez összejött, próbáltam kacérkodni a
gondolattal, hogy talán a középdöntőig is eljuthatunk, végül
közönségszavazattal kerültünk a döntőbe, ami csodálatos érzés, és nagyon szép
lezárása ennek a kalandunknak.
- Hogyan tovább? Gondolom, most beindul a szekér ezerrel…
- Áll mögöttünk egy komoly menedzsment, felvettünk egy
lemeznyi anyagot, vannak új számok is születőben, és egyre több helyre hívnak
minket fellépni. Bízom abban, hogy idén nyáron sok fesztiválon is
találkozhatunk a közönséggel.
- Azért az iparművészi ténykedéseidet se felejtsük el!
- Igen, két nagy szerelmem van, a zene és a rajz. Tudtam, hogy
el kell végeznem bizonyos iskolákat ahhoz, hogy komolyabban foglalkozhassam az
iparművészettel, így lettem tervező grafikus. Logókat, plakátokat tervezek, de
a festészet áll legközelebb hozzám. Szeretem, ha abban, amit csinálok, benne
van a kezem munkája is, nem csak a számítógépé. Hamarosan elkészül A legnagyobb hőshöz a videoklip, mely az
én terveim alapján születik. Ebből már láthattak ízelítőt a nézők, hiszen A Dal-ban az én grafikáim voltak
mögöttünk a kivetítőn.
- Mit üzennél azoknak, akik rátok szavaztak a versenyben?
- Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen sokan mögénk álltak, és
remélem, hogy a jövőben is rászolgálunk a bizalmukra.
