Három éve végzett a Színművészeti Egyetemen, sorban kapta a szerepeket a Radnóti Színházban, újabban pedig a Mindenből egy van, illetve a Hacktion- újratöltve című sorozatok állandó szereplője. Klem Viktor, a csillogó szemű ifjú színész, aki a legkisebb szerepben is meg tudja csillogtatni a tehetségét, és egészen biztos, hogy meg fogja találni a számítását ezen a pályán.
- Ki terelgetett a színészet felé?
- Zenei általánosba jártunk Debrecenben a bátyámmal, és ő kapott egy szerepet a Csokonai Színházban. Nagyon megszerették, évekig játszott ott, mi pedig a családdal mindig megnéztük az előadásait. Igaz, többnyire elaludtam, hiszen hétévesen még nem voltam készen például Az ember tragédiájára. A családban magától értetődő volt, hogy hangszeren tanultunk. A nagybátyám és a nagypapám zenélt, és adódott, hogy valami művészeti dolog vegyen körül minket, én csellózni tanultam. Aki fiatalon ebben nő fel, az nem tudja ezt levetni, és nem is akarja. Szavalóversenyekre járogattam, de nem voltak nagyon nagy sikereim. Megint a bátyámat követve kerültem dráma tagozatos gimibe. Ott egyszerű volt kitűnni, de tudtam, hogy azok a sikerek csalókák. Meg akartam mérni magam rendesen. Sok szerencsés pillanat volt az életemben, például az, hogy elsőre felvettek a Színművészetire.
- Zenei általánosba jártunk Debrecenben a bátyámmal, és ő kapott egy szerepet a Csokonai Színházban. Nagyon megszerették, évekig játszott ott, mi pedig a családdal mindig megnéztük az előadásait. Igaz, többnyire elaludtam, hiszen hétévesen még nem voltam készen például Az ember tragédiájára. A családban magától értetődő volt, hogy hangszeren tanultunk. A nagybátyám és a nagypapám zenélt, és adódott, hogy valami művészeti dolog vegyen körül minket, én csellózni tanultam. Aki fiatalon ebben nő fel, az nem tudja ezt levetni, és nem is akarja. Szavalóversenyekre járogattam, de nem voltak nagyon nagy sikereim. Megint a bátyámat követve kerültem dráma tagozatos gimibe. Ott egyszerű volt kitűnni, de tudtam, hogy azok a sikerek csalókák. Meg akartam mérni magam rendesen. Sok szerencsés pillanat volt az életemben, például az, hogy elsőre felvettek a Színművészetire.
- Azért ehhez nem elég a szerencse, tehetség is kell, hogy az ember bekerüljön oda…
- Igen, de az mázli, hogy pont egy olyan osztályfőnököm lett, aki tudta, hogy kell bánni velem, ahhoz, hogy érvényes színésszé váljak. Marton László vezetésével szuper osztályba jártam, nagyon szerettem azt a négy évet. Iszonyatos nehéz volt, olyan volt az első két évem, mint amikor egy gyereket a spártai hadseregben nevelnek, és ő nem érti, hogy hogyan kell katonává válnia. Felismertem a helyzetet, és onnantól kőkemény meló következett. A harmadik osztálytól jöttek aztán az örömök. Erőszakosabb és ambiciózusabb voltam annál, mintsem hogy feladjam.
- A Radnótiban voltál gyakorlaton is?
- Igen, és azóta is, vagyis már négy éve. Nagyon jó energiákat kaptam ott, szuper társulatba kerültem, nagyon jó színészek közé. Sokszor nem tudom beosztani azt az energiát, amivel működöm. Néha a bizonyítani akarásom az egészséges határon túl csap. Falnak mentem párszor, mire megtanultam, hogy meg kell megállni pont egy centivel előtte. Erre jók az első évek. Nagyon értékes, jó munkát képviselő színház, egy fiatal színésznek kiváló ugródeszka, de a jövőben remélem, hogy nagyobb színpadon is megmutathatom majd magam.
- Éppen egy újabb premier előtt állsz, a Bolha a fülbe című darabot mutatjátok be holnap…
- Mohácsi János rendezi Feydeau darabját, éppen ma lesz a nyilvános főpróba. Nagyon jó kis epizódszerepem van benne, és megint egy új tapasztalat, mivel még sosem játszottam Feydeau-t. Kíváncsi vagyok, hogy a közönség hogyan fogadja majd.
- Izgulsz egy- egy bemutató előtt?
- Ha rendesen melóztam a próbafolyamat alatt, akkor nem parázom, de ha tudom, hogy ellinkeskedtem bizonyos dolgokat, akkor bekerül az a bizonyos zabszem, és akkor előadásokon kell befejezni azt a melót, amit a próbán nem sikerült. Van ennek is egy varázsa, de kellenek hozzá kollégák, akik erre is nyitottak.
- Az elmúlt négy év terméséből melyik lenne az az egy darab, amire a legbüszkébb vagy, vagy amire a legszívesebben emlékszel vissza?
- Talán az Oidipusz gyermekei, ami az első bemutatóm volt a Radnótiban. Nagy szerettem, jó munka volt, sajnos a közönséget mégsem érdekelte annyira, amennyire mi szerettük. Továbbá Dömötör Andrissal csináltunk egy alternatív Ember tragédiája verziót, azt is nagyon bírtam.
- Igen, de az mázli, hogy pont egy olyan osztályfőnököm lett, aki tudta, hogy kell bánni velem, ahhoz, hogy érvényes színésszé váljak. Marton László vezetésével szuper osztályba jártam, nagyon szerettem azt a négy évet. Iszonyatos nehéz volt, olyan volt az első két évem, mint amikor egy gyereket a spártai hadseregben nevelnek, és ő nem érti, hogy hogyan kell katonává válnia. Felismertem a helyzetet, és onnantól kőkemény meló következett. A harmadik osztálytól jöttek aztán az örömök. Erőszakosabb és ambiciózusabb voltam annál, mintsem hogy feladjam.
- A Radnótiban voltál gyakorlaton is? - Igen, és azóta is, vagyis már négy éve. Nagyon jó energiákat kaptam ott, szuper társulatba kerültem, nagyon jó színészek közé. Sokszor nem tudom beosztani azt az energiát, amivel működöm. Néha a bizonyítani akarásom az egészséges határon túl csap. Falnak mentem párszor, mire megtanultam, hogy meg kell megállni pont egy centivel előtte. Erre jók az első évek. Nagyon értékes, jó munkát képviselő színház, egy fiatal színésznek kiváló ugródeszka, de a jövőben remélem, hogy nagyobb színpadon is megmutathatom majd magam.
- Éppen egy újabb premier előtt állsz, a Bolha a fülbe című darabot mutatjátok be holnap…
- Mohácsi János rendezi Feydeau darabját, éppen ma lesz a nyilvános főpróba. Nagyon jó kis epizódszerepem van benne, és megint egy új tapasztalat, mivel még sosem játszottam Feydeau-t. Kíváncsi vagyok, hogy a közönség hogyan fogadja majd.
- Izgulsz egy- egy bemutató előtt?
- Ha rendesen melóztam a próbafolyamat alatt, akkor nem parázom, de ha tudom, hogy ellinkeskedtem bizonyos dolgokat, akkor bekerül az a bizonyos zabszem, és akkor előadásokon kell befejezni azt a melót, amit a próbán nem sikerült. Van ennek is egy varázsa, de kellenek hozzá kollégák, akik erre is nyitottak.
- Az elmúlt négy év terméséből melyik lenne az az egy darab, amire a legbüszkébb vagy, vagy amire a legszívesebben emlékszel vissza?
- Talán az Oidipusz gyermekei, ami az első bemutatóm volt a Radnótiban. Nagy szerettem, jó munka volt, sajnos a közönséget mégsem érdekelte annyira, amennyire mi szerettük. Továbbá Dömötör Andrissal csináltunk egy alternatív Ember tragédiája verziót, azt is nagyon bírtam.
- Legalább háromszor hívtak castingra és én pont nem tudtam elmenni egyszer sem. Végül mégis eljutottam, a rendező, Kapitány Iván megnézett, és egy óra alatt kiderült, hogy mindketten szeretnénk ezt. Szerencsés találkozás volt.
- Láthatóan nem szorulsz segítségre, ha ki kell nyitni a humorzsákot, még a sokat tapasztalt színész kollégák is rendszeresen elröhögik magukat egy-egy poénodon.
- Sosem fogta vissza magam, már az általános iskolától kezdve mindig „mókamesternek” számítottam. Szeretek a vicc felől közelíteni, de munkában nem mindig sikerül elkapnom a humort. Attól függ ez mindig, hogy a kollégák hogyan hatnak rám. A Mindenből egy van csapatában előjön belőlem a hülyeség. Így van ez nálam akár egy kocsmai beszélgetésről legyen szó, akár munkáról. Viszont ha nincsenek játszótársak, képes vagyok morcossá válni, és tojni mindenre.
- Nem féltél az új kihívástól? Mégiscsak egy tévésorozat, nagy sztárok, főműsoridő…
- Konkrétan rettegtem. Az első pár adáson érződött is ez, hideg volt a medence vize, meg kellett szokni. Mindannyian tudjuk, hogy ez egy lutri. Estéről estére élő közönség előtt kell megtapasztalnunk, hogy bejön-e egy poén, működik-e a játék de nem szabad rajta agyalni, és ebben van valami felszabadító. Nagyon szeretem.
- Meghozta a sztárságot is a képernyő? Felismernek már az utcán?
- Elvétve megismernek itt-ott de azért még nem kell inkognitóban járnom… Tök jó, ha kapok visszajelzést, kedves kis simogatások ezek.
- Ingyen autót még nem kaptál?
- Sajnos még nem ajánlottak fel sem autót, sem lakást, sem jachtot pedig bármelyiket elfogadnám!
- Talán ha az egyik kereskedelmi tévé sorozatában játszanál…
- Volt már napi sorozattól ajánlatom, de arra nemet mondtam, nem csináltam volna szívesen.
- Kik azok a rendezők, akik inspirálóan hatnak rád?
- Például Kapitány Iván, de nagyon szeretem Ascher rendezéseit, érdekel Máté Gábor színháza, és Anger Zsolt is inspirál.
- Zenei előképzettséged van, de nem rémlik, hogy zenés darabban láttalak volna.
- Nem nagyon volt eddig. Jó erős bariton hangom van, amire nem nagyon írtak klasszikus musical szerepeket, de nem ódzkodnék ilyen feladattól sem. A zenés- és a prózai színház vegyítése lenne az igazi. Például nagyon tetszett most a Katonában a Woyzeck, olyasmit örömmel csinálnék.
- Hogy látod a magyar színházak jövőjét?
- Ahogy mindenki, aki egy kicsit is nyitott szemmel él. Azért bizakodó vagyok, hogy azok, akiknek ez a dolguk, észben tartják, hogy a színház értékeit meg kell menteni. - Láthatóan nem szorulsz segítségre, ha ki kell nyitni a humorzsákot, még a sokat tapasztalt színész kollégák is rendszeresen elröhögik magukat egy-egy poénodon.
- Sosem fogta vissza magam, már az általános iskolától kezdve mindig „mókamesternek” számítottam. Szeretek a vicc felől közelíteni, de munkában nem mindig sikerül elkapnom a humort. Attól függ ez mindig, hogy a kollégák hogyan hatnak rám. A Mindenből egy van csapatában előjön belőlem a hülyeség. Így van ez nálam akár egy kocsmai beszélgetésről legyen szó, akár munkáról. Viszont ha nincsenek játszótársak, képes vagyok morcossá válni, és tojni mindenre.
- Nem féltél az új kihívástól? Mégiscsak egy tévésorozat, nagy sztárok, főműsoridő…
- Konkrétan rettegtem. Az első pár adáson érződött is ez, hideg volt a medence vize, meg kellett szokni. Mindannyian tudjuk, hogy ez egy lutri. Estéről estére élő közönség előtt kell megtapasztalnunk, hogy bejön-e egy poén, működik-e a játék de nem szabad rajta agyalni, és ebben van valami felszabadító. Nagyon szeretem.
- Meghozta a sztárságot is a képernyő? Felismernek már az utcán?
- Elvétve megismernek itt-ott de azért még nem kell inkognitóban járnom… Tök jó, ha kapok visszajelzést, kedves kis simogatások ezek.
- Ingyen autót még nem kaptál?
- Sajnos még nem ajánlottak fel sem autót, sem lakást, sem jachtot pedig bármelyiket elfogadnám!
- Talán ha az egyik kereskedelmi tévé sorozatában játszanál…
- Volt már napi sorozattól ajánlatom, de arra nemet mondtam, nem csináltam volna szívesen.
- Például Kapitány Iván, de nagyon szeretem Ascher rendezéseit, érdekel Máté Gábor színháza, és Anger Zsolt is inspirál.
- Zenei előképzettséged van, de nem rémlik, hogy zenés darabban láttalak volna.
- Nem nagyon volt eddig. Jó erős bariton hangom van, amire nem nagyon írtak klasszikus musical szerepeket, de nem ódzkodnék ilyen feladattól sem. A zenés- és a prózai színház vegyítése lenne az igazi. Például nagyon tetszett most a Katonában a Woyzeck, olyasmit örömmel csinálnék.
- Hogy látod a magyar színházak jövőjét?
- A Puskin mozi kávézójában ülünk, adódik a kérdés: gyakran ülsz be filmekre?
- Igen, mondhatni képben vagyok azzal, hogy éppen mi megy a mozikban. Mindenfajta filmet megnézek. Egy rossz kritika ellenére is beülök, mert hiszek abban, hogy mindenkire máshogy hat egy-egy film.
- Ha már a filmeknél tartunk, te is szerepelsz most egy előadásban, ami filmen alapul…
- A Kutyaszorítóbban című darabot először Zsámbékon mutattuk be, most pedig a Bárkában játsszuk. Egy spontán kocsmai beszélgetésen merült fel az ötlet egy rendezőszakos barátunktól, Radnai Márktól, hogy mi lenne, ha megcsinálnák saját energiából, saját pénzből. Egy évig próbáltuk, 2011-ben volt a bemutató, most pedig már Pesten is látható, havi egy-két alkalommal. Nagyon dinamikus, fiatalos cucc, jó együtt játszani, és szeretik a nézők is. Nincsenek meg a kőszínházi kényelmek, viszont a konvenciók sem, amiket be kellene tartani.
- Igen, mondhatni képben vagyok azzal, hogy éppen mi megy a mozikban. Mindenfajta filmet megnézek. Egy rossz kritika ellenére is beülök, mert hiszek abban, hogy mindenkire máshogy hat egy-egy film.
- Ha már a filmeknél tartunk, te is szerepelsz most egy előadásban, ami filmen alapul…
- A Kutyaszorítóbban című darabot először Zsámbékon mutattuk be, most pedig a Bárkában játsszuk. Egy spontán kocsmai beszélgetésen merült fel az ötlet egy rendezőszakos barátunktól, Radnai Márktól, hogy mi lenne, ha megcsinálnák saját energiából, saját pénzből. Egy évig próbáltuk, 2011-ben volt a bemutató, most pedig már Pesten is látható, havi egy-két alkalommal. Nagyon dinamikus, fiatalos cucc, jó együtt játszani, és szeretik a nézők is. Nincsenek meg a kőszínházi kényelmek, viszont a konvenciók sem, amiket be kellene tartani.
- Több szerep eszembe jut persze amelyeket szeretnék, hogy majd egyszer megtaláljanak. De nem szoktam így, konkrétan képzelődni a jövőről. Jön majd ami jön. Játszom most egy Mikszáth darabban, a Szent Péter Esernyőjében és közben egy másik könyvét olvasom, a Különös házasságot. Izgat ennek az embernek, Mikszáthnak a fantasztikus komplexitása. Lenyűgöz, hogy ennyire érzékeny, humoros, eredeti, személyes, és közben ilyen dinamikusan hat minden, amiről ír. Woody Allen Éjfélkor Párizsban című filmjében is az ragadott meg, hogy a pali visszaesik egy korba, aztán megint egy másikba…mindig vágyunk valahova, csak ne ott kelljen lenni, ahol éppen vagyunk. Persze, az ábránd jó dolog.
- Amennyiben a valóságot is meg tudjuk élni… - „Égboltot válthatsz, de lelket nem” – nem tudom már, hogy hol hallottam ezt a mondatot, de sokszor eszembe jut.
- Végszónak nem is akarhatnék ennél szebbet. Búcsúzóul azt kívánom, hogy találjanak meg a szép szerepek, és tíz év múlva is tudjunk beszélgetni a sikereidről!
