Brecht klasszikusa a Katonában

Január 17-én Brecht klasszikusát, a Kurázsi mama és gyermekeit mutatja be a Katona József Színház. Az előadás főszerepében Fullajtár Andrea látható, gyermekeit Pálos Hanna, Mészáros Béla és Dankó István alakítja, rendezője Zsámbéki Gábor. 

"Egyre mélyebbre süllyedünk, és ritka a leves, és ha mások volnánk, tolvajok, gyilkosok, talán tele volna a hasunk! Mert az erény nem fizetődik ki, csak a komiszság; ilyen a világ, pedig nem kéne, hogy ilyen legyen!" - mondja a szakács Bertolt Brecht 1939-ben írott darabjában. Az, ahogy Brecht az erkölcsről, a pénzről, az üzleti érdek mindenhatóságáról, a túlélési életstratégiákról beszél, legalább annyira aktuálissá teszi ma is a Kurázsi mamát, mint a háború témájának időszerűsége a darab születésekor. 

A Kurázsi mama és gyermekei Bertolt Brecht leghíresebb és világszerte legtöbbet játszott darabjai közé tartozik. Brecht 1939-ben, a második világháború kitörésekor írta, Magyarországon 1958-ban került először műsorra.  

Kurázsi mama	Fullajtár Andrea
Kattrin, a leánya	Pálos Hanna
Eilif, a nagyobbik fia	Mészáros Béla
Stüsszi, a kisebbik fia	Dankó István
A szakács	Fekete Ernő
A tábori pap	Elek Ferenc
Yvette Pottier	Kiss Eszter
További szerepekben	Bodnár Erika Keresztes Tamás Lengyel Ferenc Rajkai Zoltán Takátsy Péter Tasnádi Bence

Ascher újabb rendezése a Katonában

Február 15-én mutatja be a budapesti Katona József Színház Gorkij Fényevők című darabját.

"Ha tudnád, milyen megalázó dolog szeretni, ha nem érzi az ember a másik szerelmét. Koldussá tettél, arra kényszerítettél, hogy lessem a figyelmességedet, gyöngédségedet... Pedig milyen bántó érzés gyöngédségre várni. A te lelked olyan derűs, a te kedves fejed sokat gondol a mindenségre, de keveset arra, ami a mindenségben is a legkülönb - az emberre, Pavel" - mondja Jelena Nyikolajevna a férjének, Pavel Protaszovnak, aki csak a kémiai kísérleteinek él, és fogalma sincs arról, hogy mi történik körülötte a családban és a társadalomban.

A Fényevők olyan emberek, akik elhiszik, hogy másoktól eltérően, nekik elégséges eledel lehet a fény. Különc embercsoportot alkotva, a szellemi táplálék fensőbbségét hirdetik - ám gyakran azoknak, akik szívesen ennének kenyeret. E darab hőseit is a művészet, a tudomány ügyei kötik le, a világ jobbításáról vitáznak, az egész emberiséget akarják boldogítani - közben kusza szerelmi viszonyaikban vergődve, éppenséggel nem sok jót tesznek a közvetlen közelükben élőkkel. Bizarr helyzetek, félreértések sora vezet a józanodásig...

Makszim Gorkij 1904 és 1906 között írta úgynevezett értelmiségi trilógiáját (Nyaralók, A nap gyermekei, Barbárok). E trilógia középső darabját az A nap gyermekei-t Európa számos, rangos színházában játsszák napjainkban. A Katona József Színház a darab átdolgozott változatát mutatja be. 

rendező: Ascher Tamás
főszereplők:  Kocsis Gergely, Pálmai Anna, Ónodi Eszter, Fekete Ernő (a fotón), Nagy Ervin, Fullajtár Andrea, Máté Gábor

(fotó: Schmidt Barbara-Rana-)

A nép ellensége a Katonában

Zsámbéki Gábor rendezésében látható a Katona József Színházban Ibsen A nép ellensége című darabja. A főszerepeket Fekete Ernő, Kulka János, Ujlaki Dénes, Bán János, Kovács Lehel és Rezes Judit alakítják.

Stockmann doktor felfedezi, hogy a városát felvirágoztató gyógyforrások vize mérgezett. A lakosság, élén a polgármesterrel, aki mellesleg Stockmann bátyja, nem akar szembesülni az igazsággal. Lassan az egész város a pénz hatalmával és a hivatali korrupcióval is küzdő doktor ellen fordul.

Ujlaki Dénes

"Fekete Ernő érzékenyen vezeti át Thomast idealista szakemberből feldúlt, érzelmes, elvi politikussá, majd önmagával is meghasonló mizantróppá, akit a politikai terepen kénye-kedve szerint zabálja fel az a hatalom, amelynek a kisujjában van a cinikus, opportunista politikai kommunikáció és machináció minden fogása. Peter módszeresen semmisíti meg ellenfelét, Kulka János pedig jéghideg, precíz, pusztító és megnyerő, cinizmusa mindvégig az őszinte erkölcs álarca alatt marad, a színész egy pillanatra sem buktatja le Petert – és ettől válik az alakítás igazán nagyívűvé. És most jön a kötelező mondat: Ibsen drámájának minden szava itt és most van, aktuális és minden egyes szavát visszhangozza a mai közbeszéd. Zsámbéki Gábor rendezése ennek megfelelően tesz is róla, hogy ezek tisztán visszhangozzanak." (7ora7.hu)

Ibsen egy újságban megjelent rendőrségi hír nyomán írta A nép ellenségét 1882-ben, három évvel a Nóra és egy évvel a Kísértetek után, épp a Kísértetek fogadtatásán felbőszülve. Stockmann doktort részben saját magáról mintázta: 1848-ban, amikor kitört az első schleswig-holsteini háború, a húszéves Ibsen szenvedélyesen agitált a németek ellen. Látván, hogy honfitársai magukra hagyják a dánokat, egyre elkeseredettebben adott hangot annak, mennyire megveti a gyávaságukat. Annyira kiéleződött az ellentét közte és a környezete között, hogy lassan az egész társdalomban a saját ellenségét látta.

A nép ellenségét Ibsen késői önéletrajzi ihletésű darabjai követték: a Vadkacsa (1884), a Rosmersholm (1886) és a Hedda Gabler (1890).

Mészáros Béla: Sosem akartam sztár lenni!

Elfogult vagyok Mészáros Bélával szemben. Megjegyzem, teljesen joggal! Tizenhat éves lehetett, amikor először láttam színpadon, és abban a kétperces kis gyakorlatban is olyan mélységei voltak, hogy nem volt kétséges, belőle igazán nagy színész válik majd. Azóta jobbnál jobb szerepeket kapott a Katonában, és mennyi minden van még előtte!

- Tizenegy- tizenkét évesen jelentkeztem először színi stúdióba. Szerettem olvasni, de nincs meg bennem az a pont, amikor először kimondtam magamban, hogy színész akarok lenni. Sorra jártam a stúdiókat, a legtöbb megszűnt, vagy én nem éreztem ott jól magam. A gimnázium után még fiatalnak éreztem magam a főiskolához, ott maradtam felsőfokú ügyintéző- titkár szakon. Megtanultam vakon gépírni, de másra nem volt jó. A Színművészetin a második rostán kirúgtak, de nem estem letargiába. Apám a kezembe nyomott egy hirdetési újságot, hogy keressek munkát. Ettől megijedtem, de gyorsan felvételiztem az Új Színház stúdiójába is, és a Nemzeti stúdióba is. Mindkettő sikerült, és én az Új Színházat választottam, néha betettek darabokba is, az jó volt. Ott találkoztam olyan emberekkel, akikkel egy év múlva újra megpróbáltam a Színművészetit. Máté Gábor és Horvai István osztályába kerültem. Hihetetlen félelem lett úrrá rajtunk Horvaitól. Iszonyatosan félelmetes ember volt, óriási követelményekkel, és durva kritikákkal, de nagyon sokat tanultam tőle. Szerencsés vagyok, hiszen jó volt az osztályunk is. Soha nem adnám semmiért azt a négy évet. Szinte senki mást nem láttam akkoriban, csak az osztálytársaimat. Reggeltől estig tanultunk, melóztunk, de nagyon élveztük.

- Kikkel jártál egy osztályba? 

- Fenyő Iván, Kovács Patrícia, Szandtner Anna, Mészáros Máté, Jordán Adél, Máthé Zsolt, Száraz Dénes, Vajda Milán, Czukor Balázs, Járó Zsuzsi, Gál Kristóf, Dömötör András, Péter Kata… a többség ma is színpadon van. Nyaranta azóta is összejárunk Zsámbékon, és imádunk együtt lenni. Szerencsénk volt Máté Gáborral és Horvaival. Arra építkeztek, ami megvolt bennünk, csak azt akarták leszedni rólunk, ami feleslegesen ránk ragadt a korábbi színi tanulmányaink során. Nagy volt a fegyelem, még harmadikban is volt, akit kirúgtak a vizsga után, de az is egy nagy lökést adott nekünk. Nem engedték, hogy elszálljunk, ezért is hálás vagyok. Negyedik évben engedtek csak ki minket gyakorlatra, így kerültem a Katona József Színházba. Nem volt evidens, hogy a gyakorlat után is ott maradhatok, de végül Fenyő Ivánnal és Szandtner Annával hárman kerültünk a társulathoz.

- Volt akkoriban olyan színész, akinek a munkája nagy hatással volt rád?

- Nem rajongtam senkiért, de nagyon szimpatikus volt számomra Gáspár Sándor, és az, ahogy dolgozik a színpadon. Vele már az Új Színház stúdiójában volt szerencsém megismerkedni, és azóta is játszottunk már együtt. Fekete Ernőt is nagyon bírtam, vele is többször dolgozhattam már együtt, de említhetném Haumann Pétert is, akivel a legelső katonás szerepemet játszhattam. Nagy hatással volt rám, fantasztikus színész.

- Kilenc éve végeztél, azóta pedig egy egészen komoly utat jártál be, hiszen Moliere-től a modern darabokig mindenfélében játszhattál, ráadásul különböző karaktereket.

- Nagyon fura dolog ám ez. Szeretem csinálni. Az utóbbi két- három évem a Katonában tök jó volt, kaptam három főszerepet, érzem, hogy elismernek, szeretnek. De volt olyan évem, mikor gondolkodtam, hogy lemenjek-e vidékre. Nem a népszerűség hiányzott, engem nem érdekel, hogy felismernek-e az utcán. A munka hiányzott!
- Tényleg nem érdekel a sztárság?

- Tényleg. Sosem akartam sztár lenni. Hívtak a kereskedelmi tévék sorozatozni, meg reklámokba, de egyiket sem vállaltam el. Anyagilag nagyon jó lett volna, de nem érdekelt. Most sem érdekel az ilyesmi. Az lenne jó, ha a színházi színészeket is megfizetnék. Sokan azt hiszik, hogy én egy budapesti színházban játszom, ráadásul sokat, így biztosan sokat keresek. Bárcsak így lenne!

- Adtál már vissza szerepet?

- Csak amiatt, ha nem tudtam elvállalni más munkám miatt. Volt olyan, amire nem mondhattam nemet, de azt is megcsináltam becsülettel. Olyan is volt persze, hogy nagyon akartam egy szerepet, és végül nem én kaptam.

- Ilyenkor hangot adhatsz a nemtetszésednek?

- Felmehetsz az igazgatóhoz, hogy te is szeretnél ilyet játszani, de azt nem mondjuk, hogy ezt, vagy azt miért nem nekem adtátok… Ez azzal a kollégával szemben is ronda lenne, aki megkapta. Az irigység nagyon erősen tud feltörni az emberből. Ezt kell lefojtani, vagy helyre tenni magunkban. Szeptemberben kiosztják a szerepeket, és az ember elgondolkodik: hogy miért pont ő? Valószínűleg azért, mert a rendező benne látja azt a karaktert. Nem véletlenül történnek ezek a dolgok. Tudod, mi lenne még jó? Ha más színházak színészeivel is többet játszhatnánk! Amikor az Örkényben játszottam, az nagyon nagy élmény volt.

- Ezért volt jó régen, míg sok TV-játék, meg film készült. Mindenki játszhatott mindenkivel…

- Igen, ez most is jó lenne.

- Mit gondolsz arról, hogy most ennyire mélyen jelen van a politika a színházakban?

- Ha nem baj, ebbe a kérdésbe nem szívesen folynék bele, nem is követem napi szinten a politikát. Járok focizni a Színész Válogatottal. Ott mindenféle emberek vannak, néhányan erősen részt vesznek a politikai életben, de képzeld el, hogy a pályán ez nem téma. Remekül tudunk beszélgetni attól függetlenül is, hogy ki melyik oldalhoz tartozik. Ott a foci a közös cél.

- A színházban is közös célnak kellene lenni…

- Jó lenne.

- A kritikákat, illetve a rólad szóló internetes fórumokat olvasod?

- Régebben érdekelt, de rájöttem, hogy nem kell komolyan venni. Olyasmit akarok csinálni a színpadon, aminek értéke van, nem mórikálni, kamuzni. Írhatják rám, hogy nem vagyok szimpatikus, de az értelmetlen gyalázásokat nehéz elfogadni, megpróbálok nem is foglalkozni velük. Ha megjelenik egy kritika, és kiteszik a színház hirdetőtáblájára, akkor elolvasom, de magamtól nem keresem. Most a Bőrpofa kapcsán is egy hónappal a megjelenés után találtam rá egyre. Ha azok az emberek alkotnak rólam kritikát, akik fontosak számomra, akkor elgondolkodom. Annyira rosszakat egyébként még nem írtak rólam.

- Feleséged Sipos Veronika is színész, gondolom, hogy az ő véleménye is fontos tud lenni. Megbeszélitek egyáltalán otthon ezeket a dolgokat, vagy nem viszitek haza a színházat?

- Hat éve vagyunk együtt Veronikával. Egy évig játszottunk egy darabban, amiben sokat kellett csókolóznunk. Érdekes, hogy akkor eszembe sem jutott volna, hogy ez a lány egyszer a feleségem lesz. Mindent meg tudunk beszélni, természetesen a szakmai dolgokat is. Amellett, hogy szép, és tehetséges, nagyszerű humora is van, ami mindenen átgördít.

- Még stúdiós korodból ismerlek, és számomra az a legszimpatikusabb benned, hogy meg tudtál maradni annak, aki voltál. A sikerek sem szédítettek el, ugyanaz a tiszta lelkű srác vagy, akivel akkor találkoztam. Min múlik az, hogy elszalad- e valakivel a ló? Neveltetés kérdése?

- A főiskola első éveiben kaptam olyan észrevételeket, hogy elhanyagolom a barátaimat, de ez akkoriban természetes volt, hiszen semmi másra nem maradt időm. Biztos, hogy a neveltetés is számít, a tanárok is, a társulat is. Számomra fontosak az emberi értékek, és hiszek a jóságban. Természetesen nekem is vannak hibáim –hú, de mennyi, de igyekszem változni, változtatni. A türelmetlenségemet például nagyon szeretném már letenni. Visszatérve az eredeti kérdésre, megmaradtak a régi barátaim, figyelek arra, hogy mindenkire jusson időm. Végignézem a telefonomat, és felhívom azokat, akikkel már régen találkoztam.

- December 20-án mutatták be a mozik a legújabb filmedet, a Nejem, nőm, csajom-at. Játszottál már korábban is mozifilmekben, sőt TV-sorozatban is feltűntél. Egy- egy ilyen megjelenés után összesuttognak mögötted az utcán?

- Á, dehogy! Annyi arc van a tévében, miért pont az enyém maradna meg bennük? A Beugróban szerepeltem egyszer, utána másnap megjegyezte egy ügyintéző nő, hogy látott. A Poligamy után egy kicsit éreztem, hogy megmozdul valami de abban meg szemüveget viseltem, és a hajam is más volt, így azért nem ismerhettek fel. A ValóVilágosokat felismerik, mert ők tényleg minden nap képernyőn, meg címlapon vannak. A Facebookon kapok leveleket, azokra mindig válaszolok. A múltkor kaptam egy középkorú nőtől pár sort, hogy mennyire hálás volt az egyik színpadi alakításomért. Bevallom, hogy azt az üzenetet azóta többször is elolvastam, mert nagyon nagy erőt tud adni.

- Ha most ugorhatnánk az időben…

- Hogy hol lettem volna ott legszívesebben? A Holdra szállásnál! Van egy távcsövem, és imádom a csillagászatot. Ha ránézek a Holdra, teljesen elérzékenyülök, imádom a világűrt.

- Ha most ugorhatnánk az időben... előre tíz évet, miről beszélnél akkor legszívesebben?

- Hogy voltam a Holdon (nevet). Komolyra fordítva a szót, remélem, hogy addigra lesz egy gyerekem, és boldog leszek színészként, mert jó szerepeket játszom. Más vágyam nincs. Jó lenne a nyugalmat megtalálni. A nővéremtől kaptam egy kártyácskát, amire egyetlen szó van írva: „pihenj!”- ezen sokszor elgondolkodom.

(fotók: Vörösvári Újság, Katona József Színház, Poligamyfilm)

Haumann Pétert rendezi Ascher

Októberben lesz a budapesti Katona József Színházban a Pinokkió bemutatója.

Carlo Collodi 1881-ben teremtette meg Pinokkió alakját, és azóta a róla szóló mese a legnépszerűbb, legszórakoztatóbb történetek sorába tartozik. Nem véletlen, hogy az egyik legtöbbet feldolgozott, filmen, színházban, rajzfilmen prózában és dalban is felbukkanó figura, az alapvetően jószívű, de kissé gyenge jellemű, hazudós fabáb, Pinokkió.

Ezt a történetet gondolta tovább Alekszej Tolsztoj orosz író 1936-ban - meseregénye Aranykulcsocska címen jelent meg.

Vannak rajongói Collodi meséjének, mások Tolsztoj verziójára esküsznek, a Katona József Színházban most saját változatot hoztak létre, noha Parti Nagy Lajos szellemes és fordulatos átirata szerint, a kerettörténet megegyezik a korábbi változatok történetével. Itt is egy kíváncsi és meggondolatlan fabábú gyanútlanságával élnek vissza rosszindulatú állatok és emberek, és itt is különböző kalandok során ébred rá, hogy mindaz, amit otthonával együtt eldobott magától, milyen drága a számára valójában. A történet keretei tehát hasonlóak, de a keretek között új kalandok, kihívások és barátok várnak Pinokkióra.

szereplők: Keresztes Tamás, Haumann Péter, Bezerédi Zoltán, Kovács Lehel, Fekete Ernő, Borbély Alexandra...

rendező: Ascher Tamás

bemutató: 2012.október 13. Katona József Színház

fotó: Dömölky Dániel/Katona József Színház

Pilinszky 90!

Pilinszky János születésének 90. évfordulóján több helyszínen is emlékesteket tartanak. A XX. század egyik legkiemelkedőbb tehetségű, és legszuggesztívebb költője így, vagy úgy, de mindenkiben nyomot hagy.