Zsámbéki Gábor rendezésében látható a Katona József Színházban Ibsen A nép ellensége című darabja. A főszerepeket Fekete Ernő, Kulka János, Ujlaki Dénes, Bán János, Kovács Lehel és Rezes Judit alakítják.
Stockmann doktor felfedezi, hogy a
városát felvirágoztató gyógyforrások vize mérgezett. A lakosság, élén a
polgármesterrel, aki mellesleg Stockmann bátyja, nem akar szembesülni az
igazsággal. Lassan az egész város a pénz hatalmával és a hivatali
korrupcióval is küzdő doktor ellen fordul.
 |
| Ujlaki Dénes |
"Fekete Ernő érzékenyen vezeti át Thomast idealista szakemberből feldúlt,
érzelmes, elvi politikussá, majd önmagával is meghasonló mizantróppá,
akit a politikai terepen kénye-kedve szerint zabálja fel az a hatalom,
amelynek a kisujjában van a cinikus, opportunista politikai kommunikáció
és machináció minden fogása. Peter módszeresen semmisíti meg
ellenfelét, Kulka János pedig jéghideg, precíz, pusztító és megnyerő,
cinizmusa mindvégig az őszinte erkölcs álarca alatt marad, a színész egy
pillanatra sem buktatja le Petert – és ettől válik az alakítás igazán
nagyívűvé. És most jön a kötelező mondat: Ibsen drámájának minden szava
itt és most van, aktuális és minden egyes szavát visszhangozza a mai
közbeszéd. Zsámbéki Gábor rendezése ennek megfelelően tesz is róla, hogy
ezek tisztán visszhangozzanak." (7ora7.hu)
Ibsen egy újságban megjelent rendőrségi
hír nyomán írta A nép ellenségét 1882-ben, három évvel a Nóra és egy
évvel a Kísértetek után, épp a Kísértetek fogadtatásán felbőszülve.
Stockmann doktort részben saját magáról mintázta: 1848-ban, amikor
kitört az első schleswig-holsteini háború, a húszéves Ibsen
szenvedélyesen agitált a németek ellen. Látván, hogy honfitársai magukra
hagyják a dánokat, egyre elkeseredettebben adott hangot annak, mennyire
megveti a gyávaságukat. Annyira kiéleződött az ellentét közte és a
környezete között, hogy lassan az egész társdalomban a saját ellenségét
látta.
A nép ellenségét Ibsen késői önéletrajzi
ihletésű darabjai követték: a Vadkacsa (1884), a Rosmersholm (1886) és a
Hedda Gabler (1890).
