Kulkát és Jordán Adélt muszáj megnézni!

Ezen a nyáron is érdemes egy- egy estét színházban tölteni, mert még az is meglehet, hogy élvezni fogjuk!

Az Orlai Produkciós Iroda egyből két előadást is tálal nekünk a szabad estéinkre, mindkettőt a Belvárosi Színházban láthatjuk. 

Peter Shaffer AMADEUS című darabjáról szinte mindenkinek vannak korábbi élményei. Vagy a nyolc Oscar-díjas Milos Forman-film él bennünk élénken, vagy Darvas Iván Salierijére emlékszünk vissza elragadtatva. 

Ezúttal Szikszai Rémusz vitte színre a két zeneszerző, Mozart és Salieri szeretettől és gyűlölettől hangos kapcsolatát Kulka Kánossal és Keresztes Tamással a főszerepben.

Nem könnyű, nyáresti kikapcsolódás ez, hiszen kavarogva fáj, amit látunk. Salieri féltékenysége lassan őrületbe csap át, és bár mindannyian ismerjük a történet végét, mégis drukkolunk Amadeusnak, hogy vegye már észre, mi történik körülötte. 

Keresztes Tamás a Katonából ugrott át a Belvárosiba, hogy eljátssza a címszerepet. Minden eszköze meg is van ehhez a nehéz feladathoz: az első pillanattól elhiszem minden mondatát, a második felvonásban pedig szabályosan megráz a játéka. Pontos, szép alakítás az övé, amit mindenképpen látni kell! Példaértékű Kulka János Salierije is. Olyan mélységei vannak ennek az embernek, hogy lassan mindenki tudomásul vehetné: talán a legnagyobb kortárs magyar színészt látjuk a színpadon! Két olyan monológja van ebben a darabban, hogy a közönség nyelni sem mer, nehogy lemaradjon egyetlen pillanatról is, és Keresztessel is olyan szépen összedolgoznak, hogy azt öröm nézni. Kaszás Gergő eltúlzott gesztusai is indokoltak, helyén van minden mozdulata, hanglejtése. A máskor elképesztően játszó Lovas Rozi talán az egyetlen a színpadon, aki a bemutatón még nem találta a helyét, néha kifejezetten amatőrnek tűnt, pedig ilyen kollégák hátán ő is szárnyalhatna...

Ki kell még emelni az előadásból a Kiss Julcsi által tervezett jelmezeket, melyek egyszerre idézik a klasszikus kort, de közben annyira modernek, hogy azokat Lady Gaga is megirigyelhetné. 

Nyomasztóan szép két órát kapunk az előadástól, mely még remélhetőleg sokáig műsoron marad a Belvárosi Színházban.

Június végén a Balaton partján startolt a másik előadás, mely szintén a Belvárosiban kapott otthont. A BAGOLY ÉS CICA címe sem véletlenül emlékeztet egy nagy sikerű filmre, hiszen ugyanabból a Bill Manhoff műből készült. Barbra Streisand komédiázását nehéz felülmúlni, de Orlaiék szerencsére nem is erre vállalkoztak. Zöldi Gergely fordította magyarra a szövegkönyvet (akár csak az Amadeusét), melyet ezúttal Pelsőczy Réka rendezett. Ráadásul milyen jól végezte a dolgát! Nem akarta lekoppintani a filmet, egyszerűen, és finom ízléssel vitte színre a kétszemélyes komédiát. Felix, az önjelölt, meg nem értett, és fel nem fedezett író, egy könyvesboltban dolgozik, de egy éjszaka cunamiként tör rá a laza erkölcsű, erősen műveletlen Doris. Hiába akarna ő híres hollywoodi színésznő lenni, egyelőre arra használja a tehetségét, hogy némi készpénzért férfiakat kényeztessen. Jordán Adélt a Katonában láthattuk már számtalan, és szinte mindenféle szerepben, de ekkora ajándékot talán még nem kapott, mint ez a szerep. Láthatóan lubickol is benne, élvezi minden pillanatát, a néző pedig ájultan bámulja őt. Szórakoztató, vicces, közben pedig hiteles minden pillanata, és ha kell, azonnal tud átváltani a drámába. Tökéletes választás volt! Csipog, vonaglik, de mindeközben mérhetetlenül szexi. Valósággal felrepíti a karót nyelt fickót alakító Szabó Kimmel Tamást, és kettejük komédiázása mindent elfeledtet, a mi a színházon kívül történik azon az estén. Remekül működik köztük a kémia, valóban szeretik, és gyűlölik egymást abban a két órában. 

A színlap szerint Kálmán Eszter agyából pattant ki a forgatható doboz ötlete, mely nagyszerűen működik! Jó a zene választás is, és hálásak vagyunk azért is, hogy az eredeti darabból kihúzták a felesleges sorokat. Természetesen a filmből szállóigévé vált mondatok, mint a "Ki engedte meg, hogy elolvasd a bugyimat?", vagy a "Doris, te egy szexuális Disneyland vagy!" megmaradtak, így a vinnyogva röhögés garantált. 

Irány tehát a Belvárosi Színház, tessék jegyet venni az Amadeusra, meg a Bagoly és Cicára, aztán pedig készülhetünk Orlaiék következő produkciójára, a Happy Endingre, mely július végétől látható Hernádi Judittal, Margitai Ágival és Fekete Ernővel a főszerepben!

Kulka János az Amadeusról

Az Orlai Produkciós Iroda Peter Shaffer világhírű darabját, az Amadeust mutatja be júniusban. Alföldi Róbert menesztése után a Katona József Színházhoz szerződött, fontos közéleti kérdésekben gyakran megszólaló Kulka János alakítja majd Salieri figuráját. 

-Hol tartanak az Amadeus próbái?

-Nehéz egy alkotómunkát a folyamat közben megítélni. Nagyon szép, intenzív munka. Jó együtt dolgozni Keresztes Tamással, Fodor Tamással, Tamási Zoltánnal, Egri Mártával, Lovas Rozival. A kiváló operaénekessel, Murányi Mártával, aki remek színésznő is. És természeten Szikszai Rémusszal. Örömteli találkozás ez, mert vele eddig csak a színpadon, mint kollégák találkoztunk. Nagyon felkészült, nagyon alapos és biztos ízlésű rendező.

-Fodor Tamás említette egy korábbi interjúban, hogy van egy kis idő keresgélni…

-Tulajdonképpen erről szól a színházi munka! Megnézünk egy jelenetet jobbról, balról, felülről, alulról. Nem jó, ha kőbe vésett dologként kezelünk egy helyzetet. Színházban ilyen módon biztosra menni nem üdvözítő. A munka jelentős részét az tölti ki, hogy ízlelgetjük, forgatjuk a jeleneteket, változtatunk a szövegen, ha kell. Van, hogy szükség van rá, mert meglehetősen bőbeszédű az eredeti darab. Jó, hogy Rémusznak van egy pontos olvasata a darabról, de egyáltalán nem érzem egy pillanatig sem, hogy bármi ránk lenne erőszakolva. Azt érzem, hogy igazi, a szó legnemesebb értelmében közös munka folyik.

Abban nagyon hasonlítunk Rémusszal, hogy ő sem csak a leírt szavaknak hisz. A színházban az igazság nem a kimondott szóban van, hanem mögötte. Egy kép, egy tárgy több értelmet, érzelmet tud hordozni, mint nyolc viszonylag fölöslegesen elmondott mondat. Ez a fajta látásmód, vagy ha szabad ezt mondani költészet, amiben a Rémusz jól mozog, nekem is jólesőn ismerős.

-Mennyit lehet most, a próbafolyamat közepén tudni Salieri figurájáról?

-Tragikus sors az övé. Egy nagyon tehetséges, a művészetnek, a zenének egész életét feláldozó ember volt Salieri és valóban egy komoly tehetség. Az élete tragédiája, hogy egy korban élt Mozarttal, sőt, fizikailag is egy térben, egy városban. Ha nem lett volna Mozart, most Salieriről beszélnénk, az ő zenéjét hallgatnánk. De a világ és az emberek nagy örömére megszületett Mozart és alkotott, fájdalmasan rövid ideig, olyan műveket hagyva maga után, amiket azóta is könnyek között hallgatunk. Ez a középszer tragédiája, talán nem egészen a középszeré, bár Salieri maga sorolja önmagát a középszerűek közé. Persze Mozarthoz képest mindenki csak középszer lehet, maximum egy jó iparos. Ez a darab fő mozgatórugója, a féltékenységgel, irigységgel vegyes bosszúvágy.

-A kort, amiben élünk, a középszer aranykorának is szokták nevezni. Ilyen értelemben mennyire mai figura Salieri?

-Ezt a habitust minden művészettel foglalkozó ember ismeri. Egyébként erről szól ez a csodálatos Esterházy novella is. Egy igazi nagy tehetség és egy középszer induló barátságáról, a barátság teljes tönkremeneteléről, hogy hogyan válik külön két barát sorsa. Az egyikőjük politikai alapon felívelő karrierje, a másikétól, aki járja a maga útját megszállottan, tehetségesen. Ismerős ez a helyzet. Nekem is ismerős. Van, hogy találkozom zsenikkel, igenis vannak, hiszek abban, hogy köztünk járnak a zsenik, akik mellett nagyon kevésnek, nagyon csekély képességűnek érzem magam. Minden szerepemet igyekszem a legszemélyesebbé tenni. Ezen már nem lehet változtatni, ilyen színésztípus vagyok. Gyógyíthatatlanul és naivan törekszem azt hinni, hogy az a szerep, az én vagyok. Az volna a legcsodálatosabb, hogyha teljesen eggyé tudnék válni Salierivel. Úgy van ez a színészekkel, mint a többi emberrel, hogy minden tulajdonság megvan bennünk, csak egy része éppen alszik vagy pihen. Nem használjuk őket nap, mint nap, de egy-egy ilyen szerep lehetőség arra, hogy a kis tüzeket fellobbantsuk.

-A jelen középszerű, pozícióba kerülő művészeiről mennyire lehet majd az Amadeus kapcsán gondolkodni?

-A történet maga annyira örökérvényű, hogy különösebb erőlködés, vagy szándékos aktualizálás nélkül meg tud szólalni úgy, hogy a jelenben is igaz legyen. Dicső korunkról is fog beszélni, de annál elegánsabb Rémusz is és én is, hogy ezt direkt aktualizálással, egyenlőségjelek kitételével tenné.

forrás: Orlai Produkciós Iroda