Hol van a
határ egészséges és veszélyes rajongás között? A
Mindent Éváról című darab egyik főszereplője, Kovács
Patrícia maga is csodálja a kolléganőit, ugyanakkor azt vallja, színésznők esetében
különösen hasznos, ha nyitottan és kíváncsian tanulnak egymástól. A színházi
világban játszódó, nőkről, generációkról és pozícióharcokról
szóló színdarabot szeptember 11-én mutatja be
az Orlai Produkciós Iroda a Belvárosi Színházban.
- Rajongtál valaha
annyira lelkesen bármikor valakiért, mint Éva a darabban?
- Nekem
is voltak, vannak kedvenc színészeim, ám össze nem
hasonlítható a rajongásom Éváéval, véleményem szerint ő már
átbillen a betegesség oldalára. Feltétel nélkül imádja a
darabbeli színésznőt, Margót, idejét és pénzét áldozza azért, hogy
kövesse minden városba, ahol fellép. Legalábbis ezt mondja magáról.
- Pelsőczy Réka,
az előadás rendezője úgy fogalmazott: megérthető a
lány minden cselekedete annak tudatában, hogy az érdekei
vezérlik. Te hogyan vélekedsz erről a kérdésről? Szabad őt elítélni,
negatívan gondolni rá?
- Én semmiképpen
sem tehetem, nem ítélkezem. Ez csak és kizárólag a néző
dolga. Réka végig azért küzdött a próbafolyamat alatt, hogy a lány a
lehető legszimpatikusabbá váljon számunkra, megértsük, mit
miért tesz. Minden cselekedetét az irányítja, hogy a
színház és a színésznő közelébe férkőzzön. Mindent feltesz
egy lapra, hiszen semmi más nincsen az életében. Van egy
mondata is erről: „ha nem lennék itt, nem lenne hová mennem”. Lehet, hogy lesznek olyanok, akik történetesen irigyelni
fogják a kitartását, mi mindenre képes az ember, ha nagy energiákat
fordít a céljai elérése érdekében. Ez a lány – többségünkkel ellentétben - nem
fogja vissza magát, nem szorítja magát önmérsékletre. Lehengerlő
és rendkívül tehetséges mindenben, amihez hozzáfog. Éppen ezért
nem lehet egyszerűen azt mondani rá, hogy gonosz. Sokkal
bonyolultabb lény ennél.
- Valószínűleg megvan az oka
a sikerességének: szinte akadályok nélkül tud haladni a céljai felé.
- Igen,
krimiszerű az egész történet, nem csak szórakoztat, hanem lélektani
izgalmat is hordoz. Akkor dolgozunk jól, ha a néző egyszerre nevet,
boldog, ijed meg és konspirál, mint egy Agatha
Christie -regényben, vajon mi fog történni a következő pillanatban. Színészként
izgalmas feladat eljátszani Évát, hiszen sokfélének lehet lenni a
szerepben.
- Két
színésznői generációról szól a darab: a középkorúról
és az őt követő pályakezdőről. Adódik a kérdés, szerinted, mennyit
tudnak egymástól a színésznők megtanulni, ellesni a
másiktól a pályájuk során?
- Nagyon szeretek
olyan kolléganőkkel dolgozni, akikbe bele lehet feledkezni, akiktől érdemes
ellesni a tudásukat, a rafinériáikat, a profizmusukat. Soha nem másolni
akarok. Szerintem a világ és a színész is akkor érdekes, ha folyamatosan
tanul a másiktól. Csodálattal nézem Hernádi Juditot az
előadásban, mekkora díva, mennyire tudja uralni a teret, lehengerlő amennyire
kiteszi a szívét estéről estére és közben folyamatosan kontroll alatt tartja
önmagát és az előadást.
- Van
esetleg más kolléganőd, akivel kapcsolatban van emlékezetes élményed?
- Pályakezdőként
játszottam a Nemzeti Színház Györgyike, drága gyermek című
előadásában, gyönyörű estélyi ruhában kellett lejönnöm a
lépcsőn, Törőcsik Mari mutatta meg, hogyan kell ezt csinálni. Nagyon
megmaradt bennem ez az élmény.
- Ő
ajánlotta vagy te kérted a segítségét?
- Ő,
mert fogta a fejét, hogy lehet olyan borzalmasan járni abban a szép
ruhában. (Nevet.) Egy ideig tag voltam a Vígszínházban, sokat
köszönhetek Eszenyi Enikőnek is, akitől szintén sok mindent
elleshettem, azok az élmények is mind belém ivódtak. Azt
gondolom, mindig nyitottnak kell lenni a tanulásra.
- A darab másik
témája a női kor változása. Nehezebb elfogadni egy színésznőnek
az idő múlását, mint annak, aki nem színpadon dolgozik?
- Véleményem szerintem igen. Én magam
is nemrég új szerepkörbe kerültem nem csak az életkorom, hanem a
miatt is, mert gyermekem született. Megváltozott a nőiességem. Ezt el
kell fogadni, sőt, szeretni kell. Egyensúlyban kell lennünk a saját
testünkkel és lelkünkkel. A mi
szakmánk, a színészet kiváló terápia, megadatik számunkra, hogy
az összes gyarlóságunkat, görcsünket feloldjuk a
színpadon. Ebben az előadásban olyan formában is
szembesülök az életkori változásokkal, hogy játszik
velünk egy nálam fiatalabb színésznő, Rujder Vivien is,
akiknek ugyanúgy Máté Gábor az osztályfőnöke, mint egykor nekem volt.
Együtt öltözünk, óhatatlanul végigfut bennem, én milyen voltam 22
évesen. Hamvasnak, nyitottnak, gyermekinek és bájosnak látom őt. Furcsa és
megtisztelő, amikor kérdez színházi praktikákról, például
arról, hogyan fesse ki a száját, hogy mindkét
oldalon egyforma legyen. Látom, jön már mögöttem is egy újabb generáció. (Nevet.)
(Forrás: Orlai Produkciós Iroda, Csicsely Zoltán, fotók: Mészáros Zsolt)
