Október 22-én ünnepli születésnapját Csepregi Éva, a hazai popszakma egyik legismertebb énekesnője.
Csepregi Éva 1972-ben tűnt fel először a Ki-Mit-Tud színpadán a Kócbabák nevű lánytrióval, majd a Neoton együttessel kezdett turnézni. 1977-től már Neoton Famíliaként járták az országot, és adták ki nagylemezeiket. A zenekar megszámlálhatatlan albumot és slágert gyártott, bejárták a világot, angolul, sőt japánul is énekeltek. 1983-ban a tokioi Yamaha Fesztivál nagydíját nyerték el a Time Goes Bye / Holnap hajnalig című dallal, ennek a sikernek köszönhetően éveken át turnézhattak Távol-Keleti országokban.
Éva első szólólemeze 1987-ben jelent meg Kék korszak címmel, mely hónapokon át vezette az eladási listákat, és EMeRTon díjat is kapott érte.
1990-ben a Neoton Família kettészakadt, ő Éva-Neoton néven hozott létre új csapatot, és ezzel a formációval is több sikeres albumot adtak ki. Itthon tizenhét szólólemeze jelent meg, de Japánban, Koreában, és Németországban is a boltok polcaira kerültek albumai.
Színésznőként előbb a Ruttkai Éva Színházban tűnt fel (A kaktusz virága, Edith és Marlene, Shirley Valentine, Hyppolit, a lakáj, Vidám kísértet...), újabban pedig az Operett Színházban látható a Szép nyári nap című musicalben, mely a Neoton Família dalaira épült.
Jelenleg szólóban és A Neoton Família Sztárjai nevű zenekarral is turnézik itthon, és a környező országokban.
Életéről és munkásságáról néhány évvel ezelőtt Napraforgó címmel jelent meg könyve.Az Évával készült interjú itt olvasható.