.......SZÍNHÁZ, ZENE, IRODALOM, MOZI ...

.....minden egy helyen .....

Written By Tamas on 2011. december 28. | 11:13

Születésnapos kedvenc: Tordai Teri 
1941. december 28-án Debrecenben született. Az ötvenes évek elején balettozni tanult, majd a tanárképző főiskolára iratkozott be. Egy szavalóversenyen meghallotta Gáti József, aki akkor már a 
Színművészetin oktatott, és az ő javaslatára ment el felvételizni.





1960 és 1964 között járt Pártos Géza osztályába, egyebek között Halász Judittal és Béres Ilonával. Velük közösen került be a nagysikerű Esős vasárnap című filmbe, mely rögtön ismertté tette az országban. Ezután olyan kasszasikerek részese lehetett, mint a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? vagy a Sellő a pecsétgyűrűn. A hatvanas évek közepétől szerződtette az osztrák Neue Delta filmgyártó cég, akikkel jobbára könnyedebb, olykor sikamlós vígjátékokat forgatott. Közben azért hazája filmjeit sem hanyagolta, éppen ekkoriban, 1972-ben készült az igaz bűnesetet feldolgozó Jó estét, nyár, jó estét, szerelem, melyben a tragikus sorsú Karácsony Nagy Zsuzsát formálta meg. Számtalan más alkotás mellett szerepet kapott Szabó István 1981-es Mephisto című Oscar-díjas művében is, legutóbb pedig a Szinglik éjszakájában láthatta a közönség.
Bár karrierjéből az olyan népszerű sorozatok, mint a Linda, vagy éppen a Jóban Rosszban, sem maradtak ki, a színpadon is megmutatta tehetségét. Jelenleg is hét darabban játszik az Új Színház társulatának tagjaként. 1976-ban született meg lánya, Horváth Lili, aki szintén a színészi pályát választotta. Egyebek közt a 2004-es A temetetlen halott című történelmi moziban is együtt szerepeltek.


Share this post :
 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2011. KultúrZsiráf - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Published by Mas Template
Proudly powered by Blogger