Malek Andrea: "Mindenkit meg tudok érteni"
Malek Andreát rendszerint a magyar musicalkirálynőként emlegetjük, ám ő nem szereti a skatulyákat. A jazz műfaját már legalább annyira magáénak tudhatja, de örömmel énekel pop dalokat is.
-Édesanyád, és édesapád is a zene bűvöletében él, így a te gyermekkorod is ebben telhetett, de benned mikor tudatosult, hogy énekesnő szeretnél lenni?
-Állítólag ötévesen kijelentettem, hogy híres színésznő leszek. Erre én nem emlékszem, szerintem csak blöfföltem, a szüleim viszont azonnal beírattak zongorára. Bennem ebből az időszakból a legmélyebben az maradt meg, hogy állandóan a hintán ültem, és mustáros- zsíros kenyeret majszoltam. A Konzervatórium zongora tanszaka némi törést jelentett az életemben, és beláttam, okosabb, ha a hinta helyett inkább a zongoránál üldögélek. Megérte. Kétévi sírás- rívás után végre Krausa Annamária tanítványa lehettem, és megtanulhattam tőle mindazt, amiből ma is táplálkozom, ha zenéről van szó. A Színművészeti Operett- Musical tanszakán beléptem Varsányi Ida néni fogadott unokáinak hosszú sorába. Szerettem őt, és ezért minden jelenet előtt mély levegőt vettem, bementem a színpadra, és nagyon -nagyon erősen bíztam abban, hogy jó vagyok. Közben az a csitri, aki ott maradt a hintán azt mondta a fejemben: „Ez neked jó? Úgysem tudod megcsinálni, mindjárt elrontod…” Aztán úgy harmincévesen, mint két kisfiú büszke anyukája – szinte teljesen váratlanul- megtaláltam a kezem és a lábam. Ma már néha a mondatok között is veszek levegőt, sőt, már tudok nevetni is, nemcsak sírni.
- Talán nem is gondolnák a rajongóid, hogy téged is „megfertőzött” az internet. Mennyire vagy függő?
- Internet nélkül sokkal nehezebb lenne a munkám két ország között. Bámulattal tekintek az újabbnál újabb technikai vívmányokra. Hálás vagyok a sorsnak, hogy most élek, és a rég szem elől tévesztett barátokkal, rajongókkal egymást interneten keresztül újra megtalálhatjuk. De azért a természet is közel áll hozzám, szeretek virágokkal, növényekkel bíbelődni, olvasni, biciklizni, utazni. A konyhában is egyre otthonosabban mozgok. A közelmúltban kezdtünk el szűk családi körben méregtelenítő kúrázni, és ebből következik, hogy az étrendünk is megváltozott. Például reggel és este főtt ételt eszünk és ebből néha egyéni ételek kerekednek ki. Nagyon kellemes könnyű vacsora a „WOK” zöldséggel, vagy hússal, tésztával, vagy rizzsel. Kúra ide vagy oda, egy jó gesztenyepürének, somlói galuskának szinte sohasem tudtam még ellenállni…
- Mit jelent számodra a nőiesség?
- A nőiesség egy nő számára minden életkorban fontos. Szerencsés, ha az ember megtanulja úgy élni az életét, hogy a férfiak körülötte férfiak maradjanak és mellettük ő is nő lehessen. Igyekszem ezt az elvet követni, persze minden idő kérdése…
- A kudarcokon is könnyen túlteszed magad?
- Azt hiszem, hogy mindenkit meg tudok érteni, vagy legalábbis mindig erre törekszem. Ha velem szemben valaki valami rosszat tesz, vagy elhagy, azt eddig mindig meg tudtam érteni. Pont azért nem döglöm bele ezekbe a helyzetekbe, mert meg tudom érteni, hogy mi játszódik le annak az embernek az agyában. Azt is meg kell nézni ezekben a szituációkban, hogy mi magunk mit csináltunk rosszul ezekben a szituációkban.
Malek Andrea legközelebb Michel Legrand slágereiből ad koncertet a Trio Midnight kíséretével a budapesti Orfeumban, december 29-én.