.......SZÍNHÁZ, ZENE, IRODALOM, MOZI ...

.....minden egy helyen .....
Home » , , , » Vári Éva búcsúzik Piaftól

Vári Éva búcsúzik Piaftól

Written By Tamas on 2015. május 4. | 14:13

Harminc évet töltött Edith Piaf társaságában Vári Éva. Most úgy döntött, abbahagyja nagy sikerű 6 fős zenekari kísérettel játszott estjét. A színésznő viccesen megjegyzi, nem szeretné járókerettel is elhitetni, ő a legendás sanzonénekesnő. Az utolsó előadást május 22-én tartja a Belvárosi Színházban az Orlai Produkciós Iroda. Ezzel egyidejűleg ugyanitt próbálni is kezd az Aranytó című produkcióban, amelynek Szentendrén tartják a nyári bemutatóját, Budapesten pedig ősszel mutatják be.

 
- Miért hozta ezt a döntést?

- Nem szeretném tovább játszani az előadást.  Pontosabban szeretném, akár életem végéig is, de nem mehetek be járókerettel a színpadra, és gondolhatom azt magamról, hogy én vagyok Edith Piaf. Akkor kell abbahagyni, amikor még hiteles tudok lenni a szerepben. Nem akarom becsapni a közönséget. Nem szeretném megélni, hogy legyintsenek rám. Közel harminc éve formálom őt különböző feldolgozásokban, azt gondolom, lassan kimegyek a korból. Fájó szívvel hoztam meg ezt a döntést. A legutóbbi produkciót, az Edith Piaf című önálló estemet is a nézők érdeklődése tartotta fenn.  Ha ez nem így lett volna, már régen abbahagytam volna. Voltak, akik saját bevallásuk szerint százszor is megnézték.  Piaf érdekes és mozgalmas életű művész volt, csodálatos sanzonokat énekelt, ilyen zenét ma már nem hallgatnak az emberek. A közönség rácsodálkozik, amikor felismer dalfoszlányokat tőle. Öröm volt számomra is, katartikus élmény, hogy elénekelhettem 12 nagy slágerét.

- A Mylord és a Padam, Padam talán a legnépszerűbbek ezek közül.

- Mondhatnám a többit is: Rózsaszínű élet, Nem bánok semmit sem, Himnusz a szerelemhez, Könyörgés. A közönség ovációval, tapssal fogadja minden alkalommal a dalokat. Háromféle színdarabban is eljátszottam őt a harminc év alatt. Először a Nem bánok semmit sem című darabban, aztán  Pam Gems Piaf című darabjában 120-szor a Budapesti Kamaraszínházban, a mostani, Edith Paif című önálló estem pedig  15 éve van műsoron. Ez utóbbi teljesen autentikus, a saját könyvéből született, amelyben vállalta a botrányt és a szánalmat is, megmutatta a nem éppen szimpatikus oldalát is. A szövegek közé van beékelve a tucatnyi sanzon.

- Van még felfedezni valója a személyiségében, vagy úgy érzi, mindent megtudott róla?

- Van még. A szerep által magamat is meg kellett ismerni. Mindenféle felmentés nélkül megkeresni a hasonló érzéseket, a boldog pillanatokat és sérüléseket egyaránt.  Én is megmutatom a jó és rossz tulajdonságaimat a színpadon. Önismeret ez. Nagyképűség lenne, ha egy pillanatig is elhinném, én vagyok ő. Nem akarok Piaf lenni, nem is tudok, hiszen egyszer született egy ilyen megismételhetetlen, csodálatos tehetség. Nem tudom, milyen volt, olyannak játszom, amilyennek elképzelem.

- Mennyire törekedett arra, hogy külsőleg hasonlítson rá, utánozza a megjelenését?

- Semennyire.  Nem vettem át a gesztusait, nem festem hozzá hasonlóan magamat. Ez csak rossz illusztráció lenne. Ez a művésznő többet ér, minthogy ilyen szinten leegyszerűsítsem.  Belül szerettem volna megtalálni a személyiségét. Nagyon sokáig nem néztem meg azt a filmet sem, amit nemrég nagy sikerrel játszottak a moziban. Nem akartam, hogy befolyásoljon.  Szokták mondani, olyan vagyok, mint ő. Mégis, amikor legelőször Pécsen megkaptam a szerepet, nem örültem neki, azt gondoltam, nem tudom eljátszani, nem találtam kapaszkodót a dalokban sem. Ma már megvannak. Eltelt közben 30 év. Most már meg tudom fogalmazni, mi az, hogy "nem bánok semmit sem". Értem a Himnusz a szerelemhezben megfogalmazott érzést is, amiben arról énekel, valaki fogadja el és szeresse. Fiatal kislányok kérték el nemrég tőlem a Mylord kottáját, dalszövegét. Mostani fejemmel azt mondom, 18 évesen én nem tudnám elénekelni ezeket a dalokat.

- Nehéz sanzont énekelni? Nem technikai értelemben, hanem a bennük lévő fájdalom miatt?

- Három perces drámák ezek. Nem nagy dolgokról van bennük szó, banális történeteket mesél el: az utcalány áll a sarkon, várja a fiúkat, közben van neki egy harmonikás szerelme, akit elvisznek a háborúba. Azóta más játszik a bárban, más harmonikázik. Az a gyönyörű, amit a dalok mögé képzelünk, az adja az erősségüket.

- Mennyire bátorság kell egyedül kiállni a színpadra mindössze néhány zenész társaságában?

- Néha magam is rácsodálkozom erre. Meg is szoktam kérdezni az ügyelőt, vannak egyáltalán a nézőtéren? Eljönnek egy egész estére, ráadásul nem is egy fiatal nőt nézni? Mindig kétlem, hogy ez valakit érdekel. Óriási felelősség egyedül kiállni és lekötni a közönség figyelmét. Ma már tudom, mit tud az előadás, mennyire érdekli ez embereket Piaf sorsa. 

- Mi lehet az oka, hogy ennyire kultikus Piaf személyisége?

- Gondolom, azért, mert nagyon mélyről indult és hihetetlen magasra jutott. Ő volt a XX. század hangja. Szó szerint az utcán született, borzalmas körülmények között élt, dobálták ide-oda, míg meg nem hallotta valaki énekelni, és elindította a karrierjét. Valljuk be, nem egy intellektuális személyiség volt, ám a színpadon költővé vált. A magánélete tele volt zűrökkel. Nem véletlen, hogy az italhoz és kábítószerhez nyúlt azért, hogy el tudja viselni önmagát. A színpadi tolmácsolójaként a személyisége lényegét kell megértenem: a kozmikus szeretetigényt és a belső vívódásait.

- Mennyit változott önben a róla kialakított kép a három évtized alatt?

- Sikeres volt az előadás akkor is, de azt hiszem, mára sokkal megéltebben tudom eljátszani a szerepet, értem a sanzonjait. Az évek folyamán soronként fejtettem meg a dalait, milyen sokfélét jelentenek ezek az egyszerű mondatok.



(forrás: Orlai Produkció, Csicsely Zoltán)





Share this post :
 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2011. KultúrZsiráf - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Published by Mas Template
Proudly powered by Blogger