Szigligeti Ede 1849-ben írta meg a Liliomfit, melyből Makk Károly 1954-ben készítette el a legendássá vált filmet.
A magyar klasszikus
vígjátékok sorában jeles helyet foglal el ez a cselszövésekre és
félreértésekre épülő mű. Szilvai professzornak az a terve, hogy gyámsága alá tartozó unokaöccséhez feleségül adja titokban nevelt gyámleányát, Mariskát. A fiú közben a professzor tudta nélkül Liliomfi néven színésznek áll, s mint vándorszínész meghódítja Mariska szívét…
A Liliomfi forgatókönyvét Mészöly Dezsõ írta. Bár
nagyjából követi Szigligeti darabjának menetét, alapos és nagyrészt szerencsés
változtatásokat is végzett rajta, mind a dramaturgiai szerkezeten, mind a
párbeszédeken. De az igazi változás, az igazi újjászületés azáltal érte
Szigligeti darabját, hogy az eredetileg semleges, bár megnevezett közegben (Kolozsvár,
Telegd) játszódó cselekményt Makk a Balaton-felvidékre, a reformkori Füredre és
Badacsonyba helyezte át. A film forgatása idején a Balaton-felvidéki táj, a
badacsonyi hegyoldal még jobban hasonlított száz évvel előbbi, reformkori
állapotára, mint amennyire mai látványa az ötvenes évekbeli idillikus képre.
A film rendezője, Makk Károly még ma is örömmel gondol a forgatásra:
-A magyar viszonyokhoz képest monstre dolog volt a forgatás.
Badacsonytomajban laktunk a Római úton, házaknál, egy 20-25 főből álló
társasággal. Az biztos, hogy kicsit felbolygattuk a település életét, de
a falubeliek nagyon szerettek minket, és a filmet is, még mindig él
egy-két idősebb helyi lakos, aki megállít és elmeséli, hogy milyen
élmény volt ez akkor neki, tizenöt évesen.
Természetesen a film sikeréhez nagyban hozzájárult az is, hogy a kor legnagyobb színészei játszották a szerepeket.
-A
szereposztás, már akkor parádésnak számított, s később még inkább azzá
vált: Dajka Margit, Balázs Samu, Pécsi Sándor, Rózsahegyi Kálmán, Rajnai Gábor,
Soós Imre -mondta Makk Károly. -Abban az időben a filmkészítés paradicsomi állapot volt,
mert nem dívott még a televízió, kevesebb volt a szinkron és a hakni.
Négy-öt hetet töltöttünk Badacsonyban, és senki nem foglalkozott mással,
mint a forgatással. Dajka Margitot láttam ezt megelőzően a Madách Színház
Kamillájaként is, amelyben fergetegesen játszott. Margit
egészen különleges színésznőként dolgozott hihetetlen érzékkel áldotta
meg a sors a tragikum és a komikum iránt. Nagy lámpaláz és szerepláz
munkált benne minduntalan. Féltem tőle kezdetben, hiszen igen
tiszteltem. Az első napokban nem volt dolga, s Margitka mind idegesebb
lett a várakozásban. De szerencsésen túlestünk a kezdeteken, s
csodáltam, milyen alázatosan és örök elégedetlenséggel dolgozott. Velünk
volt több fiatal színész, mint Soós Imre vagy Darvas Iván, és Dajka igen
fontosnak tartotta, hogy drukkoljon értük, bátorítsa őket, tapsoljon
nekik. Sokszor megtörtént az is, hogy elvesztette a fejét, de azután
nagy, látványos kibékülésekkel folyt tovább a munka.
A Mariskát alakító Krencsey Marianne így vallott emlékeiről:
-Makk Karcsit tartom az egyik legnagyobb rendezőnek. Én jóformán
mindenkivel dolgoztam és mindegyik filmemet szerettem, de a Liliomfi volt a kedvencem. Aki nem élt akkor, az nem tudja elképzelni, hogy milyen örömöt hozott
az életünkbe. A sok sanyarú szovjet film után, végre egy normális,
emberi, kedves, szép történet. A levert 48-as forradalom után ezzel a
Szigligeti darabbal gyógyították az emberek lelkét a vándorszínészek?
Ugyanezt tette a film is...