Nagy sikerrel ment a HBO-n a Terápia című TV-sorozat, melyben nagyszerű színészek kaptak remek szerepet. Természetesen a nézők szerették volna, ha készül folytatás, de nem kell már sokáig izgulniuk, hiszen befejezték a második évad forgatását, mely várhatóan ősszel kerül képernyőre.
A hvg.hu a sorozat főszereplőjét, a pszichológust alakító Mácsai Pált faggatta:
- Erről a második szériáról csak annyit tudunk,
hogy valamivel szabadabbak a történetek az eredeti, izraeli
forgatókönyvhöz képest, illetve hogy újabb páciensekre és újabb titkokra
számíthatunk.
- Azt merem mondani, hogy a második évad nem lett rosszabb, mint az első.
Gyakorlottabbak voltunk, ennek köszönhetően egy kicsit lebegőbb, talán
finomabb anyag jött létre. A rutinnak hála, most már azt is tudtam,
hogyan kell túlélni fizikailag azt, hogy fél éven át mindennap fel kell
kelni hat előtt, éjfélkor lehet lefeküdni, és közben kell megtanulni
nyolcszáz oldalt.
- A sorozatban egy pszichológust és pácienseit látjuk egy intim, terápiás
helyzetben. A húsba vágó problémákkal küzdő karakterek terheit mennyire
veszi át egy színész a valóságban?
- Ez
egy szerep. Amikor a színész azt mondja, hogy egy szerep érzelmileg
olyan nehéz, hogy rajta maradt a privát életében, nem tudja letenni,
cipeli hosszan, akkor én ott orrontok valami túlzást. Egy színésznek ezt
tudnia kell kezelni.
- Nem volt még olyan szerepe, ami kimerítette volna érzelmileg?
- Dehogynem. De ez nem úgy történik, hogy az ember a játszott alak
gondjaival, terheivel él. A feladat terheivel igen, a megoldások
keresésével, az azonosulás útvesztőivel igen, de ez a szakmánk
természetéből fakad, amire szerintem nem illik panaszkodni. Annyi örömet
szerez nekünk a színészet, hogy ezeket a kényelmetlenségeket adjuk oda
neki csendben.
- Ön, mint aki segítő szerepben, pszichológusként van jelen a
produkcióban, tanult-e ebből bármi olyat, amit a színházban is használni
tud?
- Igen. Azért én kaptam meg ezt a szerepet, mert sokban hasonlít rám, még
pszichológiára is jártam két évig – mégis, egyértelműen jobban tudok
figyelni valakire, mint a forgatás előtt. Ez például egy nagy nyereség.
Korábban keveset filmeztem, most végre megtanultam úgy ülni a kamera
előtt, hogy már nem zavar. És köszönhetek ennek a munkának néhány
ismeretséget, klassz emberek barátságát is.
- Tudatos választás volt, hogy nem filmezett sokat?
- Dehogy volt tudatos. Filmeztem volna én sokat, csak nem kellettem, nem voltam elég jó.
a teljes interjú elolvasható AZ ALÁBBI LINKEN
(forrás: hvg.hu, Tossenberger Adél)
