Egy
már-már elfeledett szakma egyik utolsó képviselőjének élettörténete elevenedik
meg A borbély című előadás során, egy belvárosi üzlethelyiség kirakatában. Múlt
és jelen, képzelet és valóság fonódik egybe a rendhagyó előadás alatt, melynek
a járókelők ugyanúgy részesei lesznek, mint a borbély alakját és emlékeit
megidéző Bán János.
A színésszel a Katona József Színház, a Mozgó Ház
Alapítvány, az Orlai Produkciós Iroda és a Természetes Vészek Kollektíva közös
produkciójáról beszélgettünk,
melyet február 2-án mutatnak be.
Az
előadás során egy hosszú és viszontagságos élettörténet mozaikdarabkáival
ismerkedhet meg a közönség.
- Milyen ember az előadás főszereplője, a borbély?
- Még nem szeretném semmilyen módon meghatározni, az
előadás nézői számára remélhetőleg ki fog derülni.
- A
mű Tolnai Ottó vajdasági szerző Végeladás című drámája alapján született. Mit
szeret a történetben?
- Maga a partitúra, az előadandó mű csodálatos, mélyen
emberi, mélyen filozofikus tartalmú történethalmaz, mely egy rendkívüli, költői
nyelven megfogalmazott, kissé archaizáló világba kalauzol minket. Épp ezt a
nyelviséget szeretem az előadásban, annak ellenére, hogy ezzel birkózom a
legtöbbet a próbák során.
- A
darabban fontos szerepet kapnak a tárgyak és a hozzájuk kapcsolódó történetek,
emlékek. - Van olyan eszköz, melyet kiemelt jelentőséggel ruháznak fel?
- Életünk során rengeteg tárggyal vesszük körül
magunkat, melyekhez különböző módon, de erősen ragaszkodunk. Minden
felhalmozott eszköznek jelentősége van – melyiknek kisebb, melyiknek nagyobb –,
hiszen ha nem így lenne, már régen megszabadultunk volna tőlük. Ha pedig jobban
belegondolunk, rájövünk, hogy igazából nem is maguk a tárgyak, hanem a hozzájuk
kapcsolódó történetek és emberek a fontosak. Épp ezért szeretné a borbély, hogy
az élete során összegyűjtött dolgai jó helyre kerüljenek.
- Az
előadás rendhagyó helyszínen, egy üzlethelyiség kirakatában zajlik. Hogyan tesz
ez hozzá a történethez?
- A helyiségen belül a nézők bármelyik pillanatban
elkezdhetik alakítani az eseményeket, illetve a párbeszédet, míg kívülről a
járókelők is részesei és formálói lesznek a történéseknek. Ugyanis, ha akarom,
ha nem a hely behúzza a tekinteteket, az utca emberei is bevonják magukat az
előadásba, én pedig kénytelen leszek reagálni rájuk, nem tudom majd figyelmen
kívül hagyni a jelenlétüket. Az előadás tehát nagyban függ majd a közönség és
az utca rezgéseitől is, ami a legkevésbé sem könnyíti meg a
helyzetemet.
- Milyen
kihívások elé néz?
- Részemről nagyon erős koncentrációt és állandó
gondolkodást igényel a dolog, hiszen nem szemlélődő, hanem aktív nézőkről lesz
szó. Az egész helyzetben az vonz a leginkább, hogy fennáll a ketrec-szindróma
is – de vajon ki lesz kint, és ki bent? Egy ilyen szituációban nehezebb a
színész feladata, sokkal kevesebb biztonsági rendszerrel dolgozhat. Fennáll
annak is az esélye, hogy a járókelők majd oly módon alakítják az előadást, hogy
a közönség jobban figyel a kinti eseményekre. Engem pedig semmi sem zökkenthet
ki. Előre nem látható helyzetekre is próbálunk felkészülni, de mindenre nem
lehet, hiszen minden este más attól függően is, hogy milyen a nézői összetétel
és, hogy én éppen milyen koncentráltsági állapotban vagyok. Azon túl pedig,
hogy átélhetővé teszem a szöveget, kommunikálnom kell a közönséggel, valamint
az utca emberével. Az előadás részeként, mint egy igazi borbély, meg is kell
borotválnom egy vállalkozó szellemű érdeklődőt. Ez több, mint nagy kihívás.
(forrás: Orlai Produkciós Iroda, Filákovity Radojka)
