Novák Angéla: Nekem színpadon kell állnom!

Színésznő, énekesnő, aki minden sejtjével a színpadra termett, s ezt évek óta bizonyítja is Budapesten, vagy éppen a világ más városaiban.

Múltja és jelene nyitott könyv a közönsége számára, de ebből a könyvből néhány oldalt eddig tudatosan nem olvasott fel. Talán most erre is sor kerülhet, hiszen másfél órás, önálló estjén elénk tárja a lelke sok pici villanását. Olyan dalokon keresztül, melyeket sokan ismernek, de Angéla előadásában talán egészen új értelmet nyernek a színpadon.

- Sokan, sok mindent leírtak már rólad, és a múltadról, de mikor érezted először, hogy színésznő akarsz lenni?

- Ezt így nem tudom megmondani. Úgy gondolom, hogy az életemben minden elrendeltetés szerűen történik, de erre mindig utólag jövök rá. Arra emlékszem, hogy gyerekkoromban a LEGO-ból  színházat építettem, elemlámpákkal világítottam meg a színpadot, és anyukámmal függönyt varrtunk hozzá. A tánc egy időre elterelt erről az útról, de közben is éreztem, hogy beszélni is szeretnék, érzelmeket közvetíteni. Mellékvágányokon ültem színházakban, sminkesként, vagy úgy, hogy az ex- pasijaim miatt ülte próbákon. Éreztem, láttam, tudtam, hogy ehhez van közöm, de nem lett mégsem egyértelmű az út.

- Tanultad valahol a színjátszást?

- Nem, mert az egyik barátnőmet felvették a Színművészetire, és végignéztem, ahogy ott elveszett belőle a színpad iránti vágy. Akkoriban én azzal voltam elfoglalva, hogy emberként kerüljek nullára, hogy utána elkezdhessek gondolkodni a jövőmön. Jártam énekelni, és sok előadást, meg filmet néztem. A legnagyobb színészmesterség tanáromnak Liza Minnellit érzem. Megriasztott a sorstragédiája, hiszen a Cabaret után sosem léphetett át a korlátain, mert nem kapott erre esélyt. Persze, rajongtam, és a mai napig rajongok Barbra Streisandért, vagy Shirley MacLaine-ért is.

- Csak a musical színésznők bűvölnek el?

- Hatással vannak rám a prózai darabok, filmek is, csak szóljanak valamiről. Például A vágy villamosában, melyben Eszenyi Enikő megrázó alakítását sosem fogom elfeledni. 

- Mikor sminkesként dolgoztál a színházban, nem szomorodtál el attól, amit a háttérben láttál?

- Arra gondolsz, hogy ülnek a büfében színészek, méltatlanul mellőzve?  Na, ez  is eltántorított. Nagyon karmikusak ezek az utak, és a szerencse is fontos, hogy éppen akkor légy ott, ahol kell.

- Sosem hívtál fel rendezőket, hogy tessenek végre benned is gondolkodni?

- Szerintem ez nem így működik. Találkozások kellenek. Hogy szembejöjjön velem valaki, és megszülessen a pillanat. Pont így történt ez velem, mikor Lippai Krisztina felhívott a semmiből. Közölte, hogy szeretne csinálni egy hatszereplős darabot a Spinozában, melyben egy kurtizánt kellene játszanom. Odaadta a szövegkönyvet, és azt éreztem, hogy nagyon távol áll tőlem a karakter, nem ez volt a szerepálmom, nem is bíztam abban, hogy el tudom játszani. Krisztina ragaszkodott hozzám, és nagyon sokat segített. Azóta tudom, nekem az kell, hogy a rendező üssön- verjen. Adjon pontos instrukciókat, akkor jól meg tudom csinálni azt, amit akar. Biztos vannak ebben a szakmában egzakt dolgok, amiket lehet tanulni, de azt gondolom, hogy ez egy készség szakma. Vagy erre születtél, vagy nem. Vagy tudsz csendet teremteni, figyelmet generálni, vagy nem.

- A Spinoza légteréhez képest egészen más miliő lenne a Madách, vagy az Operettszínház…

- Lenyűgöz a nagy színházak hangulata, de a stúdió előadásoknál érzem igazán a varázst. Egy méterre ül tőlem a néző, ott nem lehet úgy tenni, mintha játszanék. Magam is imádok ilyen előadásokra járni, figyelni a színészek arcán minden rezdülést. 

- Ne feledjük el, hogy szerepeltél a Barátok közt című sorozatban is, amely aztán megint egy egészen más világot nyithatott meg számodra…

- Sosem forgattam azelőtt. Bekerültem egy gyárba, mérhetetlenül szigorú keretek között tartott pontos forgatási renddel. Nem voltak próbák, ott azonnal élesben kellett dolgoznom. Nagyon jó volt belelátni, hogy működik ez az egész, tapasztalásnak isteni volt. Mind a mai napig elkísér ez a szerep, még mindig kapok miatta visszajelzéseket. Ebből is látszik, hogy a televíziónak mekkora ereje van!

- Melyik volt ez első zenés szereped?

- A Tháliában, a Lélek az esőben című darabban. Nagyon szerettem!

- Aztán egy hirtelen mozdulattal kirepültél Londonba, és ott is ragadtál néhány évre…

- Ott is sokat jártam színházba, főként zenés darabokra. Érdekes volt látni, hogy ott mennyivel másabb a színjátszás. Kritikus alkat vagyok, de azt mondom, hogy a legtöbb magyar színészünk hitelesebb lett volna bármelyik szerepben, mint ott, az angolok. Hihetetlenül profi a körítés, de hiányzott nekem az ember a szerep mögül. Néztem a Chicago-t, imádtam a kart, de pont a Velma, meg a Roxy nem nyűgözött le. Sok száz csaj közül kiválasztották a leghosszabb combút, meg a legpontosabb hangút, de nem éreztem a nő átütő érzelmi erejét. Ugyanezt gondoltam a Sweet Charity-nél is, de sorolhatnám a kint látott darabokat. Mindig úgy ültem be az előadásra, hogy „itt vagyok, befogadó vagyok, tessék rám hatni!”. Önmagammal szemben is ennyire kritikus vagyok ám, és borzalmasan érzem magam, ha nem 100 százalékot adok.

- Néhány hete egy éjszakai szórakozóhelyen láttalak fellépni. Egy nagyon pici színpadon, nem profi művészek között, és ott is a maximumot nyújtottad…

- Erre viccesen azt szoktam mondani, hogy én vagyok Sally Bowles, aki azt gondolja, hogy bármikor bejöhet a klubba Max Reinhardt, és felfedezhet. Harminc embernek is ugyanúgy dolgozom, mintha kétezren néznének. Az én minőségem nem a körülményektől függ. Néhány éve Budapesten lépett fel Liza Minnelli. Ebben a pici országban, nagyon kevés ember előtt ugyanolyan alázattal énekelt, mintha a Palace-ban ült volna előtte a telt házas tömeg.

- Mi történik most? Várod az újabb kihívást?

- Nagyon várom! Folyamatosan fejlesztem magam testileg, hangilag, érzelmileg, hogy ha egyszer eljön egy lehetőség, akkor kész legyek. Hiszem azt, hogy valakinek a fejében hamarosan meg fogok születni újra.  Nekem színpadon kell állnom, és ha ezt ilyen erősen érzem, akkor így is lesz. Ezért tudok áldozatokat hozni. Bármit, bárhogyan. November 3-án a Budapest Jazz Clubban lesz egy önálló estem, bízom benne, hogy sokan eljönnek majd.

- Háttérmunkásként viszont végleg hátat fordítottál a színháznak.

- Nem a háttérmunka a dolgom. Nem akarok magamnak hazudni valamit, ami nincs. Elégedetlen, és boldogtalan lennék, ha újra visszamennék sminkelni. Nem érem be ennyivel.

- Van olyan szerep, aminek különösen örülnél?

- Nincs szerepálmom, csak az a fontos, hogy érezzem jól magam a színpadon, az öltözőben és a büfében is. Ami egy dupla csavar lenne, az a Viktor/ Viktória című darab. Pont a múltam miatt, az vicces lenne!

- Liza Minnelli mostanában biztosan nem vállal nálunk szerepet, de ki az a hazai művész, akivel legszívesebben állnál színpadra?

- Malek Andreával imádnék egyszer együtt dolgozni! Gyerekkorom óta érzek vele valami közösséget. Szeretem a természetességet, az ösztönösségét, és az erejét.

- Ha most beleüvölthetnél valamit az Univerzumba, amit minden színházi ember meghallana, mi lenne az?

- Csak annyi, hogy merjenek végre elvonatkoztatni a múltamtól!  Annál jóval többet tudok, mint hogy én legyek „a furcsa lány”. Az éjszakai szórakoztató műfajon túl igenis komoly kvalitásokkal bíró színházi ember tudok lenni, akiben megvan a fegyelem, és a tisztelet a szakmával szemben.

- Néhány éve lemezed is megjelent, a popkarrier azonban mégsem indult be. Mi lehetett akkor a gond?

- Utólag visszagondolva azt hiszem, hogy sosem érdekelt komolyan a popzene. Nem elégítene ki, hogy rendezvényekre járjak énekelgetni. A színházat ennél komplexebb dolognak tartom.

- Legnagyobb vágy?

- Az jó lenne, ha hetvenévesen állhatnék a színpadon, és azt látnám a közönségen; örülnek annak, hogy még élek!

NOVÁK ANGÉLA LEGKÖZELEBB 2014. NOVEMBER 3-ÁN ÁLL KÖZÖNSÉG ELÉ A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN, A "NEM MÁS, MINT ÉN- A MEZTELEN DÍVA SELFIE-JE" CÍMŰ ÖNÁLLÓ ESTJÉN.  Jegyek erre a linkre kattintva vásárolhatók!