Csodásan száll a kakukk a Belvárosiban!

Bemutatták a Belvárosi Színházban a Száll a kakukk fészkére című darabot. Znamenák István rendezte a filmről már jól ismert történetet Szabó Kimmel Tamással, Péterfy Borival és Kocsis Pállal a főszerepben.

Nem lehet könnyű feladat egy ennyire ikonikussá vált filmhez hozzányúlni. Eleve elvárásokkal ül be a közönség, és óhatatlanul is összehasonlít. Milos Forman produkcióját anno megszórták Oscar-díjakkal, és mindenkiben élénken él Jack Nicholson, meg Louise Fletcher megdöbbentően mély játéka.

Ehhez képest jött Orlai Tibor producer, Znamenák István rendező, Zöldi Gergely fordító, és a színészek, aztán olyan szépen megoldották ezt a megoldhatatlannak tűnő feladatot, hogy a fal adja a másikat.

Példás lett a végeredmény! 

A zárt osztályon tengődő, bolondnak titulált pasasok sztorija szép csendben sorra kibontakozik a szenzációsan egyszerű díszletben. Velük röhögünk, és zokogunk, miközben mi magunk is "ápolttá" válunk a nézőtéren. 

Tiszta, tűpontos alakításokat kapunk a színészektől. Szabó Kimmel Tamás (McMurphy) pökhendiség mögé bújtatott rettegése, Kocsis Pál (Főnök) drámai múltja, és Jéger Zsombor (Billy) fájdalmas botladozása senkiben sem hagy majd kétséget. Péterfy Bori ismét kapott egy marhajó szerepet, ő játssza Ratched főnővért. Az első felvonásban még csak egy boldogtalan, száraz kóró, de ahogy haladunk előre a sztoriban, úgy bukik elő belőle gyönyörűen a szánalomra méltó gonoszság. Valóban, döbbenetesen jól "dolgoznak" a színpadon. Ezt hívják SZÍNHÁZNAK, és SZÍNJÁTSZÁSNAK! 

Jéger Zsombor például fiatal kora ellenére olyan mélységeket hoz fel magából, hogy érdemes lesz odafigyelni rá, mert előbb-utóbb főcímként olvassuk majd a nevét! 

Tessék szépen elsétálni a Belvárosi Színházba, és megnézni az előadást, utána pedig lehet majd elgondolkodni az örök kérdésen: -Ki az őrült, és ki az ápoló?

Péterfy Bori így vall a szerepéről:

-Mi az izgalmas számodra a történetben, a karakteredben? Miért mondtál igent Ratched nővér szerepére?

-A Főnéni – ahogy a darabban nevezik – figurája egyrészt egy ikonikus figura, mindig érdekes számomra, hogy az ilyenekkel mit lehet kezdeni. Emiatt nyilván nagy kihívás is egyben, és azért is, mert nagyon keveset lehet róla tudni, kevés dologgal lehet megmutatni, hogy milyen. Izgalmas azon gondolkodni, hogyan lehet megtalálni vagy felvillantani az emberi oldalát, hiszen bármennyire beteg, van neki az is. Groteszk, torz nőalakokat mindig izgalmas játszani, ilyenkor az ember szembenézhet saját szorongásaival, a rosszabbik énjével.

-Mi kell ahhoz, hogy azt mondd egy karakterre: teljes mértékben a tiéd, pontosan érted és érzed őt?  

-A próbafolyamatok során jönnek olyan jelenetek, pillanatok, amikor az ember rögtön érzi, tudja, hogy mit akar, de olyanok is, amikor kevésbé biztos a dolgában. Az előadások alatt ugyanígy zajlik: ha egyetlen mondatot is másképp mondok, ahogy szeretnék, iszonyú ideges tudok lenni. Láttam egy dokumentumfilmet Isabelle Huppert francia színésznőről, aki megfogalmazta: jó, ha egy-egy előadáson két percre elégedett a színpadi teljesítményével. Az örök elégedetlenség a mozgatórugó; a munka általa mindig élő marad és mindig más lesz. Ha azt éreznénk, hogy hú, mennyire jó minden, akkor valószínűleg elunnánk egy idő után mindent, amit csinálunk.

-A rendező, Znamenák István és a McMurphyt alakító Szabó Kimmel Tamás szerint valójában Ratched nővér az igazi pszichopata a darabban. Egy másik aspektusban viszont ott van egy nő – egy vasakaratú, fanatikus diktátor-asszony –, aki minden erejével azon van, hogy, akár végletesen radikális eszközökkel is, de fenntartsa a rendet az alárendelt férfiak között. Te melyik oldaláról közelítesz?

-Már eleve furcsa a szituáció: egy nő uralkodik férfiakon. És ez még ma is furcsán hat. Annak ellenére, hogy a darab kapcsán nem merül fel a feminizmus kérdésköre, egy nagyon erős matriarchátus van benne jelen. Ez a való életben, napjainkban is nehéz kérdés. A színház is egy teljesen férfias szakma, hiszen, bárhogy is nézzük, a rendezők, a színházban dolgozók, sőt a szerepek nagy része férfiaké. Az ő pozíciójukból könnyű mondani, hogy a nő a pszichopata és ezzel meg is van oldva (nevet). Tény, hogy Ratched nővér nagyon beteg figura, viszont jóval több síkja van, mint pusztán az őrülete. Abban éli ki magát, hogy uralkodhat egy maroknyi emberen; a legkisebb hatalom is mámorító tud lenni egy olyan karakternek, akire ez hat. Emellett azonban egy nagyon frusztrált, elfojtott, beteg nő, aki férfiak között éli a mindennapjait, de nincs férje, nincs senkije, szexusa azonban még neki is van. Ott él húsz éve egy zárt osztályon, férfiakkal összezárva – el sem tudom képzelni, hogyan oldja meg a szexuális életét. Nyilván működnek benne érzelmek; azt a kérdést sem lehet megkerülni, hogy valószínűleg beleszeret McMurphybe és ezért nem akarja őt elengedni, ezért akarja ott tartani bármi áron. Így megy el a végsőkig. Mindezeken a rétegeken felül persze átszövi a darabot egy nagyon erős szimbólumrendszer, ami szabadság és elnyomás örök harcát jelképezi. De hát szimbólumot nem lehet játszani… Én az emberit keresem Ratched figurájában – az már a rendező feladata, hogyan áll össze és hogyan megy át a nagy üzenet.

(a fotók, és az interjú forrása: Orlai Produkciós Iroda)