105 éves lenne Major Tamás

1910. január 26-án született Major Tamás szí­nész, rendező, színházigazgató, színészpedagógus. 

A Szí­nművészeti Akadémia elvégzése után, 1931-ben a Nemzeti Színház tagja lett, melynek 1945-től 1962-ig igazgatója, majd 1978-ig főrendezője volt. Az 1982-ben alakult Katona József Színház társulatának alapí­tó tagja. 1947 óta taní­tott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A berlini Művészeti Akadémia levelező tagja volt. 

Főiskolásként már 1928-ban színpadra léphetett a Blaha Lujza téren. Művészetében nem választható külön a színész, a rendező, a színészpedagógus, sőt a versmondó sem, s mindez összefüggött közéleti, politikai tevékenységével is.

Szí­nészi skálája rendkí­vül széles volt, a vérbő komédiától a legsötétebb tragédiáig terjedt. Színházművészeti eszményét eleinte Louis Jouvet ihlette. Később Konsztantyin Sztanyiszlavszkij elméletét hasznosí­totta, majd Bertolt Brecht elemző művészetét igyekezett meghonosí­tani. Színházi működése korszakos a magyar. szí­nházi életben. Munkáját csapongó ötletgazdagság, a megújulásra való állandó készség jellemezte, a szí­nház és a színészmesterség szenvedélyes szeretete vezérelte.

Ő volt a magyar színháztörténet leghosszabb ideig regnáló, szinte korlátlan hatalommal rendelkező kultúrpolitikusa. 1945-ben,  35 évesen lett a Nemzeti Színház igazgatója, és tizenhét évvel később, 1962-ben váltották le. Ezután főrendezője lett a színháznak, de befolyása a hetvenes évek végéig mit sem csökkent.

Major azt vallotta, színházat csak dühösen lehet csinálni, a legjobbakkal kell dolgozni, és a legjobbat létrehozni. Igazi színházcsináló volt, akinek nevéhez legendás alakítások, emlékezetes rendezések fűződnek. 

Mint színész aprólékos, minden műfajban otthonos és magával ragadó jellemábrázoló. Nagy erejű drámai karakter, elhitető intrikus, derűs komikus. Kiemelkedőek Shakespeare alakításai és emlékezetes Moliére Tartuffe-jeként. Számos modern és klasszikus mű invenciózus, egyénien értelmező színpadra vivője.

Törőcsik Mari vallja, hogy a fegyelmezettséget, a tehetség tiszteletét, a hitet mesterétől, Major Tamástól tanulta.

„Leszerződtem a Nemzeti Színházba, úgy, hogy az igazgatóm, Major Tamás nem is látott előtte. Aztán rögtön akkorát buktam a Vízkeresztben, hogy nincs rá jelző. Bodrogi volt akkor a férjem, mondtam is otthon, hogy „Édes Bodrogi, velem Major ordítani fog, mert én semmit sem tudok, de majd megpróbálom sírás nélkül letenni a szerepet, azzal, hogy tessék szíves lenni engem vidékre leengedni." A második próbán felszólt Major a színpadra: „Törőcsik, jöjjön le!" Azt sem tudom, hogy botorkáltam oda hozzá. Azt mondta: „Maga nem tud semmit." Mondom: „Major elvtárs, tudom, hogy nem tudok semmit, de most mit csináljak?" Mire ő: „Nézem magát, de semmi nem jön át. Idefigyeljen, magáról évekig le fogják írni, hogy nem jön át a színpadon. Hát ne jöjjön át! Majd akkor törjön át, amikor meglesznek a saját eszközei. Magának olyan jó ízlése van, hogy maga képtelen az általam gyűlölt általános színészi eszközöket használni." Szóval megdicsért. Így biztatott a pályám elején.”

Eleinte ritkán filmezett, majd a hatvanas évek elejétől már rendszeresen vállalt szerepeket a felvevőgép előtt is. Feledhetetlen alakítást  nyújtott A tizedes meg a többiek, A kőszívű ember fiai, az Egri csillagok, a Régi idők focija, a Redl ezredes, a Mephisto, vagy a Ripacsok című produkciókban. Komikusként éveken át élvezhettük párosát Psota Irénnel a Rádiókabaré Azt írja az újság (Jenő és Lujza) című bohózataiban.

Ellentmondásos figurája máig megosztja a művésztársadalmat. Voltak, akik csodálták, voltak, akik szívesen eltávolították volna a színházi életből. Azt azonban senki sem vitatta, hogy amikor 1986. április 13-án Budapesten meghalt, a magyar színházművészet korszakos alakja távozott.