1974. szeptember 1-jén született, 2001-ben végzett a Színművészeti Főiskola operett-musical színész szakán, Szirtes Tamás
osztályában.
Tizenhárom éven keresztül részese volt a Madách Színház legnagyobb
sikereinek: Az Operaház Fantomjától a Macskákon át a Mary Poppinsig
szinte minden zenés előadás elmaradhatatlan szereplője volt. Az ő
nevéhez fűződik az Anna Karenina című musicalopera koreográfiája is.
Ő alakította többek között a Nyomorultak című darabban Madame
Thénardier-t, Az Operaház
Fantomjában Meg Giry-t, a Mary
Poppins-ban a Madaras asszonyt a Chicagoban Velmát, de szerepelt A vámpríok báljában, a Macskákban, a Poligamyben, a Producerekben és a Jézus Krisztus Szupersztárban is.
2003-ban Pelles Petrával és Molnár Szilviával (utóbbit később Kecskés Tímea váltotta) trióban megalakította a Moulin Rouge együttest, két albumuk jelent meg, Ez a divat, illetve Budapest címmel. Repertoárjukban nosztalgikus táncdalok feldolgozásai szerepeltek. Számos koncertet adtak az országban, melyek közül a legnagyobb a Thália Színházban adott önálló show műsoruk volt.
A mindig mosolygó, mindenki által kedvelt és elismert színésznő évek óta küzdött a betegséggel, mely végül január 29-én legyőzte...
(fotó: Madách Színház, Private Moon)