Bálint András nem változott meg

Idén lesz harminc éve, hogy Bálint András került a Radnóti Színház élére. Arról, hogy mi változott az elmúlt három évtizedben, és természetesen a jövőről is beszél az alábbi interjúban.

-A színház műsorán jelenleg két rendezése fut: az Anatol és a nők, és a Jelenetek egy házasságból. Mindkettő a szerelmet, a párkapcsolatot helyezi a középpontba. Van egyfajta elfogultsága a téma iránt? Miért épp ez fogta meg rendezőként?

-Én nem vagyok igazi rendező, ritkán is rendezek. A Jelenetek viszont igazán szívem gyermeke, 40 éve kedvelem, Bergman pedig a kedvenc filmrendezőm. Amikor egy este megláttam egymás mellett Szávai Vikit és Schneider Zolit a társalgóban, akkor eldöntöttem, hogy ezt megcsinálom velük. Van némi házassági tapasztalatom, amit ötven év alatt begyűjtöttem. Készítettünk egy kétszereplős átiratot Hárs Anna dramaturggal, és nagy egyetértésben és harmóniában próbáltunk. Már két éve fut, játszottuk vagy negyvenszer, értékes előadás lett, nevet is a közönség, meg sírdogál is. Ez így van rendjén...
Az Anatol-ban a szerelemről akartam mesélni. Schnitzler eredetileg hét jelenetet írt, én ebből ötöt választottam ki. Anatol szerepét harmincegynéhány éve játszottam Szolnokon, tehát jól ismerem a darabot. Én elsősorban színészekben gondolkodom, és amikor Pál Andris ideszerződött a színházhoz, akkor megláttam benne Anatolt. Ilyesmi voltam én harminckét éve, és most láttam egy fiatal színészt, aki bár egyáltalán nem hasonlít rám, de a dekadenciája, álmodozó értelmiségi lénye, érzékenysége, férfiassága predesztinálja őt erre a szerepre. És a társulatból öt színésznő játszik finom szerepeket benne. Meg Schneider Zoli.

-Mindig volt saját irodalmi műsora a színházban. Jelen pillanatban egy önálló estje fut, az Úr és kutya, amelyben kutyatartó írók, költők szövegeit mondja, és egy labrador a partnere a színpadon. Hogy esett éppen kutyás irodalmi estre a választása?

-Én a magyar költőket már végigszántottam: volt estem Kosztolányi, Babits, Márai, Arany, Radnóti és Szép Ernő műveiből. Ez pedig egy színházi est kutyával – aránylag jó találmány. Érdeklődést kelt, elsősorban a kutyatartók társadalmában. De mégiscsak Thomas Mannt mondok, meg Kosztolányit és Babitsot, Karinthyt meg Byront. Minőségi irodalom és játékosság. És a színpadon minden este van izgalom, hogy ki győz: a kutya vagy én.

-Májusban lesz éppen harminc éve, hogy a Radnóti Színházat igazgatja. Úgy sikerült az elmúlt három évtized, ahogy azt 1985-ben elképzelte? Olyan színház lett az egykori Radnóti Színpadból, amilyet szeretett volna?

-Olyasmi. Azt szoktam kicsit önhitten mondani, hogy én nem változtam meg. Az én ideáim, az én esztétikám, ízlésem nem változott. A világ változott, nem is akármekkorát: megváltozott a rendszer, kimentek a szovjet csapatok, demokrácia lett és szabadság, meghalt Kádár János, volt MDF-, aztán MSZP-, most Fidesz-kormány, volt az iraki és délszláv háború, van gazdasági válság… Az én álmom a színházról viszont ugyanaz. Talán a színház közéleti funkciója lett kevésbé fontos.

-2016 januárjában lejár az igazgatói megbízatása, és kijelentette, hogy nem pályázza meg ismét a direktori posztot. Mi lesz ezután a színház sorsa, Ön mit szeretne?

-Azt szeretném, ha nem szűnne meg az, amit én itt harminc év alatt létrehoztam, nem lenne gyökeresen más. Szeretném, ha folytatódna, nyilván fiatalosabban, másként, frissebben, újszerűbben, de az az érték, ami a Radnótiban létrejött, nem szűnne meg. Nem én döntök, de talán valamennyi beleszólásom lehet. Egy kollégám úgy fogalmazott, hogy az én áldásom nélkül nem lesz itt új igazgató. De vajon mennyit ér egy áldás manapság?

a teljes interjú ITT olvasható

(forrás: radnotiszinhaz.hu)