.......SZÍNHÁZ, ZENE, IRODALOM, MOZI ...

.....minden egy helyen .....
Home » , » Magashegyi Underground: Tegnapután

Magashegyi Underground: Tegnapután

Written By Tamas on 2013. június 12. | 20:41

Zenéjében sokszínű, szövegvilágában pedig személyesebb és nőiesebb a Magashegyi Underground új nagylemeze, a Tegnapután. 

A megjelent új anyag hangszerelésében az elektronikus zene modern hangszínei és az amerikai neofolk hatásai is megtalálhatók, Tariska Szabolcs szövegíró pedig egy kapcsolat történetét öntötte dalokba egy nő szemszögéből.
Az Árnyékok című, vidám hangulatú dalban a 30Y frontembere, Beck Zoltán ad elő duettet Bocskor Bíborka énekesnővel, míg a Csend című számban az Akkezdet Phiai tagja, Závada Péter (Újonc) szövegíróként és vendégművészként is közreműködik.
A Darazsak című szerzemény pedig azok számára lehet ismerős, akik ott voltak a Magashegyi Underground három szimfonikus koncertjének egyikén a Művészetek Palotájában. Itt hangzott el először élőben a Szinopszis című új dal is, amelynek zenéjét Závada Péter azonos című verséhez komponálta a zenekar.
A Tegnapután című nagylemez DVD-mellékleteként megjelent egyórás filmben ezt a produkciót is meg lehet nézni, hiszen azt a 2013. februári MüPa-koncert felvételeiből állították össze. 


Share this post :
 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2011. KultúrZsiráf - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Published by Mas Template
Proudly powered by Blogger