- Az Óbudai Társaskör kertjében
próbáltok, jelen pillanatban 37 fok van. Milyen
hatással van rátok ez az – egyébként
gyönyörű – környezet? És hogy bírod
ezt a hőséget?
- Megvan a hátránya és megvan
az előnye is. A hátránya, hogy az ember
szívesebben piknikezne itt néhány nyugágy
társaságában, mint próbálna, közben meg
természetesen nagyon fontos eleme a bemutatónak,
hogy itt jön létre az előadás. De ilyen
kánikulában nehéz koncentrálni.
- Ugyanakkor jól illik a történethez,
hiszen az is hasonló klímában zajlik.
- Igen, szó van róla, hogy ott
is hőség van. De azért nem ez a gerince a
történetnek, szóval ettől lehetne kicsit
hűvösebb.
- A szív hídjai amerikai, romantikus
szerelmi történet, aminek Udvaros Dorottyával
ketten vagytok a főszereplői – mégsem
pusztán egy szokványos lovestoryról van
szó.
- Az a jó ebben a darabban, hogy
miközben alapvetően a mi kettősünkről szól a
történet, nagyon fontos, hogy annak a két, már
felnőtt embernek az életében, akik
gyakorlatilag visszaemlékeznek a mi
történetünkre, milyen változást idéz elő ez
a sztori. A srác megerősítést nyer, a lány
pedig ráébred arra, hogy zsákutcában toporog a
kapcsolata. Jó, hogy ők sem maradnak
érintetlenül az anya történetének
megismerése után.
- A múlt titkai nem tűnnek el nyomtalanul.
Nehéz úgy megcsinálni egy ilyen történetet,
hogy átélhető legyen, de mégse váljon
szentimentálissá?
- Nyilvánvalóan lennének
csapdái, ha ezt mások csinálnák. Novák Eszter
személye azonban elég nagy biztosíték és
garancia arra, hogy pont csak annyi
szentimentalizmus és érzelgősség legyen benne,
amennyit a történet valóban megkíván.
Komolyan vettük a felkészülést, és ez a
próbafolyamat is rendes lélektani elemzéssel
kezdődött, hiszen a darabnak nagyon is van
pszichológiája, amit meg kell fejteni.
Színészként az ember mindig próbál a
pszichológiához visszakanyarodni, hiszen
személyiségekről és élethelyzetekről
gondolkodunk a nap jelentős részében.
Magunkról és másokról egyaránt. Az
ítélkezés meg egy különös csapdája az
emberi természetnek: hajlamosak vagyunk
ítéletet mondani másokról, miközben könnyű
a saját hazugságaink burkában szemlélni egy
másik életet. Már csak azért is szükséges a lélektani
elemzés, mert a filmet reprodukálni csacsiság
lenne. Ez rólunk fog szólni, Udvaros
Dorottyáról, Chován Gáborról, Szamosi
Zsófiról, Novák Eszterről és rólam. Minden
egyes alkalmat megragadunk, hogy a saját
tapasztalatainkat beletegyük az előadásba.
- Láttad az előadás alapjául szolgáló
Madison megye hídjai című regény
moziváltozatát, amely világszerte ismertté
tette a történetet?
- Megnéztem, amikor kiderült,
hogy megcsináljuk. Tulajdonképpen rémisztő
volt, mert nagyon jó film. Nyomasztott, hogy
nagyon nehéz lesz megcsinálni, de most már ez a
félelem gyökeresen elmúlt, olyannyira, hogy nem
is emlékszem egy csomó mindenre, mert Dorottya
arcát látom magam előtt. És ez így van jól.
Mindazonáltal a filmből és a mi
előadásunkból is kitűnik, hogy ez nagyon
különleges történet. Szeretnénk azt hinni,
hogy van ilyen, de szerintem hihetetlen nagy
véletlen és elképesztő szerencse kell ahhoz,
hogy egy ilyen találkozás megszülessen. Most
meg fog születni. Dolgozunk rajta.
(forrás: Orlai Produkciós Iroda fotó: Takács Attila)
