A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Nemzeti Színház
társulatában kezdte pályafutását, majd 1993-ban a Művész (későbbi Thália) Színházhoz szegődött. 1998-tól az Új
Színház társulatának volt tagja. Munkásságát Jászai Mari-díjjal ismerték el,
emellett megkapta a Rajz János-díjat, a Farkas-Ratkó-díjat, a Magyar
Művészetért járó díjat is, 2000-ben pedig az Érdemes Művész kitüntetést.
A színházban a magyar és a világirodalom
legismertebb hősszerepeit játszotta, rockoperák főszerepeit énekelte el.
Érzelmeken alapuló, aktív, robbanékony játékstílus jellemezte
alakításait. Főbb szerepei: Mercutio (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Ádám
(Madách: Az ember tragédiája), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera),
Lennie (Steinbeck: Egerek és emberek).
A színpad mellett a filmvásznon is
feltűnt: először 1982-ben játszott Dobray György Vérszerződés című
filmjében, ezután rövid tévés kitérőt tett a Nyolc évszak című
televíziós sorozat egyik szerepében. 1999-ben Szabó István A napfény íze
című filmjében, majd a Hídemberben is szerepet kapott, de igazi
kritikai elismerést a 2002-ben Dér András által rendezett A kanyaron túl
című filmdráma főszerepéért kapta. Ebben egy papot alakított, aki
kábítószereseknek működtet menhelyet.
2004 novemberében autóbalesetben vesztette életét, 46 évesen. Halála után Esztergomban utcát neveztek el róla.
