A 2007-ben alakult Magashegyi Underground zenekar 2010-ben jelentette
meg debütlemezét Ezer Erdő címmel, amit azonban megelőzött az igencsak
nagy sikert hozó Szeplős Váll című kislemezük 2007-ben, rajta a két
sláger: a Szeplős Váll és az Anglia. A kritikusok által is kiemelt Ezer
Erdő előfutára az ingyenesen letölthetővé tett négyszámos kislemez volt,
a Szívtakarítás, illetve megjelent egy kiadatlan szerzeményekből álló
nyolc számos, ugyancsak ingyenesen hozzáférhető lemez is Ezer város
címmel. Azóta több sláger is megjelent már a közelgő új nagylemezről: a rádiók, és a közönség nagy kedvence a Rázz Fel, 2013-ban pedig az
Álmatlanság. A zenekar a nyári fesztiválok, egyetemi rendezvények
állandó résztvevője, emellett rendszeresen adnak klubkoncerteket is
országszerte. 2011 óta három alkalommal léptek fel a Művészetek Palotájában,
ahol teltházas koncertjeiken szimfonikusokkal, ütősökkel, és kórussal
kiegészülve adták elő saját dalaikat.
Magashegyi Underground a Marczin
Written By Tamas on 2013. március 18. | 20:28
Március 20-án a Marczibányi Téri Művelődési Központban ad koncertet a Magashegyi Underground zenekar.
Címkék:
Magashegyi Underground,
program