- Kezdjük a legelején, volt a családban zenész, akitől a tehetségét
örökölte?
- Édesanyám nagyon szeretett
zongorázni, a bátyám zeneakadémiára járt, de belőlem nem nézte ki a család,
hogy viszem majd valamire. Szegény anyám azt mondta, hogy belőlem legfeljebb
dada lesz. Már kislányként bennem volt a tanítás utáni vágy. A környékről
összehívtam a gyerekeket, és tanítgattam őket. Később táncot tanítottam
Pestújhelyen. Én magam nem tudtam táncolni, de a kultúrversenyekre örömmel
tanítottam be a táncokat a gyerekeknek. A bátyám és az unokatestvérem oldalán,
Toldy énekhármas néven kezdtünk fellépni kultúrházakban, aztán Tóth Zoltán
együttesébe kerültem. Elmentünk a Magyar Rádióba, de Tóth megmondta, hogy én
nem vagyok fontos. Milyen az élet, őket kirakták, engem pedig már vezettek is
be a stúdióba, hogy énekeljek. Rengeteg szerző volt akkoriban, kaptam saját
dalokat tőlük, és körülbelül 100- 150 dalt vettek fel velem.
- A hatvanas évek közepén pedig a Táncdalfesztiválokon aratott sikert.
- 1966- ban a Más ez a szerelem,
egy év múlva pedig a Rövid az élet című dalokkal nyertem díjat. Amikor a döntő
ment a tévében, akkor az egész ország otthon ült, és az adást nézte. Mindenki
szeretett, megsimogattak az utcán, gratuláltak. Szerettem nagyon a
népszerűséget. Rengeteget dolgoztam akkoriban, egy- egy estén négy helyen is
felléptünk a belvárosban. Koós Jánossal jártunk duettben énekelni. Egyszer
bejött egy német producer az egyik helyre, és kivitt minket Németországba.
Készítettek kislemezt is nekünk Hamburgban. Már az nagy dolog volt akkoriban,
hogy egyáltalán kimehettünk külföldre. Olyan sztárokkal álltunk egy színpadon,
mint Paul Anka, és Rita Pavone. Emlékszem, hogy Anka kiszúrt magának, de amikor
felálltam a székről, akkor elment a kedve az ismerkedéstől, mert ő igencsak
alacsony férfi, én pedig magasabb voltam nála. Koós János, Aradszky László,
Németh Lehel, Sárosi Kati voltak akkoriban az élvonalban. Jani lett a lányom
keresztapja is.
- És hogy lett hirtelen énektanárnő?
- 1968- ban született az első
gyermekünk, Andrea. Mindenképpen én akartam felnevelni, ezért kevesebb
fellépést vállaltam. 1971- ben aztán felhívtak a Postás Zeneiskolából, hogy nem
akarok- e tanítani. De akartam! Ott húztam egy vonalat, és nem léptem fel
többet. Szerettem volna egy olyan iskolát, amibe én válogatom össze a
tanárokat. Jött Pál Gábor, és valóra váltotta ezt a tervemet. 1989 óta a
Vasutas Zeneiskolában tanítjuk a musical énekeseket. A mai napig fogadom a
tanítványokat, de már csak hetente kétszer.
- Az elmúlt években számtalan tanítványa lett sztár. Kik köszönhetik
önnek a sikerüket?
- Soroljam a neveket? A
legfrissebbek, akik mostanra már mind ismert művészek lettek: Bereczki Zoltán,
Nagy Sándor, Vágó Zsuzsi, Vágó Betti, Bíró Eszter, a Tunyogi lányok, Krassy
Renáta, Kamarás Máté, Szabó Dávid, Polyák Lilla, Szerényi László… remélem, hogy
nem hagyok ki senkit így hirtelen. Szerencsés vagyok, mert amit elterveztem az
életemben, azt mind sikerült megvalósítani.
- Hogy lehet az, hogy egy ünnepelt énekesnőnek nem hiányzik a színpad?
- Hiányzik, de abban is van ám
valami szereplés, ha a növendékeknek előéneklem a dalokat. Végül is nem egy
irodába ültem be gépelni, itt is hallgatják, ahogy énekelek.
- Ezzel szemben nem vállalt el egyetlen tévés felkérést sem.
- Pedig mennyit hívtak! Mit
cirkuszoltak, hogy menjek! Egyetlen egyszer sikerült rávennie Kolozsy Bélának,
hogy énekeljek duettet a tévében Andreával. Nem akartam többet szerepelni.
Újságoknak se szívesen beszélek magamról. Mit mondjak még? Már másban élek,
eleget voltam címlapon.
- Ha már Malek Andreáról van szó, őt mennyire kellett nyüstölni, hogy
énekeljen?
- Az volt az álmom, hogy majd a
lányom viszi tovább azt, amit én elkezdtem. Ez sikerült is. Még nem tudott
beszélni, de már a járókában énekelt. Kicsi korában beült a zongora alá, amikor
tanítottam a fiatalokat. Nem tudtam, hogy mi lesz belőle, mert akkor még nem
lehetett tudni, hogy hogy fog majd énekelni. Ha rosszabb lett volna nálam,
akkor nem engedtem volna neki, hogy ezzel foglalkozzon, de szerencsére sokkal
jobb lett. Nagyon büszke vagyok rá.
- Tegyünk említést a kisebbik gyermekről, ifjabb Malek Miklósról sem,
aki Amerikában dolgozik világsztárokkal.
- Zenét ír, és producer. Zongora
szakon végzett a Zeneakadémián, a legmagasabb képzést kapta, mit itthon lehet.
Itthon összegyűjtött egy kis pénzt, és kiment a Berkleyre. Hamar kiderült, hogy
amit ott tanítottak volna neki, azt ő már mind tudta. Végül otthagyta New
Yorkot, és most Hollywoodban dolgozik.
- Mindkét gyermeke szerepelt mentorként, mesterként tévés tehetségkutatóban. Figyeli ezeket a műsorokat?
- Nézegetem. Látok sok
tehetséget, de most már másról szól ez az egész, mint az én időmben. Az egyik
tanítványom mondta nemrég, hogy „Marika néni, ez az egész szakma egy lufi!”
Van, akiben megvan az alázat a színpaddal szemben, de csak azért, mert
otthonról hozták.
- Látom, hogy otthonosan mozog a világhálón is…
- A férjem, Miklós nyolc évvel
ezelőtt azt mondta, hogy meg kell tanulni kezelni az internetet. Nem bíztam
magamban, de már látom, hogy mennyire jó dolog. Kapom a leveleket a régi
rajongóktól, segítek nekik megtalálni bizonyos dalokat, és örömmel
válaszolgatok nekik. Annyira kedvesen írnak rólam az emberek, hogy valósággal
begyűjtöm a szeretetet az interneten keresztül.
- Mivel tölti a szabadidejét mostanában?
- Nagyon szépen megvagyunk itthon
a férjemmel, ő még most is zenéket szerez, fent van az emeleten az ő birodalma.
Szeretek főzőcskézni, olvasni, és ha tehetem, utazgatok. Ilyenkor már a kertben
is nyílnak a virágok. A gyerekeim, és az unokáim külföldön élnek, de gyakran
jönnek, vagy mi megyünk hozzájuk.
Toldy Mária legnagyobb slágerei:
Húszéves
vagyok, Más ez a szerelem, Rövid az élet, A szív erősebb, mint az ész,
Bumcsili, Moszkva téri lányok, Vagy mindent, vagy semmit…
Munkásságát több kitüntetéssel is elismerték: 1995-ben MSZOSZ-,
valamint Budapestért Díjat kapott, 2002-ben zenepedagógiai tevékenységéért
Weiner Leó-díjjal tüntették ki. 2008-ban a köztársasági elnök a Magyar
Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét adományozta az énekesnőnek.
(fotók: archív, Szerbák Elek)
