"Nem szabad beállni a sorba"

Az egyetlen művésznő, aki a főváros két vezető színházában felváltva állhat színpadra a musicalek főszerepeiben. Polyák Lilla allűrök nélkül vált igazi sztárrá, akit nem szédített meg a siker. 

- Emlékszel még ez első premieredre?

- Tizennyolc éves voltam, éppen érettségiztem, még nem is felvételiztem a Színművészetire, mikor Korcsmáros György rám osztotta a Kölyök szerepét a Padlás című darabban. Azt kell mondanom, hogy az a feladat még egy végzett színésznő számára sem kis falat. Emlékszem arra az izgalomra, amivel kiléptem a győri színpadra, és elkiáltottam magam: „Itt vagyok!”. Ezzel a mondattal sikerült bemutatkoznom a közönség előtt. Édesanyám ült a nézőtéren, és ő talán még jobban izgult értem.

- Legutóbb a Madáchban volt premiered, a Jézus Krisztus Szupersztárban.

- Mária Magdolnát már eljátszottam egyszer Pécsett. Külföldön turnéztam az ABBA show-val, itthon nem tudtam színpadra állni, mert nem volt rá időm. Homonnay Zsolttal akkor már egy párt alkottunk, és leutaztam hozzá, ő játszotta Jézust. Mária Magdolnát egy prózai színésznő énekelte volna, de ahogy feltették rá a mikroportot, annyira begörcsölt, hogy egy hang nem jött ki a torkán. Balikó Tamás megkérdezte, hogy tudom-e a dalokat. Mondtam, hogy gálákon már énekeltem őket, gyorsan tartottunk egy próbát, és már szabták is rám a jelmezt. Ez volt eddig az egyetlen alkalom, hogy színdarabban Zsolt párját alakíthattam- még ha Jézus és Mária Magdolna sem az a klasszikus értelemben vett szerelmespár. Sokszor szerepeltünk már egy darabban, de mindig csak kerülgetjük egymást a színpadon a szerepeink szerint. Visszatérve a Madách Színház előadásához, ez most teljesen más, mint a pécsi bemutató.

- Változik a hozzáállásod egy- egy szerephez, az idő elteltével?

- Az Anna Karenina címszerepét énekeltem huszonnégy évesen is, majd hét év múlva, két gyermek szülése után újra megkaptam. Érdekes volt érezni a változást. Azt mondják, az ember összes sejtje kicserélődik hétévente, és én is egészen máshogy láttam már Anna sorsát.

- Nem ijeszt meg az újdonság?

- Nagyon várom az új dolgokat. Azt hiszem, hamar bele is fásulnék a szakmába, ha nem jönnének mindig újabb feladatok, kihívások..
- A lemezkészítés is egy kihívás? A Zsolttal készített két albumotok sikere bizonyította, hogy ott is megálltátok már a helyeteket.
- Nagyon szerette azokat a közönség, még aranylemez is lett, ami a mai világban nem mindennapos. Úgy gondoljuk, hogy aki erre vágyik, az bármikor láthat minket színházban, vagy gálákon, ott kiélheti az ilyen igényeit, ezért a másodikra már  több saját dalt vettünk fel, kevesebb lett a feldolgozás.
- Ki volt rád legnagyobb hatással a pályádon?
- Mindenkitől lehet tanulni valamit, az Elisabethben Molnár Piroska nagy élményt okozott nekem, vele szerencsére azóta többször is volt szerencsém közösen dolgozni. Sorolhatnám a tanáraimat is, Horvai Istvánt, Gálffi Lászlót, Máté Gábort, tőlük is rengeteget tanultam, de azt kell mondanom, hogy a kortárs kollégákat is érdemes figyelni. Tanulságos dolgokra jöhetünk rá, és a rosszból is tud az ember építkezni.

- Otthon megbeszélitek a munkátokat? Tudtok elfogulatlanság nélkül véleményt alkotni a másikról?
- Zsolttól nagyon sok jó mondat hangzott el a közös életünk során. Folyton figyeljük egymást, és elmondjuk a véleményünket a másik munkájáról. Én talán néha túl kemény is vagyok, de úgyis tudja, hogy szeretem, sokra tartom, ezért merem kritizálni. Nem vagyunk elfogultak a másikkal szemben, sőt! 

- Élő példa vagytok arra, hogy a bulvárlapok „segítsége” nélkül is tudtok népszerűek lenni. Tudatosan kerülitek a felhajtást?

- Nem foglalkozunk ezzel. Volt néhány olyan műsor, amiben meg kellett jelennünk, mert a színháznak az volt a érdeke. Hezitáltunk is rajta, de amit emelt fővel be lehet vállalni, arra elmegyünk. Sosem tettünk olyat, ami kellemetlen lett volna. Igyekszünk elkerülni a bulvárt, de meg is tanultuk, hogy nem kell ezzel foglalkozni. Nem szabad beállni a sorba.
- A fiaid hogyan viselik, hogy papa, mama színész? 

- Ebben születtek bele, nekik ez teljesen természetes. Az igényszintjük nagyon magasan van, a gyerekdarabokkal már nem nagyon tudnak mit kezdeni. A József, vagy az Elizabeth jobban leköti őket, a mesemusical számukra már nem nagy szám. Teljesen normálisan kezelik, és élik meg ezt a dolgot. Befejeztük a gyerekek médiába cibálását. Büszkék vagyunk rájuk, gyönyörűek, szerethetőek, de ésszel oda kell figyelni, arra, hogy az iskolában ne „celeb-gyereket” lássanak bennük. Mondhatnám, hogy milyen szép, meg csodálatos minden, - ami igaz is-, de nagyon sok szervezést igényel. Sosem tiszta a lelkiismeretem, hogy nem tudok annyi időt tölteni a családommal, amennyit szeretnék, de igyekszem mindent megadni a fiaimnak. Zsolt nagyon sokat segít ebben. Korábban mindketten szétszórtak vagyunk, de mostanra profi módon tudjuk koordinálni az életünket. Igyekszünk úgy időzíteni, hogy esténként legalább az egyikünk otthon legyen, bár van egy remek bébiszitterünk is.
- Örökölték a zene szeretetét is?  

- Ijesztően muzikálisak! Zsombor, a nagyobbik fiam már színpadot épített, bevilágította, és koncerteket adott az asztal tetején. Most van egy kis nyugtunk, mert csak a labda érdekli, és mindenáron futballista akar lenni. Aztán majd ez is megváltozik nála talán...