Gáspár Ildikó így vall a darabról:
- A szerző műfaji megjelölése: tragikus bohózat. Nagyon sok komikus
elem van a dramaturgiában, kifejezetten vígjátéki, abszurd helyzetek. Ugyanakkor
izgalmas pszichothriller is, szorongató lélektani krimi: az apa állandó
nyomozásban van, hogy ki hogyan csapja be, hogy ki kicsoda, és hogy a lánya el
akarja-e venni a lakását, ugyanakkor abban sem lehet teljesen biztos, hogy a
saját lakásában van-e egyáltalán. Komoly élethelyzetből merítette a témáját a
darab. A mélyén a középkori Jedermann-történet van, Akárki története, vagyis az
Emberé, aki találkozik a Halállal, és hiába próbál meg kitérni előle. Az
elmúlással való szembenézéséről szól, egy idős ember Alzheimer-kórjáról. A
szerző úgy próbálja elérni, hogy együtt érezzünk a karakterrel, hogy az ő szemszögéből
mutatja a történéseket. Vele együtt éljük át, hogy elveszíti a kapcsolatot a
valósággal, a térrel és az idővel, hogy nem ismeri meg a hozzátartozóit, sőt,
olykor már azt sem tudja, ő kicsoda. Zűrzavar van a fejében. Picit olyan, mintha az agyában lennénk. Az emlékeiben. Sok
eseményről nem is tudjuk eldönteni, hogy megtörtént, nem történt meg vagy csak az
emlékfoszlányok különös kombinációja.
Olyan az egész, mint egy kirakó. Vagy
mint az a gyerekjáték, amelyikben a kislányt vagy a kisfiút különböző
testrészekből, ruhadarabokból lehet összerakni, cserélgetni. Így akár egy
ismert embernek is lehet másik feje, például a lánya volt férjét is
többféleképpen, többféle arccal látja. Ugyanígy kezeli a lakást is, ami lehet a
sajátja, a lányáé, de egy szeretetotthon szobája is. Az előadásban játszunk a
térrel: egy többféleképpen megvilágítható függönyrendszert találtunk ki a két
tervezővel, Izsák Lilivel és Kálmán Eszterrel. Azt próbáljuk ezzel
érzékeltetni, ahogyan a tudatot elborító köd besűrűsödik, és megfoszt az
érzékelésünktől, aztán szertefoszlik, viszont akkor már nem tudjuk biztosan,
hogy az, amit látunk, valóban a valóság-e. Realitás és illúzió bonyolult játéka
ez a darab, és azt a mélyen egzisztenciális problémát veti fel, hogy „Ki vagyok
én”?
(forrás: Orlai Produkciós iroda, fotó: Takács Attila)
