A mindentől szorongó Mózes (Kristóf Márton) képtelen
megfelelni lelkész apja (Gálffi László) elvárásainak. Amikor a lelkész
váratlanul szívrohamot kap és meghal, Mózes szinte megkönnyebbül:
megszűnt a nyomás, ami az egyházi pályára kényszerítette volna őt.
Csakhogy a halotti toron megpillantja apja kísértetét, ami - bár nem tud
beszélni - innentől kezdve folyamatosan a nyomában van. Mózes
kétségbeesetten próbál megszabadulni a kísértettől, és ebben segítségére
van egy spiritiszta autószerelő (Anger Zsolt), valamint a lelkész
asszisztense (Petrik Andrea).
"Zomborácz Virág filmje egyszerre
nagyon vicces és szomorú. De nem ez a legnagyobb érdeme, hanem az, hogy a
magyar filmekre jellemző, a kritikusok és a közönség által is ezerszer
felhánytorgatott hibákat szépen el tudta kerülni. Éppen ezért olyan az
Utóéletet nézni, mintha nem is egy magyar filmet látnánk: a legjobb
értelemben vett európai film lett, okos, de nem komolykodó, vicces, de
nem bárgyú." (index.hu)
"Szép, okos, visszafogott film az Utóélet. Pohárnok Gergely finom
képeivel, rutinos tekintetével, amely egy füstölgő üzemet is képes úgy
megcsillantani a vízen, hogy egyből költőnek érezzük magunkat. Aki
persze leginkább magában motyog, de hát mindent mégsem lehet. S bár
számos csapda nyílik meg Zomborácz előtt, nem esztétizál túl semmit, s
még a drogos lányt (Petrik Andrea), illetve a fellobbanó
szerelemszerűséget sem viszi be a közhelyek dzsungelébe, hogy soha ne
keveredjen ki onnan." (nol.hu)
rendező-forgatókönyvíró: Zomborácz Virág
szereplők: Kristóf Márton, Gálffi László, Anger Zsolt, Petrik Petra, Csákányi Eszter, Gyabronka József, Kocsis Gergely...