Sok legenda kering a hangodról. Igaz, hogy volt úgy, hogy operaénekes leszel?
Igazából arról volt szó, hogy szerették volna, hogy az legyek, mivel
nagy hangom és hangterjedelmem van. Tisztelem és becsülöm az opera
műfaját, de távol áll tőlem. Én bluesista vagyok, nem operaénekes.
Szakmailag azért érdekel az opera?
Érdekel, és van pár kedvenc előadóm is, pl. Pavarotti vagy Mario
Lanza, de ez technikailag is nagyon más műfaj, nincsenek olyan trükkök,
fortélyok, amiket át lehetne venni tőlük és alkalmazni a
blueséneklésben.
Volt olyan mestered, akitől sokat tudtál tanulni?
Két ember volt Magyarországon, akitől nagyon sokat tanultam. Egyikük
Orszáczky Miklós, a másik Szakcsi Lakatos Béla. Persze, ott voltak a
nagy külföldi példaképek is, és volt is pár lemezem tőlük. Jimmy
Hendrixet és Janis Joplint szerettem nagyon. A rhythm and blues volt a
kedvencem, de persze a rockzene sem áll távol tőlem. Nagyon szerettem
például Gary Moore-t.
Fiatalkorodban csak rádión keresztül lehetett külföldi
zenéket hallgatni, és csak az tudott rögzíteni egy dalt, akinek szalagos
magnója volt. Hogyan zenéltetek abban az időben, hogy tanultatok meg
egy számot?
Volt a Szabad Európa Rádió és a Radio Luxembourg, rockzenét vagy
bluest csak ezeken lehetett hallgatni. Nekem nem volt szalagos magnóm,
de azért megoldottuk valahogy. Aki tudott angolul, az leírta a
dalszövegeket, aki pedig nem beszélte a nyelvet, az fonetikusan
lejegyzetelte, és úgy tanulta meg. Egyszerűen meghallgatták a zenét és
leszedték a harmóniákat – akinek jó hallása volt, annak ez könnyebben
ment. Mindenki máshogy csinálta.
Neked melyik volt a kedvenc időszakod: amikor a Hobo Blues Banddel játszottatok együtt, vagy amikor elindult a szólókarriered?
Mindegyik szép volt, de a Hobo Blues Banddel lettem ismert. Azután
következett az István, a király, de előtte azért számos zenekarban
játszottam a Loydtól kezdve a Syriusig. Nagyon sok helyen voltam
sessionben vendégzenész, sokszor jammeltünk Orszáczky Jackiékkel, vagy
beszállunk a Tátraiba. Sok örömzenélés volt akkoriban. Az is előfordult,
hogy egyetemi klubokban léptünk fel, de 150-300 ember mindig eljött a
koncertjeinkre, attól függetlenül, hogy hol játszottunk.
Hogy jött az István, a király?
Vikidál Gyula és Nagy Feró szóltak, hogy nagyon alkalmas lennék a
szerepre, így kerültem bele. Kaptam egy anyagot, meghallgattam,
tetszett, utána bementem a stúdióba. Sokan már előttem felénekelték a
saját anyagukat, többek között Varga Miki, Nagy Feró, Sebestyén Márta.
Amikor ezeket megmutatták, tudtam, hogy nagyon oda kell magamat tenni,
hogy jó legyen a dolog és ne valljak szégyent, mert nagyon magasan volt a
léc. Úgy gondolom, hogy jól helytálltam. A rockosok is mindent kihoztak
magukból, pedig abban az időben sokan azt gondolták, hogy a rock a
szakma alja. Azután persze összebarátkoztunk a színészekkel, és
megváltozott a véleményük. Nem is volt semmi probléma, nagyon jó
produkciót készítettünk, és jól is éreztük magunkat munka közben.
Amikor felkértek, nem lepődtél meg? Hiszen Szörényi Leventéék egy teljesen más műfajt képviseltek.
Rockos volt az egész, nekem tetszett, jó dallamok voltak,
megcsináltam. Amit én elvállalok és megcsinálok, azt mindig felvállalom,
és büszke is vagyok rá. Amit pedig nem érzek a magaménak, azt
egyszerűen nem vállalom el.
Az István, a királlyal és a Hobo Blues Banddel lettél nemcsak
országosan, hanem nemzetközileg is ismert. A legenda szerint Chuck
Berryt is lenyűgözted. Hogyan találkoztatok?
Ő a Sportcsarnokban játszott, előtte pedig az Old Boys lépett fel,
Tátrai Tibor, Póka Egon és én pedig vendégek voltunk. Elénekeltem egy
számot, és Chuck Berry a színfalak mögött azt hitte, hogy egy fekete
ember énekel. Mondták neki, ez egy magyar férfi. Erre azt mondta, hogy ő
még nem hallott ilyen fekete torkú fehér embert, mint én. „Ő a
legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam” – szó szerint ezt
mondta. Ez fantasztikus érzés volt, mert én nagyon szeretem és
tisztelem őt.
Sosem fordult meg a fejedben, hogy hozzá hasonlóan gitáros legyél?
Megmondom őszintén, lusta voltam. Igazából nagyon gitárcentrikus
vagyok és nagyon szeretem a gitárt, de úgy vagyok vele, hogy az ember
egyet csináljon, de abban a lehető legjobb legyen.
