.......SZÍNHÁZ, ZENE, IRODALOM, MOZI ...

.....minden egy helyen .....
Home » , » Nagy dolgokra készül a Spirit Színház!

Nagy dolgokra készül a Spirit Színház!

Written By Tamas on 2013. július 3. | 19:44

Harmadik évadát kezdi meg ősszel a Spirit Színház. A teátrum első félévének terveiről kaptunk tájékoztatást Perjés János ügyvezetőtől.

" -Azt, hogy a Spirit „a gondolkodó színház”, mondhatom úgy is, hogy a  gondolkodók és felelősen érzők, cselekvők színháza. Arra biztatjuk, és kérjük előadásainkon nézőinket, hogy gondolkozzanak velünk. Eddigi kamara előadásainkkal különböző ügyek, az életben való felelősségvállalás mellett köteleztük el magunkat. A Popper Péter, Müller Péter könyveiből készült színpadi adaptációk és A fiú a tükörből című előadásunk pozitív visszhangja megerősített abban, hogy helyes úton járunk. Idei bemutatóinkat most már szélesebb közönségrétegnek ajánlhatom. A 2013-14-es évad a győztesekről szól, akik mernek élni, tenni, változtatni és tudnak változni.

Előadásainkkal Budapesten két játszóhelyen találkozhatnak. Az Átrium Film-Színház két bemutatónkat fogadja be. Szeptember végén Háy János: Mandragóra című komédiáját mutatjuk be Magács László rendezésében. A darab fővárosi bemutatója lesz ez, a pesti publikum még nem találkozhatott Háy fergeteges humorú művével. A szabad szájú, diákcsínynek induló darab a fiatalok kedvence lehet, a főszerepekben Lázár Katival, Miller Zoltánnal és Szerémi Zoltánnal. Nagy örömömre lehetőséget adhatunk a kaposvári színészhallgatóknak is bemutatkozni főszerepekbe.

Malek Andrea és Perjés János
Szintén az Átriumban látható novembertől Márai Sándor Eszter hagyatéka című regényének színpadi adaptációját. A Huszárik Kata alakításában megelevenedő Eszter élete nagy döntését hozza meg. Itt csatlakozik társulatunkhoz Zsurzs Kati, Király Attila és Sipos Vera. A darabot az újvidéki Kosztolányi Színház művészeti vezetője, a fiatal Lénárd Róbert rendezi. Márai rajongóknak kötelező!

Ősbemutatót tartunk szeptemberben a Belvárosi Színházban. Vajda Anikó Szerelmek az égben című romantikus komédiája reményeink szerint a hölgynézők kedvence lesz. A Haumann Petra és Miller Zoltán fémjelezte sziporkázóan szellemes új darab, a Woody Allen-i és magyar hagyományokon alapuló humort ötvözi, s egyben romantikus, szívmelengető igazságokat rejt magában.

Miller Zoltán és Haumann Petra
Októbertől a gyerekeknek is játsszunk. Békés Pál Félőlény című meséjéhez Várkonyi Mátyás írt zenét. A családi musical főhősét, aki legyőzve félelmét megmenti közösségét, Botos Éva játssza. Az előadásnak még keressük az állandó játszóhelyet.

Kamara előadásaink állandó helye a Budapest Jazz Club lesz. Itt alakul meg a Spirit Klubszínház, mely havonta két alkalommal tart előadást. A zenés színházi estek mellett (többek között Berkes Gabriella, Malek Andrea és Papadimitriu Athina műsorai) Müller Péter, Márai, Wass Albert művei láthatóak majd ezen a helyszínen, friss bemutatóként pedig decembertől A kaméliás hölgy című örök érvényű mű, természetesen szintén a mának. Az egyelőre titkos, igazán meglepő szereposztást Léner András rendező állította össze a Spirit Színház számára."
Share this post :
 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2011. KultúrZsiráf - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Published by Mas Template
Proudly powered by Blogger