James és Jamie kapcsolata szemmel láthatóan nem teljesen harmonikus, ezért elsétálnak egy
szex-terapeutához. Hiába szakember, Sofia azonban aligha tud segítséget nyújtani a
fiúknak, hiszen mint kiderül, ő maga is súlyos magánéleti problémával
küzd: bár férjével imádják egymást, még sosem volt része orgazmusban. A srácok pártfogásba veszik a
lányt, s elviszik New York hírhedt Shortbus nevű szórakozóhelyére. Férfiak, nők, transzvesztiták adják egymásnak a kilincset, és még ki tudja, mi
mindent, miközben egy hatalmas orgiára gyűlnek össze hétvégente.
A fiúk
azt gondolják, ez a legmegfelelőbb helye Sofia számára, hogy rendbe
tegye szexuális életét, közben pedig ők maguk is igyekeznek megbirkózni
féltékenység, frusztráció és szerelem keltette démonaikkal.
A Shortbus
természetesen a nyíltan ábrázolt szexualitást tartalmazó jeleneteivel vívta ki magának a híres és hírhedt
megjelölést. Noha sokan közönséges pornóként emlegetik a filmet,
természetesen pusztán ennyivel nem kerülhetett volna be a Filmklik
katalógusába. Kétségtelen, hogy az aktusok ennyire hiperreális
ábrázolása, a képernyőn keresztül szinte a néző arcába tolt férfi és női
nemi szervek megnehezítik, hogy egy mélyebb tartalmat kaparjunk ki
belőle.
De a küldetés nem lehetetlen. Hiszen a film szereplői nem
véletlenül a 9/11-traumát nyögő New Yorkerekből kerültek ki, akik nem
egyszerűen céltalan szexuális kicsapongásaik örömét vagy bánatát nyögik,
de egy bizonytalanságot sugalló, minden ismeretet és értéket
megkérdőjelező és idézőjelek közé kényszerítő kor diszharmóniáját is.
Egyszerre szürreális, és arcpirítóan valóságos ez az alkotás. Mély lelki drámák bontakoznak ki a néhol kacagtató, máshol erősen pornográf jelenetek között.
A 2006-ban készült, s mára kultikussá vált filmet John Cameron Mitchell rendezte, aki a Hedwig és a Mérges Csonk című alkotásával már beírta magát a filmesek nagy könyvébe. A sztori sikamlóssága miatt szinte csak ismeretlen színészek alakítják a főszerepeket. James-t Paul Dawson alakítja zseniálisan -róla inkább íróként hallhattunk-, Jamie szerepében pedig PJ DeBoy tündököl -ő ismert DJ az USA-ban. (Paul és PJ az életben is egy párt alkot évek óta).
Szintén a zeneiparban kamatoztatja tehetséget Jay Brannan (Ceth), több albumot jelentetett meg, s számtalan koncerten van túl. Sofiát Sook-Yin Lee játssza, ő már feltűnt a fent említett Hedwig és a Mérges Csonk című opuszban is. Mellettük muszáj megemlíteni Justin Bondot, az ismert transzvesztita művészt, aki a Shortbus tulajdonosát alakítja megrendítően, s énekli a film végén az In The End című csodaszép nótát. A film betétdalait főként Scott Matthew jegyzi, aki maga adja elő a számokat a filmbéli szórakozóhelyen.
A Shortbus kapható DVD-n! Csak 18 éven felülieknek!