- Közel
hat év után jelent meg a harmadik szólólemezed -s bár közben is kaptunk tőled
albumot, miért kellett ennyit várnunk?
- Valahogy
így alakult, közben felpörgött a Jazz Quartetem, és a sok -sok dalkezdemény még
nem állt össze, majd két évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem és Szakos
Krisztiánban -évek óta ő a dalszerzőm, hogy most már van mondanivalónk, vannak
ötleteink, szeretnénk új hangzással kísérletezni.
- Ha
valaki, akkor te végképp nem vagy egyetlen skatulyába sem belegyömöszölhető. Mi
alapján döntöd el, hogy éppen milyen műfajjal foglalkozz?
- Az
élet hozta így, szeretem a kihívásokat, és szerencsés vagyok, hogy különböző
műfajokban, különböző emberekkel, alkotókkal dolgozhattam, dolgozhatok együtt. Élvezem
a változatosságot! Mint a színész, aki hol drámát, hol vígjátékot játszhat.
- Hogyan
kell elképzelni a munkát Szakos Krisztiánnal? Voltak harcaitok a dalok
születése közben, vagy ennyire jól ért ő "kozmaorsiul"? Enged
beleszólást a nóták megírásába?
- Krisztiánnal
már 2005 óta együtt dolgozunk. Nekem nagyon tetszenek a versei, a zenei világa,
sok közös kedvencünk van, hasonló az ízlésünk, például a Nine Inch Nails-ért
való rajongásunk, vagy a József Attila iránti tiszteletünk is. Enged ő is beleszólást,
hozok én is ötleteket, de van, amikor nagyon határozott elképzelései vannak, és
nem enged a 48-ból. Voltak harcok, viták, de ez visz előre, szerintem. Megszállottan
dolgozik, nem eszik, nem iszik munka közben... Én szeretem az ilyen feszített
tempót, szerintem jól működünk együtt, kiegészítjük egymást.
- Nagyon
bírom benned, hogy a bulvársajtó kizárásával is jelen tudsz maradni a
köztudatban, és nem kell eladnod a lelked azért, hogy legyenek fellépéseid. Van
itt valami nagy titok a háttérben, vagy te vagy az élő példa arra, hogy elég,
ha valaki tehetséges?
- Köszönöm
a bókot, bár azért néha megjelenek a bulvárban is, viszont valahogy mindig úgy
alakult, hogy normális cikkek születtek belőle, megtaláltuk a közös hangot
egymással. Többnyire akkor vagyok jelen, ha van mögöttem zenei produktum.
- Az
Óceán klipjében a híres, és elismert balett művész, Bajári Levente a partered.
Hogyan találtatok egymásra?
- Leventét
szegről-végről ismertem már, láttam táncolni, és amikor az Óceán kliphez készült
a sztori, akkor úgy éreztem, hogy ha lesz benne egy táncos, aki nemcsak egy
táncost, hanem a férfit is megtestesíti, Levente lesz az. Nagy szerencsénkre
azonnal igent mondott, nagyon lelkes volt, kreatív, még az Operába is behívott,
átnéztünk egy-két mozgást. Neki is ez volt élete első klipje, mint anno Gáspár
Sándor színművésznek az Igazi szerep című klipemben.
- A
Vulkán borítójáról az eddigi csajos-lázadón-elvont Kozma Orsi helyett egy
szívdöglesztő vamp tekint ránk. A magánéleted alakulásának köszönhető a
változás, vagy egyszerűen vágytál a stílusváltásra?
- Ez
az új stílus belülről jön, változom szerencsére. A magánéletem, a környező
világ, a dolgok, amik foglalkoztatnak, mind- mind hatással vannak rám,
rezonálok rájuk. Ráadásul találkoztam pár évvel ezelőtt egy rendkívül tehetséges
fotóssal, Baráti Vincével, akinek nem csak jó szeme, de ragyogó ízlése is van.
Ráérzett arra, ami most bennem van, ami vagyok. Az arculat mind az ő munkáját
dicséri.
- Ha
már a magánéletnél tartunk, mennyiben változtatta meg az új album dalszövegeit
a lányaid érkezése?
- Az
albumot már két éve tervezgetjük Krisszel, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy
nem vettek új irányt az addigi elképzeléseink. Itt van mindjárt az Anyatej című
dal: szívbemarkoló, őszinte, néhol nyers. Amikor a szöveget olvastam,
meghatódtam. Krisz azzal a megjegyzéssel küldte át: "vigyázat, erős
szöveg!" -benne van minden, ami egy anyát foglalkoztathat; az aggodalmai,
kétségei, vágyai, kíváncsisága, és persze megszólal a gyerek is, hiszen ez a
világ teljesen új neki, és érdeklődően tekint a jövőbe.
- Május
28-án lesz a Magyar Rádióban egy különleges koncerted, melyet a hallgatók is
többször élvezhetnek majd a készülékek előtt ülve. Hogyan készülsz erre az
alkalomra, mennyiben lesz más, a többi koncertedhez képest?
- Régen
nem játszottunk már, és a zenekar is részben megújult. Ráadásul a lemezhez
képest akusztikusabb formában adjuk elő a dalokat, amitől egyik-másik dal
teljesen új stílust, mondanivalót kap, nagyon élvezem a próbákat, izgulok is,
de jó lesz újra énekelni a régi dalok közül is párat. A koncerten az új lemez
szinte minden dalát előadjuk, a doboknál Benedek Tamás, basszusgitárnál
Fehérvári Attila, zongorázik Bubenyák Zoltán, gitár és vokál: Szakos Krisztián,
és persze én énekelek. Szeretnék majd a jövőben a zenekarral minél többet
játszani.
- Egyik
"előző életedben" erősen jelen volt a musical is. Számíthatunk még
arra, hogy visszatérsz ehhez a műfajhoz is?
- Jó
lenne visszatérni a színházhoz, legutóbb Vajdai Vili keresett meg, azt hiszem
egy éve, de aztán nem volt rá időm, és nem tudtam vállalni. Az a baj, hogy
egyre távolabb kerülök tőle, de még mindig izgatottságot érzek, ha szóba kerül,
vagy ha valaki gondol rám. Tény, hogy kiestem abból a körből, és én sem nagyon
tettem azért, hogy visszakerüljek, illetve más feladataim voltak.
- Talán
korai a kérdés, de mit várhatunk tőled a babázásból visszatérvén?
- Jó
kérdés, még én sem tudom. Biztos, hogy nem fogok hanyatt-homlok visszarohanni a
színpadra, hagyok időt magunknak a gyerekeimmel, a férjemmel, illetve tudom,
hogy vannak olyan munkák, amik megvárnak, ez azért számomra is megnyugtató. Lehet,
hogy már decemberben újra énekelni fogok, vagy ha lesz olyan felkérés, akkor
felbukkanok, de nem tervezek rögtön az országos turnét. Viszont januártól már
vannak fix dolgok, és remélem, lesz elég erőm a két pici mellett megszervezni
az életemet, és helytállni. Rengeteg tervem, ötletem van még. És az is biztos,
hogy a gyerekeim lesznek a legnagyobb inspiráció számomra!
A VULKÁN CÍMŰ ALBUM MEGRENDELHETŐ A KOZMAORSIMUSIC@GMAIL.COM CÍMEN!
fotók: Baráti Vince