- Viszonylag
későn, már túl a harmincon robbant be a köztudatba. Gyermekként még nem is
kacérkodott a színpad gondolatával?
- A nagyapám járt dalárdába, édesanyám is énekelt, de
szó sem volt arról, hogy én művész leszek. Autószerelőként végeztem, és
dolgoztam is éveken át. Akkoriban sorra alakultak a zenekarok, és ez engem is
izgatott. Pécsről nem nagyon tudtam Pestre feljutni, de igyekeztem ott lenni a
fontosabb koncerteken. Még ma is emlékszem például az első Illés bulira. mi is
játszottunk a Dolgozók Szakszervezetében mindenféle külföldi slágereket. A
Szabad Európa rádiót hallgattuk, onnan tanultuk a dalokat. Néha átmentem
Szerbiába, mert ott akkoriban már lehetett kapni lemezeket, onnan hoztam őket
haza. Volt, aki gitározni tudott, volt, akinek volt otthon egy zongora, így
alakultak az akkori zenekarok. Én egészen jól adtam elő a Uriah Heep, és Demis
Roussos slágereit, így adódott az ötlet, hogy én leszek az énekes. 1971- ben az
Apostol megnyerte a Salgótarjáni Fesztivált, kaptak egy lehetőséget turnéra, és
lejöttek Pécsre is fellépni. A koncert után megnézték a mi bulinkat is, és nem
sokkal később felhívtak meghallgatásra. Németh Zoli megírta a Sír a harang című
nótát. igazi kiszúrás volt, hiszen négyszer modulál az a dal. Bementem a
stúdióba, felénekeltem, ők meg úgy döntöttek, hogy Makrai Pali mellett én
leszek a másik énekes. Ennek negyven éve!
- Zenekarok
jöttek- mentek, de az Apostol sikere négy évtizede töretlen. Van valami titkos
receptjük?
- Szerencse kérdése is ez. Megalakulásakor főként
dzsesszt játszott az Apostol, nem is volt igazán siker. Az áttörést az
okosabban kéne élni, és az említett sír a harang hozta meg. A közönség
megszerette ezeket az érzelmes dallamokat, és beindult a szekér. Az emberek
egymással való viszonyáról szólnak a slágereink, és nem is akartunk ettől
elszakadni. nem mondom, hogy mi nem varázsolunk is néha, de vannak az embernek
olyan periódusai, amikor szeretne valami más felé elmenni. Aztán mindig
bebizonyosodott az, hogy például a Nem tudok élni nélküled, vagy a Nehéz a
boldogságtól búcsút venni szinte mindenkit megérint. Lenézek a színpadról, és
nem hiszek a szememnek, amikor fiatal punk gyerekek éneklik velünk a nótáinkat.
Az is sokat számít, hogy a közönség mit kap. Negyven éve megszoktuk, hogy
élőben zenélünk, én nem is tudok playbackelni, sőt a lemezfelvételnél a
stúdióban sem nagyon tudok mit kezdeni azzal a helyzettel, ha egy- egy dalban
valamelyik részt újra fel kell énekelnem. A technika ma már sok mindent megold,
de szerencsére az előadásmódot, és az előadó lelkét még nem tudják
helyettesíteni.
- Pedig már egy musical is született ezekből a slágerekből…
- Gondolkodtunk azon, hogy a negyvenedik jubileumra
csináljunk valamit. Sajnos egy nagy koncert nem jött össze a szponzorok
hiányában, de kaptunk egy ajánlatot erre a musicalre Sopronból. Végigolvastunk
több forgatókönyvet, de mindenkinek Vajda Anikó könyve tetszett legjobban.
Megnyerték Böhm Györgyöt rendezőnek, akinek a vérében van ez a műfaj, így
tudtuk, hogy nagy baj nem lehet. Aztán jött Mikós István és Egri Márta a két
főszerepre, akik zseniálisak a színpadon. A közönség imádja az előadást, és az
már csak hab a tortán, hogy a végén a zenekar is megjelenik a színen három dal
erejéig.
- Emlékszem
még a legendás Rock Színház előadásaira, melyekben ön is fontos szerepeket
játszott. Sorolhatnám a Sakktól a Rémségek kicsiny boltján át a Jézus Krisztus
Szupersztárig. nem hiányzik már az a társulat?
- A régi csapatot 1994- ben szétrobbantották, mert
voltak olyan emberek, akiknek nem tetszett az az egész. A társulat egy része
beolvadt az Operett Színházba, mások szinkronizálnak, vagy eltűntek a civil
szakmában. Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor nagyon jókor találta ki a Rock
Színházat, ráadásul olyan jó csapat volt, hogy mindenki mindenkin segített.
Kevesen voltak köztünk képzett színészek, mégis fantasztikus produkciók
születtek. Sajnos annak az időnek vége. Sok remek színész, énekes nem kapott
azóta sem komoly szerepeket, pedig az élvonalban lenne a helyük. Élveztük
azokat az előadásokat, és a közönség érezte ezt. A Sakk című darabot például
azóta sem tudták megcsinálni, mert nem találnak rajta fogást, ráadásul nagyon
nehezek a dalok. Nem beszélve a saját gyártású darabokról, a Dorian Grayről,
vagy a Sztárcsinálókról. Ma is bemutathatók lennének, csak nem könnyű csapatot
találni hozzájuk. A mai színházak másról szólnak, steril körülményeket hoznak
létre színpadon. Pedig a közönségnek sokszor jobban tetszik az, ha érzik a
munka szeretetét.
- Min
dolgozik mostanában?
- Új lemezünk készül. Utoljára 1999- ben adtunk ki
albumot, a régi dalok újra felvett változataival. Egy pillanat alatt
platinalemez lett! Van még sok olyan nótánk, ami bár nagyon jó, de eddig nem
lett belőlük sláger. Most ezeket a nótákat kicsit felpofozzuk, és modernebb
köntösben kiadjuk őket. Már folyik a stúdióban a munka, hamarosan pedig a
boltokban lesz a végeredmény.
- Nem
mehetek el szó nélkül a hosszú haja és a szakálla mellett. Nem volt arra példa,
hogy egy- egy rendező levágatta volna?
- Sokáig probléma volt ez. A rendezők elképzelnek
valamit, ahhoz keresnek színészt. A hajat el lehet tüntetni a gallér mögött, de
a szakállal nem lehet mit tenni. Fiatalként rettenetesen utáltam borotválkozni,
kényelmesebb volt megnöveszteni. Volt olyan szerep, amit emiatt nem kaptam meg,
én ragaszkodtam a szakállhoz, és már marad is! Nem is ismernének fel az
emberek, ha nem lenne. A nevemet most sem tudják sokan, de a külsőmről
beazonosítanak.
- Az
Apostol pedig már elképzelhetetlen lenne a kalapja nélkül. Gyűjti a fejfedőket?
- Nem, de a sajátjaimhoz ragaszkodom. Ezek egyediek.
Pár éve találtam vidéken egy kalapkészítő mestert, ő vállalta, hogy lemásolja a
régit, mert az már kezdett szétesni. Az Egyetemi Színpadon volt egy
lemezbemutató koncertünk a nyolcvanas évek elején, akkor találtam ki, hogy egy
széles karimájú kalapban lépek majd fel. Egy pesti mester csinálta azt a
darabot. Emlékszem, nem készült el időre, így nem került bele a bélés, úgy
hordtam hosszú évekig. Megszoktam én is, a közönség is, most már nem
változtatok ezen a szokásomon. Amíg Apostol lesz, én kalapban állok színpadra.
- Szabadidejében
mivel foglalatoskodik?
- Vannak unokáim, velük utazgatok, illetve a feleségem
üzleteiben tevékenykedek. Hétvégenként játszunk, utána már jólesik a pihenés.
Másfél órát zenélünk, utána egy óra a közönséggel, már nincs annyi energiám,
mint régen.
- És
a hazautazásról még nem is beszéltünk…
- Az már nekem nyugi! Mindig én vezetek, ez 1973 óta
így van. Egy régi Barkasszal kezdtük, azóta egymillió ötszázezer kilométer van
mögöttem. Finnországtól Erdélyig mindenhova én vezettem. A zenekar szuszókál
mögöttem, én meg ülök a volánnál. Úgy ismerem ezt az országot, az utakat, mint
kevesen.
