Attila 1960. március 16-án született a szlovákiai Vágsellyén. A Színház és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett, Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként.
1984-től tizenöt éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, utána négy évig szabadúszóként tevékenykedett. 2003-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz. Játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden is. Pályája során a fontosabb szerepek között volt Ambrus diák (A kétfejű fenevad), Bicska Maxi (Koldusopera), Macbeth (Macbeth), Leonce (Leonce és Léna), Jimmy (Dühöngő ifjúság), Liliom (Liliom), Mefisztó (Faust), Edek (Tangó), Szvidrigaljov (Bűn és bűnhődés), Rádiós (A padlás), Claude (Hair), a Professzor (Miss Saigon), Miska (Mágnás Miska), Tony (West Side Story), valamint Joe (Van aki forrón szereti). Moziban olyan nagy sikerű filmekben láthattuk, mint a Cha-cha-cha, az Érzékek iskolája, a Kútfejek, vagy az Üvegtigris.
Kaszás Attilát 1988-ban Hegedüs Gyula-emlékgyűrűvel, 1990-ben Jászai Mari-díjjal, 1992-ben Ajtay Andor- és Ruttkai Éva-emlékdíjjal tüntették ki.
2007 márciusában a Nemzeti Színház edzőtermében lett rosszul, halálát agyvérzés okozta.
Örök űrt hagyott maga után, s nekünk csak azokat az emlékeket hagyta maga után, melyeket kimagasló tehetségével szerzett a színpadon, és a vásznon...