Születésnapos kedvenc: Csonka András

1965 január 16-án született Csonka András. Sokszínűségét bizonyította már számos produkcióban: láthattuk őt énekelni, komédiázni, táncolni, műsort vezetni, ám még mindig vannak olyan oldalai, amiket nem tudott megmutatni a közönségnek.



- Számodra melyik az a szerep, ami a legkedvesebb volt eddigi pályafutásod alatt?

- Nehéz erre válaszolnom. Nagyon szerettem volna eljátszani a Kapj el! című darab főszerepét. A főiskolai felvételin is ebből énekeltem. Szurdi Miklósnak nagyon sokat köszönhetek, hogy végül előadhattuk az egykori Madách Kamarában. Nagyon szerettem az Illatszertár című darabot Székesfehérváron. Zseniális darab, és fantasztikus kollégákkal állhattam színpadon. A Grease volt az első zenés feladatom, ezért az is közel áll hozzám. A Szépség és a szörnyeteg című mese-musicalben én vagyok a lángőr, az Abigélben pedig Kőnig tanár úr. Ezek is csodálatos szerepek. Igazából minden szerepemet szerettem, hiszen én vállaltam el őket. Érdekes, hogy bár prózai szakon végeztem, sokkal több zenés darabban kaptam szerepet. Talán emiatt is van bennem sokkal több feszültség, vagy izgalom, vagy gátlás. Más az elvárás saját magam felől is, meg más irányból is. Szeretnék én is olyan szerepeket játszani, mint Dolhai Attila, de ahhoz kellene egy akkora hang is. Kicsit zavar, hogy a nagy prózai szerepek eddig elkerültek. Talán a „Piciségemnek” köszönhetem, hogy nem jutok eszükbe a rendezőknek ilyen daraboknál.

- A filmezés egyelőre kimaradt az életedből…

- Az totálisan. Lehet mondani, hogy mi a francot akar ez a hülye, hogy még filmezne is, de nekem ez mindig nagy vágyam volt.  Az a szomorú, hogy még a válogatásokra sem hívnak el. Valami egészen mást kellene mutatnom, amivel odaragasztom a nézőket a székhez, csak ehhez kellene egy nagyon bátor rendező. Garas Dezső azt mondta a főiskolán, hogy én egy drámai színész vagyok. Akkor röhögtünk ezen, de ha mélyen magamba nézek, akkor be kell látnom, hogy igaza volt. Nem vagyok egy vicces pasi. Ha a számba adnak mondatokat, akkor el tudom mondani, de nem vagyok sztorizós, és sosem tudtam vicceket mesélni.

- Közszereplőként hogyan látod a mai magyar bulvársajtót?

- Számomra külön öröm, hogy ebben a helyzetben, amikor a botrányok, és a deviancia kerülhet csak címlapra, én a Szombat esti láz kapcsán nagyon nagy figyelmet és érdeklődést kaptam. A sajtó leginkább turkálni szeret, én pedig az életem ezen részét bezárom. Lehet sakkozni, fantáziálni, hogy miért, de a magánéletem az én dolgom. Egy egyedülálló pasival nem lehet mit kezdeni a bulvárlapokban. Lehet, hogy mázlim volt eddig, de rólam szemét dolgokat nem írtak még az újságírók.

- Több aranylemezed lóg otthon a falon, mégsem adtál ki újat évek óta. Miért?

- Négy lemezem jelent meg eddig. Az első három nagyon szépen fogyott, a negyedikénél viszont kiadót váltottam. A megjelenéssel csúsztunk három hónapot, és végül nyárra jelent meg, amikor az emberek nem vásárolnak lemezeket. Kereskedelmi szempontból bukásnak mondhatom, és ez leblokkolt. Ettől függetlenül rengeteg fellépésem van a mai napig is. Egy lemezre készültem, ahhoz képest négyszeresen túlteljesítettem a tervet. Főként ismert slágereket dolgoztunk fel, kamaszkorom kedvenc dalait énekeltem. Mostanra lassan elfogytak azok a dalok, amiket még érdemes lenne feldolgozni, és valami egészen új utat kellene találnom ilyen téren. Igazából mások sikeréből gyökerezett az én énekesi sikerem. Ezeket a dalokat mások már előadták, lehet, hogy ezúttal saját dalokkal kéne kirukkolnom.

- Színész vagy, énekes, konferansz, táncolsz… ha Amerikában lennénk, akkor már Las Vegasban kellene futnia a saját show műsorodnak.

- Ez is egy fájdalmam, hogy még sosem volt olyan műsorom, ami rólam szólna. Megmutatnám, hogy ki is vagyok. Ez megint egy olyan dolog, ami nagyon sok mindenen múlik, de egyszer talán ez az álmom is valóra válhat.