Múltidéző: Dajka a Liliomfiban

Ki ne emlékezne a pösze Kamilla kisasszonyra, aki kemény szigorral vigyáz a rábízott Mariska erkölcseire ? Dajka Margit zseniális alakítása mindmáig röhögésre készteti a nézőket, de talán kevesen tudják, hogy nem a filmben játszotta el először a színésznő ezt a szerepet.

Szigligeti Ede 1849-ben írta meg a Liliomfit. A magyar klasszikus ví­gjátékok sorában jeles helyet foglal el ez a cselszövésekre és félreértésekre épülő darab. Szilvai professzornak az a terve, hogy gyámsága alá tartozó unokaöccséhez feleségül adja titokban nevelt gyámleányát, Mariskát. A fiú közben a professzor tudta nélkül Liliomfi néven szí­nésznek áll, s mint vándorszínész meghódí­tja Mariska szí­vét…

Ladányi Ferenccel a színpadi verzióban

A művet 1950 júliusában fedezte fel magának a Madách Színház. Dajka Margit a hóbortos vénkisasszony szerepét, Kamillát kapta, míg Liliomfi Ladányi Ferenc, Mariska pedig Tolnay Klári volt.
Horvai István, a színház akkori direktora így emlékezett a próbákra: "Teljesen váratlanul kezdte szerepét. Kitalálta, hogy a közönségnek háttal ülve fog zongorázni. Elképzelhetik! Hát valaki még a hátával is képes játszani? Dajka pedig pontosan ezt tette. Testmozgásával fejezte ki érzelmeit.”
Az előadásról készült kritika a Dajka által megszemélyesített negatív hősnő élesen kirajzolódó rossz tulajdonságait hiányolta: "Helyenként azonban Kamillának élesebb különbséget kellene tenni a nagyító és a torzító tükör hatásai között." Jellemző az akkori korra és politikai helyzetre, hogy nem a színésznő isteni tehetségét magasztalták az égig, hanem a szovjet szisztémát hiányolta…

Makk Károly filmjében

Makk Károly filmje 1954-ben készült, melyben úja felölthette Kamilla jelmezét a színésznő. A filmbeli Kamilla azért olyan népszerű ma is talán, mert nem más, mint a színpadi szereplése, csak éppen filmszalagra rögzítve. Amiben különb, az a stáb segítsége, a fiatal filmrendezőé éppúgy, mint a régi Madách Színház untermanjáé, a filmben is Szellemfit játszó Pécsi Sándoré.
A színpadon egyébként Rivers-orrot ragasztott magának, a groteszkség kellő hangsúlyozására, ezért is beszélt a film és a színpad közötti különbségről a Színház és Filmművészet 1955 márciusi számában, a forgatás kapcsán vele készült riportban Dajka:
"A filmen nem lehet úgy torzítani, mint a színpadon, és ezért filmezéskor mind maszkban, mind mozgásban le kell mindent tompítani, különös tekintettel arra, hogy a film egyes jeleneteiben sokkal közelebb kerül a színész a nézőkhöz, mint a mindig ugyanabban a távolságban lévő színpadon."
Makk Károly, a film rendezője vallomása a filmről: "A szereposztás, már akkor parádésnak számított, s később még inkább azzá vált: Dajka, Balázs Samu, Pécsi Sándor, Rózsahegyi Kálmán, Rajnai Gábor, Soós Imre. Abban az időben a filmkészítés paradicsomi állapot volt, mert nem dívott még a televízió, kevesebb volt a szinkron és a hakni. Négy-öt hetet töltöttünk Badacsonyban, és senki nem foglalkozott mással, mint a forgatással. Láttam ezt megelőzően a Madách Színház Kamillájaként is, amelyben fergetegesen játszott. 

Dajka Margit és Krencsey Marianne

Margit egészen különleges színésznőként dolgozott hihetetlen érzékkel áldotta meg a sors a tragikum és a komikum iránt. Nagy lámpaláz és szerepláz munkált benne minduntalan. Féltem tőle kezdetben, hiszen igen tiszteltem. Az első napokban nem volt dolga, s Margitka mind idegesebb lett a várakozásban. De szerencsésen túlestünk a kezdeteken, s csodáltam, milyen alázatosan és örök elégedetlenséggel dolgozott. Velünk volt több fiatal színész, mint Soós Imre vagy Darvas, és Dajka igen fontosnak tartotta, hogy drukkoljon értük, bátorítsa őket, tapsoljon nekik. Sokszor megtörtént az is, hogy elvesztette a fejét, de azután nagy, látványos kibékülésekkel folyt tovább a munka."

A film sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 1955-ös Cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma-díjra jelölték. Dajka Margit alakítása pedig mára legendássá vált.