December elsején a budapesti Orfeumban Fullajtár Andrea áll a közönség elé Marlene Dietrich estjével.
-Zöldi Gergő mondta sok évvel ezelőtt, hogy szerinte nekem Dietrich-dalokat kellene énekelnem -árulta el a színésznő. -Azóta rengeteg helyszín és rendező szóba került már, kész csoda, hogy most végre elkészül. De az biztos, hogy nem lesz egyszerű, mert egyrészt nem vagyok énekes-színésznő, ráadásul elég speciális hangom van: a kontra-alt nem egy tipikus női hang, ugyanaz a hangfekvése, mint a fiúknál a bariton. Bár Dietrich is valahol itt mozgott, de szerencsére ő is speciális hangú színész volt, nem pedig énekesnő. Amikor megszületett ez az ötlet, elkezdtem beleásni magam az életébe, és elképesztően magával ragadott, hogy mennyire bátor nő volt. Beszólt Hitlernek és Goebbelsnek, együtt utazott a frontra a katonákkal, a második világháború után elsőként ment ki Izraelbe. Olyan dolgokat csinált, amit nagyon sok kollégája nem mert. Egy emberjogi aktivista és egy pacifista keveredett össze benne. Nyilván közben egy szörnyeteg volt, a magánélete szintén megér egy misét, de az nagyon tetszik benne, hogy ilyen karakánul ki mert állni dolgok mellett. Dietrichnek két olyan irománya is megjelent angolul, amit Magyarországon még egyáltalán nem adtak ki. Az egyik az Éjszakai gondolatok, a másik, az izgalmasabb pedig a Dietrich ABC, amiben az ABC betűihez szavakat rendelt, és mindegyikhez írt pár mondatot. Rengeteg humor, emberismeret van benne. Például a „férfi” szóhoz ezt írta: „Az a férfi, aki csak piszkálja az ételt, általában problémás. És most nem a gyomrára célzok.” Ilyenekkel van tele a könyv. Novák Eszter rendezővel mindketten azt gondoltuk, hogy ez az, ami jól össze tudja kötni a dalokat, de írunk bele még néhány olyan dolgot majd, ami csak rólam szól. Ez nem egy Dietrich-imitációs este lesz, hanem inkább arról fog szólni, amik Dietrich kapcsán eszembe jutnak, vagy ahogy én látom a világot. Az egész este úgy van megszerkesztve, hogy az ő dalait adom elő, de nem őt utánozom, ez a lényeg.