A két nő a jólétből csöppent a bizonytalanba, megélhetésüket a lány biztosította azzal, hogy éjszakai szórakozóhelyeken lépett fel.
Aztán 17 évesen meglátott egy felhívást, amelyben szereplőt kerestek a Dorian Gray arcképe című filmhez, és maga is meglepődött, hogy őt választották. Sőt, a filmgyár többéves szerződést ajánlott a teljesen zöldfülű fruskának, aki 18. születésnapját a Gázláng című világsikerű film forgatásán ünnepelte Ingrid Bergmannal és Charles Boyer-val. Aztán sorban jöttek a jobbnál jobb filmszerepek, majd pályája csúcsán otthagyta Hollywoodot, és meghódította a New York-i színpadokat is: ő lett a Broadway egyik legnépszerűbb musicalsztárja. Játszott a Gypsy, a Sweeney Todd, vagy A király és én című zenés darabokban.
Hollywood is elismerte a tehetségét: háromszor jelölték Oscar-díjra, és 2014-ben életmű Oscart kapott, valamint hat Golden Globe-díjat is magáénak tudhat.
Olyan nagy sikerű filmekben játszott, mint a Halál a Níluson, A kristálytükör meghasadt, A mandzsuriai jelölt, vagy a Londoni randevú. Walt Disney több rajzfilmfigurájának ő az eredeti hangja. Legismertebb televíziós munkája a Gyilkos sorok című sorozat főszerepe, melyből 264 epizód, és négy egész estés film készült.