Fennállásának 120. évfordulóját ünnepli jövőre a Vígszínház. A jubileumi évben sok meglepetéssel készül a teátrum.
A jövő évadban tervezett tizenegy
bemutató közül négy nagyszínpadi előadás lesz, kettőt házi színpadon
mutatnak be, négy darabot pedig a Pesti Színházban játszanak. Eszenyi
Enikő színész-rendező, a Vígszínház igazgatója elmondta, az évad első előadása, szeptember 26-án
Szász János rendezése, a Jó estét nyár, jó estét szerelem című
Fejes-Presser zenés dráma lesz. A főbb szerepekben Wunderlich
József, Tornyi Ildikó, Börcsök Enikő és Kútvölgyi Erzsébet látható.
A jövő évadban műsorra tűzik Békés Pál
Össztánc című művét, valamint a szintén Békés fordította Óz, a csodák
csodája című zenés mesét. Mohácsi János a száz éve született Arthur
Miller amerikai drámaíró Istenítélet című művét adaptálja. Eszenyi az új évadban megrendezi Mike Bartlett
Földrengés Londonban című színművét és Nádas Péter Kossuth-díjas író
Találkozás című tragédiáját is. Marton László főrendező irányításával Márai
Sándor Hallgatni akartam című először két éve megjelent monodrámáját
Hegedűs D. Géza színművész főszereplésével a házi színpadon mutatják be.
Az idei évadban összesen 617 előadást
játszottak, még az is előfordult, hogy egy-egy művész ugyanaz nap három
előadásban is színpadra lépett. „Ez fizikailag nagyon megterhelő, de a
közönség szeretete, a külföldi fesztivál- és vendégjáték meghívások és
az elismerések mindenért kárpótolnak” – tette hozzá Eszenyi. A
2013/2014-es évadban 352 ezer nézője volt a teátrumnak, a mostani
szezonban valamivel kevesebben látogattak hozzájuk: több mint 340 ezer
nézőjük volt, ez 94, 6 százalékos nézettséget jelent.
A következő évadtól tizenegy új taggal
bővül a társulat: Kovács D. Dániel fiatal rendező mellett Bach Kata,
Csapó Attila, Hajduk Károly, Király Dániel, Orosz Ákos, Puzsa Patrícia,
Szilágyi Csenge, Vecsei Miklós, Wunderlich József és Zoltán Áron
színművészek érkeznek.
(forrás: népszava.hu, fotó: vígszínház.hu)