A Madách Színház idén egy régi-új musicallel érkezik
Szegedre: Victor Hugo klasszikusát A Nyomorultakat mutatják be a Dóm
téren.
Jean Valjean, Marius és Cosette valamint Éponine történelmi és
emberi viszontagságokkal, szerelmekkel és hőstettekkel átszőtt története
egy teljesen új feldolgozásban látható Szegeden augusztus 14-én, 15-én,
16-án, 19-én, 20-án és 21-én. Az augusztus 19-i előadást a nagy
érdeklődésre való tekintettel utólag hirdették meg.
A
Victor Hugo nagyregényéből készült musical idén jubileumot is ünnepel,
hiszen ősbemutatója 30 évvel ezelőtt volt Londonban. A magyar közönség
három évvel később, Szegeden láthatta először a zenés darabot.
„Ez
egy varázslatos darab. 2004-ben vettük le műsorról a Madách Színházban,
akkor tüntetést szerveztek a nézők és követelték vissza Schönberg
musicaljét” – fogalmazott Szirtes Tamás, aki „álomdarabnak” tartja A
nyomorultakat, amelyet 2000-ben már megrendezett a Dóm téren.
A
Madách Színház egy másik fővárosi színházzal versengett a musical
bemutatásának non-replica jogaiért, végül a jogtulajdonos Szirtes Tamás
rendezőt választotta, aki alkotótársaival együtt már javában dolgozik a
Claude-Michel Schönberg zenéjével készült musical szegedi színrevitelén,
amelyet ezúttal is non-replica változatban láthat a közönség. Jelenleg
is tartanak a castingok, amelyeken kiválasztják a musical szereplőit –
előreláthatólag februárban pedig kiderül a végleges szereposztás is. A
nyomorultakat a következő, 2015/16-os évadban a Madách Színházban is
bemutatják.
Alain Boublil és Claude-Michel
Schönberg többszörös Tony-díjas alkotása egyébként minden idők egyik
legtöbbet játszott musicalje, amelyből nemrég nagysikerű, három
Oscar-díjjal jutalmazott film is született Hugh Jackman, Russel Crowe és
Anne Hathaway főszereplésével.