Ki hinné, hogy már nyolcvan éves. Hihetetlen. Csak azért hisszük el neki, mert összeállított egy könyvet, amelyben minden
évhez felelevenít egy történetet és hozzátesz egy receptet. Anekdoták,
hiteles és mély élmények, az élet szeretetével, élvezetével átitatva.
A Nemzet Színésze így vallotta a most megjelent kötetről:
"- Nem az én ötletem volt,
hanem Ádámé, a fiamé. A születésnapom környékén azt kérdezte, mi lenne,
ha csinálnánk egy olyan könyvet, hogy nyolcvan évből idézek nyolcvan
sztorit, és azokat nyolcvan recept követi... Vannak
olyan életszakaszok, amikor nagyon hasonló dolgok történtek, olyankor
persze csaltam. Például a 30 és 60 közötti időszak nagyon
egybemosódik...
Ha lenne titkom, azt három nap múlva elfelejteném. Ezért is nem
tudok hazudni. Gyerekkoromban például a jégverem mögött cigarettáztunk,
és én jó előre kitaláltam, hogy mit felelek arra
a kérdésre, hogy cigarettázni voltam-e. Aztán mama megkérdezte, hogy
cigarettázom-e, és azonnal rávágtam, hogy igen. Rájöttem, a hazugság nem
fog menni, mert később nem emlékszem arra, mit találtam ki. A színházi
szöveg persze más. Az az érdekes, hogy amikor lemennek a színpadi
szerepek, egy hónap múlva nem emlékszem rájuk. Aztán olyan is volt, hogy
a Potyautast tíz év kihagyás után kellett újra játszanom, és másfél nap
alatt minden szöveg és minden játék visszajött.
A
sztorikra mindig emlékszem. Eszembe jut a pék, arról a lángos, és akkor
előjön a történet, hogyan csentem el a lángos szélét, holott tilos
volt.
Minden
előadásban van jó. Olyankor kiemelem azt. Ebből tudják ám, hogy nem
tetszett igazán, mert ha igazán örülök egy előadásnak, akkor engem nem
kell megkérdezni róla, mert megyek és mondom...
Szeretem a jó rendezőket, velük élvezet a munka. Az nagyon jó, ha
felismerhető a rendező munkája, csak tudni kell, hogy a színháznak két
„főszereplője” van: színész és közönség.
Imádom
Alföldit, de amikor Az ügynök halálában együtt dolgoztunk, mindig
mondtam neki, hogy ez az előadás nem Az ügynök halála, hanem Az artista halála, a hatalmas díszletek miatt. De megértettem, és szívesen
járkáltam a nagy bútorokon, mert ő zseniálisan tud jelenetekre és
színészekre hangolódni. Az ilyen színházzal csak vitatkozom, de igazából
nagyon szeretem. Akkor van baj, ha az extrém ötletek kiszoktatják a
nézőt a színházból. Így van ez, az élet minden területén, a politikában
is. Akkor hibás a politika, ha kiszoktatja az embereket a
szavazófülkékből. Nézem a profi bokszmeccseket. Véresre verik egymást,
aztán vége a mérkőzésnek, a bíró magasba emeli az egyik sportoló kezét,
kihirdeti a győztest és a két bokszoló megöleli egymást, mert a boksz a
fontos. A közönség elfogadja a döntést, és örül a győztesnek. Tanulni
kellene tőlük..."
(forrás: konyvjelzomagazin.hu)
