.......SZÍNHÁZ, ZENE, IRODALOM, MOZI ...

.....minden egy helyen .....
Home » , » Janicsák Veca: Édes szavakkal

Janicsák Veca: Édes szavakkal

Written By Tamas on 2013. augusztus 14. | 18:00

Hamarosan boltokba kerül Janicsák Veca második stúdióalbuma.

Az augusztus 15-én megjelenő Mennyit adsz a lelkemért című dalt Veca édesapjával, Janicsák Istvánnal és Szűcs Norberttel közösen írta. Ez a felvétel a szeptember 12-én megjelenő Édes szavakkal elnevezésű új album előfutára. A tizenhárom vadonatúj nóta megalkotása során Veca nagyon komoly szerzői kvalitásokról tett tanúbizonyságot. Két dal zenéjét teljes egészében ő írta, sőt a Prayer szövege is az ő műve, míg – a Lázár Tibor (Zagar, Occam) által jegyzett Az Igazi-t leszámítva – a többi dalban is társszerző volt Janicsák István és Szűcs Norbert mellett. Az album egyik különlegessége a Ki viszi át a szerelmet? című Nagy László vers megzenésített változata lesz, mert a gyönyörű vershez csodálatos zenét álmodtak meg a Vecáék.

Az új album mellett Veca és csapata koncerttel is készül a rajongók számára: 2013. november 30-án a RaM Colosseum-ban húszfős szimfonikus zenekar közreműködésével csendülnek fel a már ismert slágerek, és az új album kulcsdalai.



Share this post :
 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2011. KultúrZsiráf - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Published by Mas Template
Proudly powered by Blogger