Schütz Ilának nem voltak álmai

Schütz Ila 1944 január 5-én született Budapesten.  Iskolái elvégzését követően a Margit Kórházban dolgozott adminisztrátorként, majd szabás-varrást tanult. 

A színpad világa iránti vonzalmát amatőr színjátszókörben gyakorolta, később az Egyetemi Színpadon játszott. Felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1969-ben diplomázott. Bolondozó természete, s barátai szerint "az örökké bohóckodó Ili" főiskolás évei alatt is tagja maradt az Egyetemi Színpadnak, sőt a MAFILM Filmszínészképző Stúdiumát is elvégezte diplomázásával egyidőben. 

Végzett színésznőként először Mikroszkóp Színpadon szerepelt, majd 1970-ben leszerződött a Madách Színházhoz, melynek 22 éven át volt tagja. Rövid ideig a Tháliában is játszott, végül 1993-ban a József Attila Színház tagja lett, amelynek haláláig tagja marad.

A kor jelentősebb filmalkotásaiban kapott kisebb-nagyobb szerepet, s élete során több mint harminc játékfilm, s megszámlálhatatlan televiziós produkció őrzi alakját. A "Csend és kiáltás", az "Ismeri a Szandi-Mandit?", a "Krebsz, az Isten", a "Széplányok, ne sírjatok", a "Madárkák", a "Nyulak a ruhatárban", az "Emberrablás magyar módra", a "Pendragon-legenda", az "Árvácska", az "Egyszeregy" és a "Valami Amerika" című játékfilmek, pályájának állomásait jelölik ki. 

A televíziós produkciók sorában többek között: "A talpsimogató", a "Tisztújítás", "Az ördög cimborája", az "Egy filozopter szerelmei", "A medikus", a "Régimódi történet", a "Villámfénynél" és az "Eklézsia-megkövetés" című Németh László drámák adaptációiban alkotott maradandót, a megszámolhatatlan vígjátékok, kabaréjelentek mellett.

 

Színpadon számos klasszikus szerző darabjában játszott, megkapta Rosalindát, Shakespeare: Lóvá tett lovagok című művében, Szonyát, a Ványa bácsiban, Mását a Sirályban, Natasát a Három nővérben. Moliére: A fösvény című komédiájában Fruzsinát formálta meg, Camillát a Liliomfiban... Az utolsó színpadi éveiben olyan sikeres produkcióknak volt közreműködője a József Attila Színházban, mint például a Black Comedy, A házasságlevél, A miniszter félrelép, vagy az Ugyanaz hátulról című közönségdarabok.
Munkájáért 1974-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, az érdemes művész kitüntető címet 1981-ben, a Déryné-díjat 1997-ben, a kiváló művész elismerést 1999-ben vehette át.

" -Hiú vagyok, rájöttem, hogy jobb, ha akkor nevetnek, amikor én akarom -vallotta egy interjúban. -Olyan kellemes, melegítő érzés nevetést fakasztani.Valami visszaárad belém az ő örömükből. Én soha szántszándékkal nem bántok meg senkit, pedig vitriol van a nyelvem alatt. A jót szoktam észrevenni, és jól esik, amikor érzem, hogy megdobban a másik ember szíve... Hiszek egy másik életben. Hiszem, hogy minden életem minden hibájából tanulok, hisz ez a cél. Paradicsomban higgyek, vagy a pokolban? Ez sokkal szimpatikusabb. A fájdalomtól félek. A villámoktól félek. A hivatalos papíroktól, a pecsétektől félek. A haláltól nem félek. Az igazság az, hogy nincsenek álmaim. Öntudatlanul alszom. Engem az ébrenlét izgat, a nappaloktól várom a beteljesülést." 

A neves komika magánélete az utolsó néhány évben próbára tette erejét, férje halálát követően, magányosan élt éveken keresztül. Depresszió gyötörte, s a munkájában sem lelt már annyi örömöt, mint korábban. Önkezével vetett véget életének 2002. december 11-én.