Március 8-án mutatja be a Vígszínház az Átutazók című darabot, melyben a társulat tagjain kívül Törőcsik Mari is látható, egy egészen furcsa szerepben.
Hanoch Levin végtelenül szórakoztató, mégis döbbenetes hatású darabjából gyönyörű egyszerűség, bölcsesség és emberség árad. Egy kis közösség, néhány család, sok generáció
mindennapjai elevenednek meg a szemünk előtt: gyerekek, szülők,
nagyszülők: akik mind szerelemre vágynak, vagy csak egy másik életre,
más bőrébe bújva, máshol, más korban. Az Átutazók műfaja "komédia nyolc temetésben", de minden mondata hihetetlen életszeretetről árulkodik. Ez a különleges humorú, költői szépségű darab kiváló
szereposztással, Eszenyi Enikő rendezésében egyedülálló színházi élményt
ígér. Öt
család életébe, nehéz vagy éppen zűrös hétköznapjaiba, barátságok,
házasságok, szerelmek történetébe kapunk bepillantást. A döbbenetes
erejű komédia folyamatosan a zsenialitás és az abszurd határán
táncol, és a halált nem valami sötét tragédiaként ábrázolja, hanem
életünk velejárójaként, amolyan természetes szükségszerűségként.
Törőcsik Mari így vallott a próbákról: -Az olvasópróbán Hegyi Barbara ült mellettem, akinek már az édesapját
is szerettem és tiszteltem - mondta a Nemzet Színésze. -És persze jól
ismerjük egymást Kern Andrissal, Halász Jucival is, de összesen huszonhatan
vagyunk a darabban, és a fiatalok közül sokakkal először találkoztam.
Mondtam is nekik, hogy bocsánatot kérek, de még vagy 5-6 alkalommal
biztos be fogok mutatkozni mindenkinek, mire megismerjük egymást.
Átutazók - 2013. Március 8. Vígszínház
rendező: Eszenyi Enkő
szereplők: Reviczky Gábor, Hegyi Barbara, Törőcsik Mari, Igó Éva, Börcsök Enikő, Kern András, Halász Judit,Lukács Sándor, Harkányi Endre, Karalyos Gábor, Pap Vera, Lengyel Tamás...
forrás: Vígszínház, Blikk fotók: Szkárossy Zsuzsa |