.......SZÍNHÁZ, ZENE, IRODALOM, MOZI ...

.....minden egy helyen .....
Home » , , , » Ullmann Zsuzsa: "Húszévente egy Cabaret lemez!"

Ullmann Zsuzsa: "Húszévente egy Cabaret lemez!"

Written By Tamas on 2012. április 16. | 11:07

Pontosan húsz évvel ezelőtt jelent meg a Cabaret zenekar első -és mindmáig egyetlen- nagylemeze, mely mára kultikussá vált az igényes zene kedvelői számára. A Napoleon Boulevard közvetlen folytatásának is nevezhető formációt Erdész Róbert hívta életre, és megtalálta a tökéletes hangot is a dalok prezentálásához, Ullmann Zsuzsa személyében.


A Budapesti Operettszínház művésznője a számtalan musical sláger mellett a Cabaret zseniális dalaival is belopta magát a közönség szívébe. A Mer’ te mindig sírni akarsz, a Kisember, vagy az Itt jön a szerelem úgy lett sláger, hogy nem ontották a rádiók, sőt, igazából koncertje sem volt a zenekarnak. A huszadik évfordulóra megjelent egy DVD, melyen újra életre kelnek Erdész Róbert szerzeményei, s a kiadvány az eladási listán egészen a 4. helyig jutott. Mindennek fényében felvetődik a kérdés: lesz-e folytatás? Erről is beszélgettünk Ullmann Zsuzsával. 
- Emlékszel, hogy hogyan indult a Cabaret?  
- Erdész Robi kapott egy feladatot, egy reklámfilmhez kellett zenét írnia. Énekesnőt keresett hozzá, és valaki ajánlotta neki, hogy hallgasson meg három vokalista lányt. Auth Csillával és Tunyogi Bernadettel akkoriban rengeteg lemezen, koncerten vokáloztunk. Robi felvette mindhármunkkal a dalt, és az amerikai cég engem választott ki. Nagyon könnyen dolgoztunk együtt, annyira, hogy Robi megkérdezte, nincs-e kedvem más dalokat is énekelni. Persze, hogy volt. Nagyjából egy évig készültünk a későbbi Cabaret- lemezre. Persze, az csak utólag derült ki számunkra, hogy mi tulajdonképpen egy zenekar vagyunk. Robi írta a dalokat, én pedig énekeltem, vokáloztam őket. Nagyon boldog időszak volt.
- Mit gondoltál akkor ezekről a dalokról? Nem igazán populáris nóták születtek, ráadásul helyenként olyan mély mondanivalóval, ami nem volt még jellemző a kilencvenes évek elejére…
- Nagyon tetszettek, de akkor még nem is igazán értettem, hogy miről szólnak. Későn érő típus vagyok, nekem idő kellett ahhoz, hogy igazán átérezzem őket. Nagyon meglepett viszont, hogy milyen sokan vannak velük ugyanígy! Húsz éve még csak sejteni sem lehetett, hogy merre fordul majd a világ, most mégis nagyon sokan fedezték fel maguknak a zenekart. Így utólag…
- Az igazi áttörés akkor valamiért nem történt meg…
- Tényleg nem. Kicsit olyan, mintha mostanra váltak volna igazán érvényessé ezek a dalok. De ez így túl fellengősen hangzik. Valóban nem tudom, mi lehet az oka. Éreztük, hogy nagyon jó dolgot csináltunk, de a piac nem igazolt vissza bennünket. Nem voltak akkoriban menedzserek, a trend is mást diktált. Aztán húsz év alatt mégis egyre többen találták meg ezt a lemezt, és szerettek bele. Nem volt sohasem koncertünk, de két éve, a Napoleon Boulevard SYMA Csarnokbeli nagykoncertjén előadtuk a Kisembert. Majdnem elsírtam magam, amikor megláttam, hogy hogyan reagál a közönség. Akkora tapsot talán életemben nem kaptam még, és egy emberként énekelték velem a dal szövegét. Nagyon nagy érzés volt!
- Most pedig megjelent egy DVD, ami szépen fogy. Mondd, hogy lesz folytatás!
- Nem lesz, már van! Elkezdtük a második lemez munkálatait. Egy dalt már felvettünk, és van is nálam két- három szám, amikkel most barátkozom. Mi vagyunk az a zenekar, akik húszévente adunk ki albumot! Tervben van végre egy koncert is, de elég mostohák a körülmények, szponzorokra lenne szükség, így nem tudom, hogy ez a vágyunk mikorra valósul meg.
- Kicsit ugorjunk vissza az időben! Evidens volt, hogy te színésznő- énekesnő leszel?
- Anyukám és apukám is gyönyörűen énekelt, egy templomi kórus tagjai voltak. Gyermekkoromban már nekem is szép hangom volt, de tudatosan senki sem terelgetett a színpad felé. Tizenhét éves voltam, amikor megjelent az újságban egy hirdetés, mely szerint a Rock Színház stúdiója felvételt hirdet. A barátaim a tudtomon kívül beadták a jelentkezésemet, és egyszer csak kaptam egy levelet, hogy mehetek felvételizni. Elmentem, felvettek, ott maradtam. Innen indult minden.
- De nem volt benned a törhetetlen késztetés, hogy musical színésznő légy?
- Azt sem tudtam, hogy mi a musical, de színházba sem nagyon jártam.
- Mi volt az első szereped?
- Toldy Máriánál tanultam énekelni, és Bardóczi Attilával betanultuk Az Operaház fantomjából a nagy duettet. Attila győzködte Várkonyi Mátyást, a Rock Színház igazgatóját, hogy tegye be egy jótékonysági koncert programjába. Annyira jól sikerült ez a bemutatkozás, hogy megkaptam A nyomorultakból Cosette szerepét. Emlékszem, hogy jöttek Budapestre a darab szerzői, én pedig egy baleset miatt éppen törött lábbal feküdtem. Várkonyi felhívott, hogy nem érdekli, hogyan oldom meg, de nekem kell játszanom az előadást. Csavarokkal a lábamban másztam a díszlet lépcsőit, de megcsináltam, és nagyon boldog voltam.
- Legendás dolgok születtek ott akkoriban…
- A színházi emberek tudják, hogy micsoda csoda volt az ott! Visszatekintve is azt érzem, hogy egy burok alatt dolgozhattunk óriási örömmel. Ezt a közönség is érezte, hiszen mindig telt házzal mentek az előadások.
- És azóta sem láttunk olyan jó Rémségek kicsiny boltját, Sakkot, Anna Kareninát, Dorian Grayt, vagy Jézus Krisztus Szupersztárt…
- Nagyon jó kis banda volt, és nagyszerű darabok, előadások születtek! Ha Várkonyi nem ide születik, akkor világsztár lehetett volna. Micsoda dalok vannak a Sztárcsinálókban is?! Emlékszel a Rock Odüsszeiára? Azt is nagyon szerettem.
- Prózai szerepet sosem játszottál?
- Egyetlen egy prózai szerepem volt, a Száll a kakukk fészkére című darabban, még középiskolásként. A női főszerepet játszottam, de rémes voltam benne. Húsz éve vágyom egy jó prózai szerepre, egy olyan rendezővel, akivel be lehet ülni egy kis kocsmába, hogy megbeszéljük a karaktereket. Azt nagyon bírnám! Azt mondják a prózai színészek, hogy milyen nehéz nekünk, musicaleseknek, de én pont az ellenkezőjét gondolom ennek. Nem eshet bajom, mert alattam van a zene, a szőnyegem, amiről nem tudok leesni. Ezért szeretném megpróbálni, hogy tudnám-e egy prózai darabban is megállni a helyem.
- Ha már a prózánál tartunk, azért te rengeteget szinkronizáltál is régebben. Miért nem halljuk mostanában a neved a stáblistákban?
- Két kicsi gyermekem van, most ők a legfontosabbak számomra, és mellettük nem tudom azt megtenni, hogy egész napokra beülök egy szinkron stúdióba. Ráadásul vidéken lakunk, nem működik az, hogy csak beszaladok egy tekercset megcsinálni a stúdióba. Dalszövegeket írok mesékhez TV-csatornának, játszom az Operettben, kertészkedem, gyereket nevelek, velük és párommal teljes az életem.
- Többször láttalak nagy előadásban, mellékszerepben. Mélységes alázattal álltál akkor is színpadon, pedig több ízben leénekelted volna a főszereplőt is. Sosem volt benned féltékenység, vagy kérdőjel, hogy miért nem te állsz elől?
- Soha nem éreztem ilyesmit. Van bennem egy nagy adag kishitűség is, de boldog vagyok ám én így is. Nincsenek bennem feszülések attól, hogy miért nem én vagyok a pletykalapok címlapján. Nem is szeretném azt a fajta életet, ami a sztársággal jár. Sosem adtam még vissza szerepet, de az is igaz, hogy nem kaptam még olyat, amit ne örömmel játszottam volna. Mindig volt munkám, volt színházam, szeretet vett körül. Nem emlékszem olyan időszakra, amikor elkeseredetten üldögéltem volna otthon. Sosem mentem be titkárságokra szerepekért, de mindig kaptam valamit, aminek örülhettem. Az élet szép, a pohár mindig félig tele van, sorolhatnám a bölcsességeket, de én tényleg így élem ezt meg.



Share this post :
 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2011. KultúrZsiráf - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Published by Mas Template
Proudly powered by Blogger