S.O.S. Kovács Patrícia!

A napokban mutatták be a mozik az első 3D-s magyar filmet. Az S.O.S. Love! nő főszereplője - mint az első részben is- Kovács Patrícia. A színésznő elárulta, hogy csak akkor érzi jól magát, ha a szakmai élete rendben van.

- Megrendíthetetlen gyermekkori álmod volt, hogy színésznő légy? 

- Zenei általános iskolába jártam, ott kötelező volt valamilyen hangszert választani, és én a zongora mellett döntöttem, de hamar abbahagytam. Rossz élményeim fűződnek ahhoz a korszakhoz, mert zseni- gyanús osztálytársaim voltak. Negyedévente koncertet kellett tartanunk, és míg én csak pötyögtem, ők már mesterműveket játszottak. Tizenhárom éves koromban kezdtem járni egy színjátszó csoportba, és egy év múlva már egy amerikai- orosz filmben találtam magam. Negyedszerre vettek fel a Színművészetire, nagyon kitartó voltam. A főiskola után négy év következett Egerben. Sokan mentünk le az osztályból, és lényegében szinte mindent eljátszhattam ott. Operettek, drámák, gyerek darabok, évente nyolc bemutató, hét- nyolc főszerep. Nagyon figyeltek rám, csupa olyan dolgot kaptam lent, amire szükségem volt. 

- Közben már forgattál is. Nem csábítottak a pesti direktorok?  

- De csábítottak, csak akkor azt gondoltam, hogy az ott nagyon jó lesz. Budai lány vagyok, és iszonyatosan vonzott az, hogy elbújjak vidéken. Négy év után éreztem azt, hogy váltanom kell. Unni kezdtem magam, hogy imád a város, hogy mindenkivel jóban vagyok, és kihívásokra vágytam. Kíváncsi voltam, hogy egy új helyzet mit hozna ki belőlem.  

– Már másodszor bújsz Betti bőrébe (S.O.S. Szerelem!, S.O.S.Love!). Könnyen azonosulsz ezzel a karakterrel? 

- Betti a kamaszkoromra passzol. Hasonlóan öltözködtem, a hajam is majdnem olyan volt. 

– A privát életedre is igaz, hogy teljesen rendben van? 

- Fura dolog ez. Vagyok én, Kovács Patrícia, aki nem tud elválni a színésznőtől. Akkor érzem jól magam, ha azt érzem, hogy rendben van a szakmai életem. Most azt érzem, hogy nem hiányzik semmi. Nyugi van körülöttem, és jófajta biztonság mind a magánéletemben, mind a szakmámban. Nyílván vannak vágyaim, de nem tudnék olyanokat mondani, hogy család, meg kertes ház…  

- Van egyáltalán bármi, amire igazán vágysz? 

- Egy jó társulat hiányzik. Azért nem megyek el egy színházhoz, hogy legyek valahol, de jó lenne egy olyan hely, ahol lehet egy saját bögrém, és tudja a büfés, hogy mivel iszom a kávét.  

- Találtam rólad jó pár fotót, és mindegyiken máshogy nézel ki. A külsőd változtatása önmagad keresését tükrözi, vagy ez csak bolondozás? 

- Kiskamaszként, teljesen odavoltam Linda Evangelistáért, a modellért. Iszonyatosan vonzott, hogy ő mindig más külsővel jelent meg a fotókon. Ha este elindulok szórakozni, mindig kitalálom, hogy minek öltözöm éppen akkor. Ez nem önmagam keresése már, hanem szeretem ennek a játék részét. Most itt, a kávézóban jól érzem magam farmerben, de egy filmbemutatóra kiöltözöm úgy, ahogy egy főszereplőnek meg kell jelenni. Nem érdekel, hogy ez itt nem szokás. Nekem az egy játék, egy szerep. A hajam azért is változott sokat, mert mindig más karakterű nőket játszottam, játszom. Örülök, hogy ennyi féle jellemet látnak belém a rendezők, és nekem nem okoz gondot, ha egy szerep kedvéért át kell változnom. A legutóbbi film előtt szép hosszú, vörös hajam volt, a forgatás kedvéért viszont gondolkodás nélkül vágattam rövidre, és festettem barnára.  

- Egy időben naponta többször is feltűntél a képernyőn, egy bizonyos bank reklámfilmjeiben. Sokáig gondolkodtál, hogy elvállald ezt a feladatot? 

- A főiskolán voltak elveim, hogy sosem fogok reklámozni, vagy napi sorozatban szerepelni. Mikor otthagytam Egert, ez volt az egyetlen biztos dolog az életemben, hogy leszerződtem erre a reklámra egy évre. Nem olyan világot élünk, hogy ne kellett volna elvállalnom. Nem tagadom, hogy anyagilag szabadságot hozott számomra, azóta nem is kellett semmi olyat elvállalnom, ami csak a számlák kifizetéséről szólt volna. Most tartunk a tizenhetedik reklámnál, és szerencsémre nem is azonosítanak vele az emberek. Meg sem ismernek az utcán.  

- Mivel tudod kikapcsolni magad? 

- Mindig volt kutyám, most egy vizslám van. Igazán egyetlen rendszer van az életemben, a kutya. Kikapcsol, ha sétálok vele a Gellért- hegyen. Figyelem a kollégákat is, bár sokszor tör rám a lustaság. Van néhány barátom a szakmából, akiket rendszeresen megnézek színpadon, vagy filmben, de jóval többet kellene színházba járnom nézőként.  

– Van olyan színésznő, akinek a pályájával elégedett tudnál lenni? 

- Nem tudom, hogy tudnám- e követni Udvaros Dorottya karrierjét, talán ma már másról szól ez az egész, de őt nagyon szeretem. Eszenyi Enikőt is nagyon bírom, de egyelőre nem érzem magamban azt a vibrálást, ami benne van. Tisztelem a sokszínűségéért, és magabiztosságáért.  

- Fiatal, tehetséges, szép színésznő vagy, mégis keveset olvashatunk rólad a lapokban. Mit gondolsz arról, hogy a VV Gigi nevét lassan többen ismerik, mint Básti Juliét? 

- Nem tudok vele mit csinálni. Lehet, hogy írnak majd rólam a bulvárlapok, de olyan közel nem engedem magamhoz őket, hogy például végigfotózzák egy napomat. Mindig megpróbálom jól érezni magam, nem vesztegetek energiát arra, hogy keseregjek. Változtatni úgy sem tudok ezen. Ez van, most ez a fontos, most a sorozat- sztárok a színészek. Nem akarok én versenyezni senkivel.  

- Van szerepálmod? 

- Persze, vannak ilyen szerepek, de tudod, a babona… Az sem mindegy, hogy ki rendezi a darabot, és hol.