-
Illényi Katica Zeneakadémián diplomázott hegedűművész, énekes. A különleges tehetségek osztályába nyer felvételt, tizennégy évesen már főiskolai tanulmányokat folytatott. Táncol, szteppel, énekel, hegedül. Egyedülálló a magyar és a nemzetközi porondon is sokszínű előadásával, tehetségével, a minőségileg maximálisan egyedit, kiemelkedőt nyújtó, rendkívül dinamikus és egyszerre mély érzelmeket is felkavaró koncertjeivel.
- Hároméves korodtól tanulsz hegedülni, de énekesként, színésznőként, sőt táncosként is ismer a közönség. Sosem érezted azt, hogy elég a hegedűből, és mostantól csak énekelni akarsz?
Volt egy ilyen konkrét pillanat, sose felejtem el ezt a felismerést. Ekkor tényleg megrémültem, hogy a hegedülésre ráment a teljes gyerekkorom, és az egész nem nagyon érdekel, és akkor most mi lesz? Beiratkoztam ide- oda, ezt- azt tanulni, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy fanatikusan dolgozom. A színpadi világ minden csínja-bínja rettenetesen érdekelt. Hogy az embernek az lesz a hivatása, ami a hobbija, az óriási lelki szabadságot jelent. Óriási szerencsének tartom, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, hogy létre hozhatom az álmaimat és mindezt olyan emberekkel, akikben megbízom, és akikkel jól érzem magam. Mivel vallásosan neveltek, hiszem, hogy ott vagyok jó helyen, ahol vagyok, és hogy mindent lehet még nyugodtabban és barátságosabban csinálni, mint ahogyan azt
a mindennapokban tesszük. A problémákat sokszor kívülről és a másik szemszögéből is megfigyelem, vagy elképzelem, ahogy nagymamaként már csak nevetek ezen, és ezek együtt sokat segítenek.
- Evidens volt, hogy már gyermekként a kezedbe adták a hangszert?
- Édesapám az Operában hegedült, mi négyen vagyunk testvérek, ő tanított mind a négyünket a zenére. Vidám muzsikus családban nőttünk fel, borzasztó szigorú nevelés mellett. Nagyon tudatosan készítettek fel bennünket a komolyzenei pályára. Aztán le is diplomáztunk, s ki itt, ki ott folytatva, szétszóródtunk a világban. Húsz éves korom körül elkezdtem nagyon komolyan érdeklődni az éneklés és szórakoztatás iránt. Úgy éreztem, hogy az egész lényemmel akarok szólni. Az iskolában általában nem is feleltettek a tanárok, mert az irodalom- és történelemóra anyagát a következő alkalomra megrendeztem, és színdarabban előadtam az osztálytársaimmal.
- Mennyi időt bírsz ki hegedülés nélkül?
- Nagyon keveset. Egy- egy nagyobb fellépés után jól esik a pihenés, de két nap múlva már kezembe veszem a hangszert. Fontos gyakorolni, nem dőlhetek hátra, hogy megint megvolt egy koncert, majd a következő előtt ráérek elővenni a vonót. Hiányérzetem van, ha egy hétig nem hegedülhetek. Beletörődtem, elfogadtam, hogy mindenhova jön velem a hangszer, mert összetartozunk.
December 16-án, a Művészetek Palotájában lesz a következő nagy koncertem, melyen a Győri Filharmonikus Zenekar kísér, Silló István vezényel, és közreműködik a testvérem, Illényi Csaba is. Nagyon sok klasszikus darabot játszunk, sok magyar szerző művével, Kodály, Weiner, még Liszt egy- egy műve is bekerült a műsorba, hiszen mindig azon dolgozom, hogy az emberekkel megszerettessem az igényes zenét. Természetesen lesznek meglepetések is, amiket tőlem még nem hallhatott a közönség, így például egy ABBA, és egy Edith Piaf feldolgozás is felcsendül ezen az esten. Vannak kedvenc számaim, zenéim, és ezek ne feltétlenül ugyanabból a műfajból. Az én feladatom az, hogy ezeket hogyan tudom úgy színpadra vinni, hogy a közönség mégis egységesnek érezze az előadást. A tánc, és a sztepp sem maradhat ki, hiszen az már hozzám tartozik. Felvesszük az egész koncertet, tervezzük, hogy ebből az anyagból is készül majd CD, illetve DVD is.
- Feszített lehet a tempó a felkészülés alatt…
- Annyi mindenből áll össze egy ilyen koncert, hogy az ember nem is gondolná! Kezdve a ruhák megterveztetésétől a díszletig, a zenészek egyeztetése, a hangszerelők, a kották elkészítése… iszonyatos szervezést igényel mindez. És közben próbálni is kell!
- A tanítás gondolata nem került még közel hozzád?
- Volt már tanítványom, és nem is mondtam le erről. Egyelőre nincs időm ezzel foglalkozni, mert ha tanítok, azt is szeretem maximálisan csinálni. Nem hagyhatok ki órákat azért, mert fellépésre készülök. Azt tervezem, hogy idős koromban majd fogadom a tanítványokat, mert fontos számomra, hogy át is adjam a tudásomat. Óriási felelősség ez, és annyira fanatikus lenni egy- egy növendékkel, hogy erre sok időt kell áldozni.
- Van olyan, aki teljesen alkalmatlan a tanulásra?
- Ne volt még ilyen emberrel dolgom. Van, aki botfülű, azzal nem sokat lehet kezdeni, de ilyen ember nem is valószínű, hogy hegedülni akar tanulni.
- Mi a legnagyobb vágyad, amit még szeretnél elérni az életben? Hol, vagy kivel lépnél fel legszívesebben?
- Annyi minden megvolt már az életemben, hogy igazi, konkrét vágyaim nincsenek. Ha külföldön lépek fel, akkor mindig bennem van, hogy vajon ott is olyan szeretettel fogadják- e a műsort, mint itthon. Aztán a végén az álló taps megnyugtat. David Garrett hegedűművésszel például egyszer szívesen dolgoznék. Fantasztikus tehetség ő, a legnagyobbaktól tanult, és még mindig szemtelenül fiatal, ráadásul úgy néz ki, mint egy hollywoodi színész!
- Nagyon sok jó darabban játszottam, főként operettekben, musicalekben. Voltam Eliza a My Fair Ladyben, de megkaptam a Csárdáskirálynő Stáziját is. Csodálatos volt, nagyon élveztem. Ha ost kapnék egy felkérést, már ezerszer átgondolnám, hogy elvállaljam-e. Nem szakmailag vannak kifogásaim. Nem bírom a színházi légkört.
- A furkálást?
- Igen. Hat hétig minden egyes nap együtt lenni a társulattal, nem nekem való. Hallom, hogy egyesek hogy beszélnek kollégákkal, öltöztetővel, és én ezt nem bírom. Fizikailag rosszul leszek ettől a légkörtől, és az emberi hülyeségtől, a rosszindulattól megőrülök. Ha az ember a lelkével dolgozik, akkor ott ennek nincs helye.
- Manapság egyre ritkább, hogy egy művészt nem szippant be a média, és a bulvár világa. Te tudatosan kerülöd ezt a felhajtást?
- Nem foglalkozom vele. Annyi negatív dolog zúdul ránk a képernyőről, hogy ezekben én nem szeretnék részt venni. Tudatosan ki is zárom az életemből a bulvárt, meg a tévézést. A fellépéseimen is azt mondom a közönségnek, hogy hallgassanak jó zenét, találkozzanak a barátaikkal, éljenek és étkezzenek egészségesen, járjanak színházba, olvassanak, és kapcsolják ki a tévét! Megpróbálok maximálisan békességben élni a környezetemmel, a szeretteimmel.
-
